Városházi látványpékség

Megnyitotta kapuit Tarlós István főpolgármester-jelölt kampányirodája Józsefvárosban, a Köztársaság téren. A jobboldali pártok és civil szervezetek egész sora által támogatott, hivatalosan független jelöltként induló óbudai polgármester nem titkolta, hogy szimbolikus jelentősége van a helyszín kiválasztásának. Az MSZP székházától alig néhány háztömbnyire található iroda félreérthetetlenül jelzi, hogy Tarlós nem pártok közötti harcként és az országos politika budapesti leképezéseként képzeli el a választást, hanem ehelyett az együttműködésre kívánja helyezni a hangsúlyt. Hasonló célt szolgált az a néhány héttel ezelőtt tett nyilatkozata, melyben jelezte, hogy megválasztása esetén igényt tart baloldali főpolgármester-helyettesre is. A fenti kijelentést a politikai realitás jeleként értékelhetjük. A fővárosi szocialisták irányába tett gesztus sokat segíthet abban, hogy növekedjen a baloldali érzelmű szavazók szimpátiája személye iránt.
A 2006-os főpolgármester-választás végkimenetelét egyértelműen az dönti el, hogy az MSZP kiábrándulóban lévő szavazótábora milyen aktivitást fog majd tanúsítani. Ha a tavaszi parlamenti voksolásokhoz hasonló tömegben és fegyelmezettséggel megy el szavazni a közös koalíciós jelöltet megtámogatva, akkor Tarlós István esélytelen. Ebben az esetben csupán vereségének mértéke lenne kérdéses. Ha viszont a Gyurcsány-csomag brutálisan kemény megszorításai, és a be nem tartott választási ígéretek miatt kialakult csalódottság otthon tartja a szocialista párthívek egy részét, akkor könnyen kétesélyessé válhat a játszma, és szerencsés esetben akár a jobboldali szavazótábor fegyelmezettsége is elegendő lehet a sikerhez.
Hasonlóan növelheti Tarlós esélyeit, ha a tizenhat éve tartó Demszky-féle várospolitika megítélése fogja majd képezni a legfőbb törésvonalat. Mivel a jelenlegi főpolgármester regnálása idején félmillió fővel csökkent Budapest lakossága, mondhatjuk azt is, hogy a korábban itt élők egy része a lábával már meghozta a döntést Demszky Gáborról. Az SZDSZ egyik emblematikus vezetője eddig elsősorban annak köszönhette sikereit, hogy nem volt szakmai és politikai értelemben egyaránt fajsúlyosnak tekinthető kihívója. Az MSZP csupán a párt második vonalához tartozó jelöltekkel próbálkozott, ha egyáltalán elindított valakit. A Fidesz aspiránsai – Latorcai János és Schmitt Pál – a megméretésük előtt nem vettek részt a fővárosi közügyek intézésében, és emiatt kezdettől fogva sebezhető volt a kampányuk. Tarlós István személye ebből a szempontból tökéletes választás, mivel az a négy ciklus óta tartó munka, amit óbudai polgármesterként végzett, világos választ adhat a kérdésre, hogy milyen jártassággal bír az önkormányzati munka területén.
2002-ig az a tényező is hozzájárult Demszky sikereihez, hogy szinte minden szakmai kérdést kényszeresen politikai síkra terelt. Ebben a ciklusban azonban sorra omlottak össze azok a képzeletbeli pillérek, amelyek alátámasztották a népszerűségét. A polgári kormányt főváros-ellenességgel vádoló Demszky 2002-ig azt hangsúlyozta, hogy külső okok, nevezetesen Orbán Viktor rosszindulata miatt késnek a szükséges beruházások. A jobboldali koalíció leváltása óta azonban eltelt már több mint négy év, de a négyes metróból mindössze másfél kiásott aluljáró készült el, miközben az alagutak fúrása még a mai napig nem kezdődött el. A BKV csődje, kigyulladt autóbuszokkal, leszakadt villamos-felsővezetékekkel, mozgásképtelen Combinókkal megspékelve lassan állatorvosi lóként jelképezi a fővárosi vezetés tehetetlenségét. Hasonlóan kaotikus állapotok alakultak ki az útfelújítások terén is. A rosszul megszervezett munkálatok jócskán hozzájárultak az állandósuló forgalmi dugókhoz, amelyek mellesleg éppúgy elpusztíthatatlan stigmái lettek a főváros életének, mint az utakat belepő szemét, a mindent elcsúfító graffitik vagy a már-már legendássá váló kátyúk.
