Mit ér a civil, ha csak segíteni akar?

Az Élőlánc Magyarországért egyik vezetője, Ács Sándorné – a 2005. év egyik rendkívüli civil megmozdulásának, a többhetes gazdatüntetésnek az egyik résztvevője volt a tárgyaló delegáció tagjaként – külföldi szakmai útjáról érkezett haza szeptember 18-án késő este, amikor a budapesti demonstrációról tudomást szerzett. 2004. december 5-e óta szokásává vált, hogy nem a televízión keresztül tájékozódik, ha az igazat tudni akarja, ezért egyenesen a Szabadság térre ment. A látottak nyomán egyre erősebbé vált az a meggyőződése, hogy az időben történő kellő rendőri fellépéssel, a békés tömeggel együttműködve meg lehetett volna akadályozni az erőszak kibontakozását.

Akkor mi a társainkkal együtt megtanultuk, hogy meg lehet akadályozni a szélsőségekbe torkolló helyzeteket – idézte fel a gazdademonstrációk időszakát Ács Sándorné. – Igenis el lehet különíteni a békés tüntetőket az oda nem való, feszültséget szító vagy rombolni kívánó csoportoktól. Abban az esetben persze, ha a közrendért és a biztonságért felelős állami szervezetek és a politikai irányítás ebben partner. E felelős körbe sorolom a közpénzből fenntartott elektronikus médiumok vezetőit is. Amit a Szabadság téren láttam, ellentmondott e feltételezésnek.
– Nem hinném, hogy akik csak a pusztításról és a sérülésekről szóló hírekből tájékozódnak, szintén ezt gondolják. Mire alapozza a véleményét?
– Az előző évi demonstrációnk békés kimenetelére. Most viszont úgy érzem, hogy a hatalom s azt szolgáló média szinte játszik a békés szándékú emberek érzéseivel, türelmével. Mintha provokálnák őket. Példa erre a nagycsaládosok által szervezett tüntetés is. Az esemény tíz órakor kezdődött, a Kossuth rádió tizenegy órás híreiben két szó erejéig sem említették meg. Csak a szervezők határozott fellépése, telefonjai után került be az esemény a Déli Krónikába.
– Erre mondta Rudi Zoltán, a köztelevízió elnöke: szerkesztői szabadság van…
– Szakmai függetlenség van, de felelősség is! Az embereknek joguk van tudni arról, hogy mi történik az országban. Felháborító a közszolgálati média, a kereskedelmi televíziók és különösen az ATV manipuláltsága, egyoldalúsága. Ne más döntse el helyettem, hogy én mit tudhatok, és mit nem, mit gondoljak, és mit ne… Ma ismét előállt az a helyzet, ami a tavalyi gazdademonstrációnál, hogy aki csak a tévéből vagy a baloldali médiából tájékozódott, az hamis képet kapott az eseményekről. Többek között ez vezet a szinte már elviselhetetlen társadalmi feszültséghez.
– Ön vidéken él, ahol még kevesebb embernek van internet-hozzáférési lehetősége, és csak néhány bejáratott televíziós csatornát tudnak fogni. A jelenlegi békés tüntetésekből mi csapódhat le így?
– Néhány felvétel ügyes vágásával sikerülhet például kialakítani azt a képet, mintha a több ezer, tízezer békés demonstráló – aki a Kossuth téren áll – randalírozna az Oktogonnál. Azon pedig, hogy a randalírozás, törés-zúzás végső soron kinek használ, érdemes már most elgondolkodni. Okunk van feltételezni, ha a közszolgálati médiumok a teljes körű tájékoztatást nem tudják megadni, vagy nem engedik nekik, akkor itt diktatúra van. Az a tény, hogy a közszolgálati televízió vezetői a többezres demonstráció résztvevőit nem vették emberszámba, a petíciójukról nem akartak tudomást venni, sértette az embereket. Nincs semmiféle magyarázat és mentség arra sem, hogy a televízió vezetői miért nem tettek legalább kompromisszumos ajánlatot a küldöttségüknek. Meggyőződésem, hogy ha csak néhány mondatot beolvasnak a stúdióban, másként alakul a helyzet.
– Biztos ebben?
– Igen.
– Hadd legyek az ördög ügyvédje. Igaz, hogy a jó érzésű emberek voltak többen, de nem naiv feltételezés, hogy képesek lettek volna megakadályozni a pusztítást?
