Miért sós a tenger?

Nü-va megjavítja az eget
Valamikor az ég és föld egyek voltak. Nem volt nap, nem volt hold. A szelet, az esőt és mennydörgést sem alkották még meg, miként a hegyek, a folyók, a fák sem öltöttek még testet. Pan-ku, az első ember adott életet a világmindenségnek, az ő testéből lett minden földön és égen. A teremtés pillanatától kezdve az ég és föld elváltak egymástól. Tizennyolcezer év után olyan messzire távolodtak, hogy alig lehetett látni a földről az eget. Pan-ku a tizennyolcezer év alatt kilencvenezer li magasra nőtt.
Pan-ku figyelte az ég mozgását, és aggódni kezdett, hogy egy napon a földre szakad. Ezért egy-egy kenderszállal támasztotta meg az ég négy sarkát. Kenderkötelet húzott az égig, és minden kötelet erősen odacsomózott egy sarkához a világmindenségnek. Az ég feszes is lett. Hogy végleg biztos lehessen benne: az ég nem fog a földre zuhanni, Pan-ku ellátta a négy sarkot egy-egy erős és vastag farúddal, amelyek mélyen a földbe ágyazódtak. Abban az időben minden, mi létezett, a menny, a föld és Pan-ku volt. Halálára minden készen volt égen és földön.
Egyik végső cselekedete az volt, hogy megalkotta Nü-vát, az egyetlen nőt a földön. A nü a mi nyelvünkön annyit tesz, mint asszony. Szépséges arca volt, szurokfekete haja, de a teste két hosszú, fekete, összegubancolódott kígyóból állt. Az volt a küldetése a földön, hogy tökéletes embereket teremtsen, akik, vele ellentétben, hús-vér emberek. Mindennap a folyó sarából és vízből agyagot készített, és aprólékos gonddal férfiakat és nőket formázott belőle. Amint meleg lehelete megérintette őket, életre keltek.
Egy este Nü-va a folyóparton pihent, és egy darab kötelet talált a nádasba rejtve. Fölkapta és belemártotta a mellette lévő saras pocsolyába. Pár pillanat múlva kivette a kötelet a pocsolyából, és addig rázta, míg száraz nem lett. Minden csepp, amely a fűre esett, egy pillanatig felcsillant, mint a gyémánt, és azonmód emberi lénnyé változott. Ez a véletlen felfedezés Nü-va életét könnyebbé tette, és az elkövetkező években milliószámra készített vízcseppekből embereket, de volt – igaz, kevés –, akiket agyagból formázott a saját kezével. Ezek lettek a gazdagok. A vízcsöppekből készültek gyöngék voltak és félénkek.
Végül Nü-va úgy találta, már elég embert alkotott, hogy benépesítsék a földet. Akkor azonban rájött, hogy milyen nehéz is életben maradniok az embereknek. A föld tele volt vulkánokkal, az erdők gyilkos vadállatokkal, a folyók veszélyes, ragadozó halakkal. Bár már Nü-va öregedni és gyöngülni kezdett, nem feledkezett meg teremtményeiről. Azoknak, akiket saját kezűleg készített, késeket és lándzsákat adott. Együtt utazta be velük a föld minden sarkát, lecsillapítva a vulkánokat, visszaszorítva az áradó folyókat, megtisztítva az erdőket. Vendégszeretővé tették a földet azok számára, akik gyöngék voltak ahhoz, hogy magukat megvédjék.
Az emberek millióiból, melyeket alkotott, Csuan-hszüt (aki pajzzsal és kopjával született) és Kun-kungot (a vizek szellemét) találta legbátrabbaknak. Mindkettő harcos volt, és sok éve háborúskodtak egymással. Egy este a két harcos szembetalálkozott, és olyan hevesen kezdtek el vívni, hogy fákat vágtak ketté egyetlen kardsuhintással. Mire az éj leszállt, sebeikből vértó keletkezett, és Kun-kung volt az, aki térdre esve nem tudta fölemelni a kardját védelmére.
Kun-kung büszkesége és hírneve odalett, és tudván, hogy saját városában elveszítené az arcát, elbujdosott Kína északnyugati hegyeibe. Még ezekben a távoli falvakban is felismerték, és nem vettek róla tudomást. Nem tehetett mást, mint hogy elvetette saját életét. Belezuhant a Pocsousan hegy, a hegyek istene egyik szakadékába, és ott halt meg. Zuhanásának ereje kőomlást idézett elő, amely szinte leborotválta az útjába eső fákat. A kőlavina megállíthatatlanul görgött az ég északi és nyugati sarkát tartó faoszlopok felé. A tartóoszlopok elroppantak, és az ég mennyezete a föld felé zuhanva elszakította a kenderköteleket, végül leszállt. A napot eltörölték, a világ sötétségbe süllyedt, és szél támadt, és eső ömlött az ég repedésén. Pan-ku megzavarodott, állván a mennyben. Nézte a pusztítást, melyet az emberi büszkeség vitt végbe alkotásán.
