Nem tett jót a magyar piacnak, hogy a nemzetközi parketteken a befektetők visszafogottan kereskedtek. A BUX napközben még tartotta magát a korábbi irányzathoz, de a nap végén veszteséggel zárt. A reggeli megugrást, majd a későbbi emelkedést délután gyengülés követte, a befektetők a tengerentúlon tapasztalt pesszimizmus hatására elkezdték részvényeiket eladni. A kelet-közép-európai régió piacain szintén rossz hangulat uralkodott, a moszkvai indikátor 0,42 százalékos, a varsói 1,67 százalékos, a prágai 0,5 százalékos mínuszban zárt. Az eladói nyomás hatására a BUX előbb 22 331 pontra esett viszsza, majd zárásra 22 521 pontra emelkedett, de még így is veszteséggel zárt. Elemzők szerint a befektetők aggodalmát az okozta, hogy az új amerikai pénzügyminisztertől – a gazdaságra vonatkozóan – negatív jóslatokat vártak. A spekulánsok az augusztus 8-án esedékes Federal Reserve-ülés miatt is bizonytalanok, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet akár kamatemelést is végrehajthat.
A BUX gyengülését és a nemzetközi befektetői véleményeket semmibe vette a 0,9 százalékkal erősödő Magyar Telekom. Az OTP és a Mol, valamint Richter a BUX kurzusát lefelé nyomta. Fél százalék alatti csökkenést produkáltak a banki és az olajipari papírok, a nagyobbik gyógyszergyártó részvényei viszont 1,3 százalékkal csúsztak vissza. Növekedéssel zárta a napot a Démász, a TVK és az Egis.
Gyengülés következett be a forint árfolyamában is. A magyar fizetőeszközt a 273-as szint felett jegyezték az euróval szemben. Elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank elnökének az euróbevezetés dátumáról szóló tegnapi kijelentése gyengítette a hazai valutát. Emellett a délután közölt tengerentúli jövedelmi adatok, valamint az emelkedő olajárak hatására ismét eladási hullám indult el a feltörekvő piacokon, és az euró 274 forint közelébe jutott. A közép-európai régió valutái a forintnál kevésbé gyengültek.
Visszafordult a BUX
A BUX tegnap megszakította a napokban tapasztalt emelkedését. A nemzetközi hatások ezúttal a magyar parkettre is nyomást gyakoroltak: a befektetők az amerikai pénzügyminiszter beszédére vártak, és közben lassan eladták a portfólióikban lévő papírokat. A bankközi devizapiacon a forint folytatta keddi gyengélkedését: tegnap már 273 forint felett jegyezték a magyar fizetőeszközt az euróval szemben.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!