– Képesek lettek volna, ha a rendőrség erre partner. Úgy vélem, hogy amit civilként, emberként tudtak, így is megtettek. Szavakkal, skandálással igyekeztek fékezni a dobálókat, s amikor az uniós zászlót levette valaki, visszatetették vele. Nyilvánvaló, hogy ők nem foghatták le a rombolók kezét, mert a fizikai semlegesítéshez nem értenek. Viszont példaértékű volt, ahogyan a felgyújtott vízágyúból a rendőröket kihozták, ezzel az életüket megmentve. Ez a reflex viszont a rohamosztagos bajtársakban nem volt meg. Szemtanúja van annak is, amikor egy autó felgyújtását a civilek igyekeztek megakadályozni. Nem sikerült ugyan, de a testi épségük kockáztatásával elvontatták, hogy ne legyen sem emberéletben, sem másban még nagyobb kár. Egyébként meggyőződésem, hogy az ilyen helyzetekben mindig vannak olyan szakaszok, amikor a civil közvetítés segíthet lecsöndesíteni az indulatokat.
– Miért olyan biztos ebben?
– Mert van benne tapasztalatom. Vállalkoztam volna erre, ha egyetlen rendőri vezetőt találok, aki egyáltalán szóba áll velem. Ezeknek a szituációknak a megelőzése és a kezelése külön szakma, amelyre évekig készítik fel a specialistákat. Vannak tapasztalt, szakképzett tárgyalók. De ők sehol sem voltak. Még a kezdeteknél meg lehetett volna tenni, ami a futballhuliganizmusnál rutinfeladat. Kiemelni a legveszélyesebb embereket, s elkülöníteni a többiektől. Itt mintha más lett volna a cél. Érthetetlen volt, hogy amikor a térre a rohamrendőrök erősítése megérkezett, olyan formációt alkottak, mintha ellenünk indulnának.
– Nem lehet, hogy a rendőrök azt sem tudták, kik ellen vezényelték oda őket?
– A tájékoztatás hiányossága csak az iránymutatók felelőssége lehet. Csak ismételni tudom, ami józan ésszel érthetetlen: miért halogatták a szakszerű beavatkozást? Miért hagyták elfajulni az eseményeket? Miért nem tettek kísérletet a békés megoldásra? Tudniuk kell azt is, hogy milyen egy spontán népi megmozdulás jellege, hangulata. Többféle társadalmi csoport jelenlétéről van szó, egy ilyen eseménynek nem lehet olyan szervezettsége, mint egy pártrendezvénynek. Valós veszély, hogy az ilyen tömeges rendezvényekhez mindig hozzácsapódhatnak szélsőséges, öncélú vagy felbérelt csoportok. Ezeket a személyeket viszont a nemzetbiztonsági és a titkosszolgálati szakembereknek ismerniük kell. S ilyenkor nekik is vannak a békés állampolgárokat megvédő kötelezettségeik.
– A gazdatüntetésen is találkoztak ezzel a veszéllyel?
– Igen. Voltak jelei és jellegzetes figurái. De ezeket akkor, részben a rendőrség segítségével, ki tudtuk védeni. Egy alkalommal igen pengeélen táncoló helyzet alakult ki. Elmaradt az egyik, előre meghirdetett demonstrációnk a Kossuth téren, amiről nem tudtunk mindenkit időben értesíteni. Akkor is pattanásig feszültek az indulatok, és tömegesen érkeztek a helyszínre a demonstrálók. Közlekedési és biztonsági szempontból is kockázatos helyzet alakult ki, de egy percen belül megtaláltuk a rendőrök felelős vezetőjét, és megtaláltuk a mindenkinek megfelelő megoldást. Ezért szerettem volna most is felajánlani a közvetítői szerepet, ha ehhez a segítséget, a minimális védelmet megkapom. Először a Szabadság téren próbáltam kapcsolatot keresni, nem sikerült. Egy helyütt annyit mondtak, ők sem tudják, hol vannak a feletteseik. Egy autóban ülő rendőrtisztnek kétszer is elismételtem, hogy segíteni szeretnék: átnézett rajtam. A Parlament ráccsal elkerített részén, ahol a készültség állt, végre előkerítettek egy felelős személyt, egy fiatal nőt. Amikor meghallotta, hogy a békés megoldásra szeretnék javaslatot tenni: hátat fordított nekem, és elment. Talán egészen más megoldásra kaptak utasítást…