Ezenközben lenn a földön Nü-va megdühödött, hogy azok, akiket ő alkotott, nem férnek meg békességben egymással. A szíve szakadt meg otthona pusztulása láttán. Bár ahhoz már késő volt, hogy az emberek jellemét megváltoztassa, nem volt késő rendbe hozni a földön esett károkat. Elfogott és megölt egy teknősbékát, a négy lábát elültette, hogy jelezzék a föld négy sarkát. Hogy ő és a többiek is mindig tudják, milyen irányba tartanak a földön. Levágott egy fekete sárkányt, és arra használta testét, hogy befoltozza a repedést, melyen át csak úgy áradt az eső. Jó lesz az, amíg talál egy olyan alakú követ, amely betömi a szakadékot.
Hónapokon át kereste Kína földjén a megfelelő követ. Végül mélyen egy hegy belsejében Nü-va ráakadt egy sugárzó, benső szellemet árasztó kőre, és első látásra tudta, hogy ezzel a kővel örökre ki lesz javítva az ég. Fölvitte a követ az égbe, és keményen küzdve a víz sodró erejével a helyére csúsztatta.
A nap újra kisütött az égen, az eső elállt. Nü-va tudta, hogy meg kell halnia, így körülnézett a földön a legerősebb, legbátrabb férfi után, és pillantása Csuan-hszüre esett. Halála előtt kinevezte őt utódjának, és a császári címet adományozta neki. Attól az időtől fogva a kínai császárnak adományozott felelősség és erő az, amely fenntartja a harmóniát ég és föld, valamint a földön élő emberek között.

Ting Ling istennő
Úgy ezerhétszáz évvel ezelőtt, a Három Királyság időszakában élt egy gyermektelen házaspár Csiangszu tartomány Háj Ling városában. Sok éven át próbálkoztak, hogy gyerekük legyen, és amikor már föladták a reményt, a nő megfogant, és egy leánygyermeknek adott életet. Az ég ajándékaként tekintettek rá, és Drága Gyöngynek nevezték el. (A Három Királyság korszakában az volt a szokatlan, hogy mind a három királyság trónján egy-egy császár ült, és mindegyik a Han-dinasztia leszármazottjának tartotta magát.)
A városbéli emberek fölfigyeltek a házaspár szerencséjére.
Mert a lányuk eszesebb, kedvesebb és nemesebb lelkű volt, mint bármely más ottani gyermek. Ahogy növekedett, a házasságszerző rendszeresen meglátogatta a házat különböző házassági ajánlatokkal, de a lány minden indítványt elutasított, azzal a magyarázattal, hogy a szülei öregek, és a segítségére szorulnak.
Egy télen, amikor kegyetlen hideg volt, a lány szülei tüdőgyulladást kaptak, és a tél előrehaladtával mind rosszabbul lettek. Amikor már a lány szinte biztos volt abban, hogy meg fognak halni, egy tanult taoista pap, név szerint Liu Csang utazott át a városon. Megállt a lány és szülei házánál, és élelmet meg vizet kért. Míg a lány a vizet húzta fel a kútból, és elkészítette a csésze rizst, a taoista szerzetes figyelmesen szemlélte. A mozdulataiból és a jelleméből megértette, hogy a lányban megvan az erő és a szellem, hogy a tanítványa legyen. Amikor befejezte az étkezést, fölajánlotta, hogy tanítója lesz a lánynak, amit az el is fogadott. A lány okos tanítványnak bizonyult. Az a gyorsaság, amellyel elsajátította a taoista mágiát, még a papot is meglepte. Egy héten belül megtanulta a taoista gyakorlatot, és amint előrehaladt a képzésben, úgy javult szülei egészségi állapota. Egy hónapon belül teljesen meggyógyultak, és a lány a mágiájával jót tett a város többi lakójának is.
Két év alatt Liu Csang mindent megtanított a lánynak, amit tudott, így hát hagyta, hogy a lány bölcsen éljen a mágiával. Mielőtt elhagyta a várost, a Ting Ling istennő nevet adományozta neki. (Szakadt fordításban a Ting Ling „egyenes szellemet” jelent.)
