Csak nem tudunk bedekker-nagyhatalommá válni. Talán még saját határaink, korlátaink között sem. Jóllehet nagy hendikeppel indultunk (és egyre csak indulgatunk): Magyarország a világ élvonalába tartozó utazói-felfedezői kultúrával büszkélkedhetett még a múlt század elején, ám a Kádár-kor kis magyar akolmelege és skrupulusai a világlátással szemben nem csábítottak igazi kiruccanásokra, a bolgár Arany-homokon vagy – a vakmerőbbeknek – a szovjet Szocsin túllendülő expedíciókra. Mindehhez túlságosan szövevényes útikönyvkiadásra sem volt szükség. Adódott a Panoráma sorozat – amely, megjegyzem, a maga művelődéstörténeti maximalizmusával ma is szinte elengedhetetlen kelléke lehetne az igényesebb utazóknak, persze kiegészítve frissebb szemléletű, gyakorlatiasabb művekkel –, és kész.
E hendikep azonban nem nyújt elfogadható magyarázatot arra, miért maradt ma is provinciális bedekkerkiadásunk. A fordítások terén nincs ok a panaszra, kerül hideg és meleg is, de a honi gyártású produkciók még mindig többnyire az ingerlően használhatatlan útikönyvek katalógusát gazdagítják. Leszámítva néhány fiatalos lendületű kezdeményezést, mint amilyenek a Kárpát-medence utódállamait bemutató Sós Judit és Farkas Zoltán lelkiismeretes munkái vagy az Útikönyv.com kiadványai.
Rozvány György „író, költő, újságíró és szerkesztő” nemrég megjelent Szíria-kötete is a magyar könyvpiaci tévedések közé sorolható: azon maroknyi honfitársunknak, akinek minden negatív propaganda ellenére van annyi bátorsága, hogy ellátogasson a Közel-Kelet egyik legszebb és legősibb kultúrájú országába, feltehetően nem kínál elégséges útmutatót ez a felemás koncepciójú, inkább kényelmesen imázsépítő, semmint kritikusan tájékoztató könyv. Szó se róla, az átlagos bedekkereket messze meghaladó művelődéstörténeti igénnyel íródott, a szerző meglehetős részletességgel időz el egy-egy ókori vagy a keresztes hadjáratokból visszamaradt rommezőnél. Ám mindeközben Rozvány kínosan ügyel arra, nehogy véletlenül valamilyen gyakorlati eligazítást vagy figyelmeztetést adjon a magyar utazónak (leszámítva a könyv végén található, kétes pragmatikus értékű szócikkeket). Hogy ha Palmyrába, a világ egyik lélegzetelállító városmaradványához vet a sorsunk, óvakodjunk a harcias beduin lakosoktól, akik a bőrt is lenyúznák rólunk ötszörösre srófolt áraikkal; hogy mik az autós sivatagi közlekedés életmentő alapszabályai, hogyan kell ellenállni udvariasan, de rendíthetetlenül a buszállomások utasfelhajtóinak, akik elszántan ráncigálják hátizsákunkat, és hogy milyen etikettje van a baksisadásnak a városok labirintusaiban.
Meghökkentően közhelyes, bántóan szószátyár szöveg Kelet varázsáról, az élő múltról, a nyüzsgő bazárokról, többnyire gyenge és jelentéktelen méretű képanyag, kézzel rajzolt térképek naiv „bája”, történeti összefüggések iránti makacs érzéketlenség, a szíriai közelmúlt problematikusabb fejezeteinek mély elhallgatása (mondjuk Hama városának bemutatásakor nem lehetne átsiklani több mint húszezer ember 1982-es lemészárlása fölött): ez jellemzi e Szíria-kalauzt. Nem beszélve a magyar vonatkozások iránti kisebb-nagyobb közönyről, pedig ebben nyújthatna igazán egyedi teljesítményt egy magyaroknak szánt bedekkereket gyártó magyar szerző: például hogy a szíriai keresztes várak közül többet, a legjelentősebbet, Crac de Chevallier-t is részben II. András építtette a magyar bányák jövedelméből. Aleppónál azért megemlíti Bem Józsefet.
Pedig Rozvány György „szakértőnek” számít: írt már útikönyvet többek között Jordániáról, Jemenről, Libanonról vagy Marokkóról. Ha más választás nincs – de van! –, akkor mi mégis inkább a jó öreg Panorámát javasoljuk e kiadvány helyett.
(Rozvány György: Szíria – A kultúra bölcsője. Alexandra Kiadó, Pécs, 2006. Ára: 3999 forint)
origo.hu
Magyar Péter ismét elszaladt a kérdések elől - videó
