Budapest fojtogatóiról

Cseh Tamás még az előző rendszerben megénekelte, hogy annak az irodalomszemléletnek, irodalmi és ideológiai „marketingnek”, amely az akkori szocialistáink sajátja volt, háttal áll a létezett József Attila. Háttal állt a költő annak a praxisnak is, hogy egyik töredékét ily módon megcsonkítva írják ki a magyar tantermek falára: „Dolgozni csak pontosan, szépen…” Az eredeti ugyanis így szól: „Ne légy szeles! Bár munkádon más keres, / Dolgozni csak pontosan, szépen, / Ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes.”
Azóta azonban nemcsak politikai életünkben következett be módszerváltás – ha nómenklatúraváltás nem is –, hanem mai szocialistáink is sokat fejlődtek, megbátorodtak, tanulékonyabbak, bevállalósabbak lettek. Az MSZP önkormányzati kampánya idén már ollózatlan József Attila-verssel, a Két hexameterrel indult, amely így szól: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.” Bizony, szép teljesítmény ez attól a párttól, amelynek a későbbiekben megpuccsolt miniszterelnöke egy beszédében teljesen hibátlanul mondta el, hogy szerintük nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Nekünk ugyan elég lett volna, ha Medgyessy és a mögötte álló párt tagjai szimplán és pőrén csak tisztességesek, nekik azonban a maguk elé állított két programpont közül egyiket sem sikerült maradéktalanul megvalósítaniuk.
Kár, hogy a versválasztás mintha azt sugallná, hogy nem látnak különösebb összefüggést a hamarosan bekövetkező kiterítés meg a hazug választási ígérgetések, a túlköltekezésre, szelektív osztogatásokra következő megszorítgatások meg a panamázgatások és egyéb praxisok között. A felelősséget a vak és kikerülhetetlen végzetre látszanak hárítani, mint kormányuk és a városvezetés a vis maior-orkánnal szemben, amelyet meglehet, Orbán Viktor és Kövér László titkos és jól időzített esőtánca idézett elő. Pedig most nemes egyszerűséggel a választó ítél majd az eddigi produkciójukról, ennyi az egész.
Ami mentséget a fentieken kívül találtak maguknak, az az, hogy több MSZP-s vezető szerint mivel Gyurcsány Ferenc túlszerepelte magát, szegény Ferkó túlságosan magára rántotta a megszorítócsomagot és a konvergenciaprogramot. Az MSZP vigasztalására azért azt elmondhatjuk, hogy a Szalay utcai ingatlan, a balatonőszödi üdülő meg a Fittelina ügyét viszont Fletó nem rántotta magára túlzottan, annyira semmiképp, hogy érdemben elérje a balliberális sajtó és a balos választó ingerküszöbét. Szilvásy cimborának, Lamperth Mónikának és másoknak pedig szigorúan a József Attila-i tisztesség jegyében az augusztus 20-i tragédiát nem sikerült eléggé magukra rántaniuk. Tehát amiképp az illetékesek szerint örüljünk, hogy az idei tűzijátékot megúsztuk mindössze öt halottal – szemben a brazil karneválok átlagban évi húsz halálos áldozatával – és néhány száz sebesülttel, ugyanúgy szerintem az MSZP-nek is van miért örülnie még akkor is, ha néhány hónappal az októberre előre jelzett kiterítésük után egy-két bűnbakot ki kell majd csapniuk a pusztaságba, mint ahogy azt a választási kudarcok utáni koreográfia diktálja.
Nem az első eset azonban, hogy az MSZP-sek könnyfakasztó jövőképüket – a művészetet segítségül híva – mint váteszi jóslatot tárják egymás és a nagyérdemű elé. Az MSZP 2003-as évadzáró ünnepségének feledhetetlen pillanatai voltak azok is, amikor a Syma Csarnok színpadán az országos küldöttek előtt Ron Werber, Kovács László, Medgyessy Péter, László Csaba és még sokan mások összekapaszkodva énekelték Máté Péter örökzöld dalát: „Azért vannak a jó barátok, / Hogy a rég elvesztett álmot, / Visszaidézzék egy fázós alkonyon.” S bizony azóta nemcsak a néhány hónap múlva a kádertemetőbe süllyesztett Kovács László vagy a fél évvel később megpuccsolt Medgyessy számára lett fázós az az alkony, hanem a szélesebb tagság számára is, akiket a döntésekből rendre kifelejtenek, pozíciójukból kiszorítgatnak. S a szavazók számára is, akiket ezentúl nem véd meg sem emlék, sem (marketing)varázslat a gázártámogatás-mentes, emelt díjas számláktól, az áfaemeléstől, a nyugdíjadóztatástól, a vizit- és receptdíjtól, valamint a nyers pénzbehajtás különféle arcaitól.