Egy hónappal a taoista pap távozása után egy szegény ember utazott át Háj Lingen, és véletlenül Ting Lingék házánál állt meg ennivalót koldulni. Ah Tunak hívták a szegény embert. Udvarias és művelt ember benyomását keltette, és elmagyarázta a családnak, hogyan rabolták ki a banditák egy éve, és azóta hogyan kényszerül élelmet és szállást koldulni. Ting Ling szülei megszánták a férfit, megkérték, hogy maradjon. Nemsokára már üzentek is a házasságszerzőnek, hogy adja össze Ah Tut a lányukkal. Ting Lingnek nem volt kedvére a dolog, de meghajolt szülei kívánsága előtt. Egy kikötése volt: továbbra is gyakorolhassa a mágiát.
Ting Lingnek hatalmában állt, hogy eltűnjön és megjelenjék, és legalább kétszer egy nap hirtelen nyoma veszett. Valahol a tartományban gyakorolta a mágiáját, és utána ugyanolyan gyorsan visszatért, amilyen gyorsan eltűnt. Ah Tu folyton magyarázatot követelt a feleségétől, de ő nem mondta el, hol volt és mit csinált.
Amikor otthon volt, Ting Ling háza tele volt emberekkel, akik a segítségét kérték. Ah Tu féltékeny lett felesége népszerűségére, és a hálószobába zárta. Azt mondta, senkit sem fogadhat. De amint rázárta a feleségére az ajtót, az máris elillant, és a városba ment. Ah Tu rájött, hogy semmi hatalma nincs felesége fölött, és elkezdte verni. Addig verte, míg a nő teste tele lett ütésnyomokkal, amelyet egy ügyes taoista mágia sem tudott eltüntetni.
Két évvel házasságkötésük után Ah Tu elment a körzeti elöljáróságra, és fekete mágiával vádolta meg a feleségét. A taoista mágiát állította be boszorkányságként. Az elöljáró nem tehetett mást, mint hogy börtönbe vettette a nőt. Ting Ling nem tudta bebizonyítani ártatlanságát, mert minden mágikus tettét a gonosz megnyilvánulásának tartották. Míg Ting Ling a börtönben elmélkedett, a szülei a bánattól betegek lettek. Bánták már azt a napot, amikor ajtót nyitottak Ah Tunak.
A tartomány lakosai Ting Ling ellen fordultak, de a Háj Ling-i szomszédai és barátai kitartottak mellette. Ah Tu többé nem látta el étellel felesége szüleit, egyre többet kártyázott és ivott a csavargókkal. Csak éjjel merte elhagyni a házat, mert a szomszédok leköpték és megkövezték volna. Amikor minden pénze elfogyott, Ah Tu elhagyta apósát-anyósát, titokban elment Háj Lingből. Megesküdött magában, hogy többé vissza nem tér.
Ezenközben a börtönőrök azt a parancsot kapták, hogy ne etessék többet Ting Linget, hátha a gonosz szellem így elhagyja a testét. A barátai által becsempészett élelmen tengődött. Egy rizstortába rejtett feliratból megtudta, hogy férje elhagyta a várost, és szülei közeledő haláláról is értesült. Attól kezdve arra készült, hogy elhagyja testét, de megőrizze szellemét.
Egy nap az őrök beléptek a cellájába egy korsó vízzel, de Ting Lingnek hűlt helye volt. Suhogásra lettek figyelmesek. A cella ablakából, a rácsokon át, egy zöld madár repült föl.
Ting Ling örökre elhagyta testét, de szelleme halhatatlan maradt. Néhány nappal menekülése után szülei békésen elhunytak. A szomszédok egy zöld madárra lettek figyelmesek, amely a ház fölött körözött. A következő hetekben, ha valaki megbetegedett, vagy egy bűnözőt elfogtak, sok ember azt állította, hogy egy zöld madarat látott a közelben. A tartomány lakosai lassan megértették, hogy Ting Ling még mindig velük van, és sosem hagyja el őket.
Templomot építettek a tiszteletére egy Háj Ling menti hegyoldalban. A zöld madár fészket rakott az egyik falon. Ting Ling ott pihent éjszakánként, de azonnal ott termett, ahol a tartományban szükség volt rá. Egyszerre száz helyen látták, és senki se mert bűnt elkövetni, mert tudták, hogy a madár ott fog körözni a bűntény helyszíne fölött. És ezért lett úgy, hogy Csiangszu tartomány a legbiztonságosabb lakóhely volt a Három Királyság idejében.