A „világvárost építő”, „kormányzati hátszéllel nagyobb sebességre kapcsoló” főpolgármester hitele morális értelemben is jócskán megkérdőjeleződött. A két évvel ezelőtti botrányos horvátországi ingatlanügylet bebizonyította, hogy a rendszerváltás előtti ellenzéki időszak egyik bátor és tiszteletre méltó alakja a hatalom birtokosaként a legrosszabb dzsentri hagyományok dölyfös folytatójává vált. A lapunk egyik munkatársa előtt tett kijelentése – mely szerint „akármit tesznek, így is, úgy is nyerek” – határozottan megkérdőjelezi, hogy Demszky a sajtószabadságot szent dolognak tartó liberális politikusnak tekinthető-e még. Az elmúlt ciklusban megbukott a főpolgármester az európai parlamenti mandátum birtokosaként is. A két tisztség összeférhetetlenségét kinyilvánító Felkai Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét emiatt leváltotta 2004 őszén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, fényes bizonyságát adva, hogy miképpen is kell értelmezni azt a bizonyos „kormányzati hátszelet”.
Ez a Demszky Gábor már nem azonos azzal a határozott és karakteres politikussal, aki négy évvel ezelőtt szocialista támogatás nélkül is imponáló magabiztossággal győzött a Fidesz jelöltje, Schmitt Pál ellen. Azóta még inkább megromlott a viszonya a kerületek polgármestereivel, különösen az MSZP erős emberének számító Molnár Gyulával került egyre gyakrabban összetűzésbe. Nyilvános szereplései során ingerültséget és türelmetlenséget mutat. Mindez látványosan kicsúcsosodott a hatalmas médiakörítés mellett elindított Combino villamosok összeomlása után kialakult pánikszerű felelősségkeresés során. Egyre több viharfelhő gyülekezik Budapest fizetőképességének megőrzése terén, a növekvő hitelállomány mind átláthatatlanabb, és a Podmaniczky-terv is csupán mutatós kis füzetek formájában létezik. A „kormányzati hátszél” ellenére a kétszintű önkormányzati rendszer terén sem történt lényegi változtatás, holott az országban hónapok óta tombol a „reformhangulat”, a Gyurcsány–Demszky-viszony közismerten szilárd alapokon nyugszik. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az elmúlt ciklusban Demszky Gábor szembekerült legtehetségesebb munkatársával, Atkári János főpolgármester-helyettessel is, aki a pénzügyek irányítójaként több mint egy évtizeden át aktívan hozzájárult ahhoz, hogy ennek a városházi látványpékségnek meglegyen az anyagi fedezete.
A Medián július végén nyilvánosságra hozott felmérései szerint Demszky Gábor támogatottsága a teljes népesség körében 45-ről 37 százalékra csökkent, miközben az összes megkérdezett egyharmada bizonytalan. A biztos szavazók körében egyelőre 12 százalékos a kormánypárti jelölt előnye. A fenti adatok még Tarlós István kampányának kezdete előtt születtek, vagyis a versengés nyitottnak tekinthető, különösen, ha nem az országos politika bal-jobb törésvonalai mentén sorakoznak fel a budapesti szavazók. A Fidesz és a KDNP által támogatott független jelölt esélyeit leginkább az csökkentheti, hogy több kisebb párt, így az MDF is önálló jelöltet állított. Ma még nem mutatható ki egyértelműen, hogy a győzelemre esélytelen Katona Kálmán vagy Zsinka László elindítása miképpen osztja meg a Demszky-ellenes tábort. Az viszont tény, hogy amennyiben elmarad a váltás az önkormányzati választások végeredményét alapjaiban meghatározó főpolgármesteri poszton, akkor ezért felelősséget kell majd vállalnia a jobboldali egységet megosztó pártoknak is.