Demszky Gábor, az augusztus 20-i katasztrófa és a Combino-kudarcok egyik legfőbb antihőse azonban a jelekből ítélve nem rendelkezik az MSZP sámánjainak sajátos jóstehetségével. Arról beszélt ugyanis a kampánynyitón, hogy a budapestiek többsége szerint a város fejlődése megfelelő pályán van. Bizonyára főpolgármestersége három ciklusa alatt azért költöztek több százezren Budapestről az agglomerációba, hogy jelenlétükkel ne rontsák a szabadság és a fejlődés Demszky által megtisztított és helyes irányba terelt levegőjét jelenlétükkel. Azt sem rejtette véka alá a főpolgármester, hogy amit négy esztendeje ígért, azt nyolc százalék híján teljesítette, a többi meg már folyamatban van. Jó lenne tudni persze, milyen számrendszerben számolta ki ezt a szép kerek nyolc százalékot, s azon felül milyen algebrai számításos rendszerben bontakozott ki ez a derűlátó eredmény: csak nem a viccbéli egy ló, egy pacsirta aránypárt alkalmazta?
A levegőről meg a szabadságról – miként annak idején József Attilának – magának Gyurcsány Ferencnek is volt mit mondania a kampánynyitón. Azt mondotta: „Aki beavatkozik a szabadság levegőjébe, az megfojtja Budapestet, miként az is, aki nem képes elviselni a szabadságot.” Arról persze nem volt egy szava sem, mit tesz az, aki viszont a kis- és középvállalkozások levegőjébe avatkozik be, hogy tulajdon képzavarával éljünk, s arra szólítja fel a kétségbeesett cégtulajdonosokat, hogy el lehet menni Szlovákiába. (Hétezren hallgattak is rá, azokat most az APEH alaposan kezelésbe vette, nehogy kevésbé érezzék magukat fojtogatva.) S mennyiben óvja a szabadság levegőjét az, aki szerint – Horn Gábor fogalmazta meg ezt – ha a fővárosban valakinek valami nem tetszik, az elhúzhat innen? Nyilván a többi néhány százezer nyomában szorosan, aki az elmúlt másfél évtizedben – Demszkyt is beleértve, aki Budakeszire költözvén maga is a budapesti szabadság megfojtójává lett Gyurcsány szavai szerint – „nem bírta hát”. Demszky arról is ejtett néhány szót, hogy Gyurcsány Ferenc az első olyan miniszterelnök, akivel szinte napi munkakapcsolatban áll.
Nem szeretnék azonban úgy tenni, mintha nem érteném, hogy Gyurcsány szerint Tarlós István, a Fidesz független főpolgármester-jelöltje lenne az, aki „beavatkozik a szabadság levegőjébe”, választói pediglen azok, akik a fékezhetetlen nem bírásukkal fojtják meg a szabadság fővárosi levegőjét. Az persze a gyurcsányi szabad levegőnek semmit sem árt, ha SZDSZ-es képviselőjelölt cibálja minden jelenlévő döbbenetére Tarlós ruháját, ha az illető meg akarja tiltani, hogy belépjen egy zsinagógába, ha olyan szerződéssel vádolja a főpolgármester-jelöltet, amit meg sem kötött. Bizony van, aki az ilyenféle szabad levegőt kedveli, másfélét elképzelni sem tud, van, aki pedig az olyanféle szabad levegőre esküszik, amelyben az emberek egy asztalhoz ülnek egymással, hogy félelmeiket kibeszéljék, szembesítsék a valósággal, és előítéletek, megörökölt, feldolgozatlan traumák alapján ne szívják el egymás elől azt az egyvalamit, ami még legalább ingyen van. Hogy végül is ki Budapest fojtogatója, s ki nem, azt majd úgyis eldönti október elsején a választó.