Reggel, éjjel, este

Moral insanity – mondja a művelt angol. A magyar nyelv kevésbé kerülgeti a dolgot: erkölcsi hulláról beszél. Hozzátehetjük: Gyurcsány Ferenc politikai hulla is. Hazugságra épülő kormányzati ars poeticáját, amelyet (szabadon választható) ellenfelei vagy elvtársai szivárogtattak ki, nem lehet túlélni. Pontosítok: egy valóban demokratikus országban nem szabad túlélni. Tudják ezt az erkölcs fogalmát még ismerő demokraták saját pártjából, az MSZP-ből is. A koalíciós társ SZDSZ-ből kevésbé: ők nem tudták, nem ismerték, nem is érdekli őket a Magyar Köztársaság e kis „belügye”. Ők elveiket félretéve, az élethazugságban élő D–209-est is megmentették a hatalom nagyobb tortaszeletéért cserébe. Így lettek tettestársak a közös bűnben.
Szerencsére például Gazsó Ferenc, az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke másként látja. Tisztességes emberként azt nyilatkozta az Info Rádióban: az elhangzottakkal a kormányzat és a miniszterelnök tökéletes alkalmatlansági bizonyítványt állított ki magáról, ami diktatúrában elmegy, de demokratikus körülmények között elfogadhatatlan. Gazsó szerint demokratikus körülmények között egy kormányzat nem engedheti meg magának azt, hogy az embereket tudatosan, szándékosan és folyamatosan félretájékoztassa, félrevezesse – ez ugyanis magának a demokratikus működésmódnak az alapelveivel nem egyeztethető öszsze. Ezért aztán „tökéletes alkalmatlanságról van szó ebben az esetben, annak a meg nem értéséről, hogy meghatározott társadalmi körülmények között vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem lehet megcsinálni”. Hit- és erkölcstanórán ezt egyszerűbben fogalmazták meg: Ne hazudj! Gazsó tökéletes cinizmusnak nevezte a nyilvánosságra került Gyurcsány-beszéd azon mondatát is, miszerint „lehet tüntetni a Parlament előtt: előbb-utóbb megunják, hazamennek”. Mert a hazugságot egy demokráciában egy esetben még fokozni is lehet: ha magát a népuralmat vesszük semmibe.
Gyurcsány nem demokrata, csak annak hazudja magát: ezt már akkor is határozottan éreztem, amikor először hallottam beszélni a Parlament Caféban a Hayek Társaság vendégeként. Akkor még sportminiszter sem volt, de már feltűnt: beszéde őrült beszéd, és nincs benne rendszer. Hatalomvágya a logikai érvelésére is rátelepedett. A balatonőszödi zárt frakcióülésen produkált szóömlenye ennek a mentalitásnak a kiteljesedése, ordenáré stílussal nyakon öntve. Ha a pártja ezek után, dacolva az európai normákkal, mégsem meneszti, akkor – megtartva a védjegyként használt MSZP rövidítést – nyugodtan átkeresztelheti magát Mosdatlan Szájúak Pártjára vagy Morálisan Szegények Pártjára. Senkit nem vigasztal, hogy például Gál J. Zoltán legalább annyira trágár, mint a puccsal hatalomra segített nagyfőnök – legfeljebb írjuk fel a kéménybe: őt sem tanácsos a főhatalom közelébe engedni.
Napirendre is térhetnénk efölött: jöjjön Orbán Viktor, Kiss Péter vagy bárki más. Csakhogy Gyurcsány a lelepleződése óta is folyamatosan hazudozik; és ez már vérlázító. Az, hogy büszke a szabadszájúságára meg a kettős erkölcs hirdetésére, még betudható lenne morális hiányosságainak vagy puszta pimaszságnak. Blogjában azonban úgy adta közre az ominózus beszéd állítólagos szövegét, hogy abból nemcsak jó néhány alpári kirohanás hiányzik, de érdemi részek is. (A hivatkozott kazettacsere nem indokolja a nyilvánvaló szöveghamisítást.) „Nem bánom és nem is szégyellem” – írja a felvétel kikerüléséről, noha már Őszödön is vizionált olyasmit, hogy politikai nyugalomba vonulva „írok majd kib…ott jó könyveket a modern magyar baloldalról”. Fájdalom: ezek akkor már a kutyát sem fogják érdekelni, még a fikciós műfajokban sem.
Hazudtak reggel, éjjel, este – fogalmazta át Gyurcsány némiképp konfúz kronológiával a legendás ötvenhatos beismerést. Hiller István szerint azóta viszont semmit (a morális zöldpenész már rajta is kiütközik); de a hazudozást politikai erényként előadó Lendvainak, illetve a totális amnéziába zuhant Kunczének és Kókának is van bőr az orcáján a reménytelen tagadás kettős fedezékébe menekülni. A Gyurcsány-féle hazugságlavina azonban nem áll meg a politikustársaknál: feltartóztathatatlannak tetszően gördül tovább. Hiába retusált ki a Szocsiba, Putyinhoz menekült magyar kormányfő a blogjából kínos részleteket szónoklatából, muszáj feltenni például azt a kérdést: ki mindenki tettestárs még a módszeres, folyamatos és tudatos hazudozásban? Melyek azok a lapok, médiumok és vezető publicisták, amelyekre és akikre Gyurcsány hivatkozott, hogy kézi vezérléssel mozgatva őket előírja nekik, miként foglalkozzanak vagy ne foglalkozzanak a reformnak hazudott megszorításokkal? Ők még holnap is írnak, műsort készítenek és véleményt formálnak majd ebben a szerencsétlen, palánkon átdobott országban? S hogy megy majd mostantól a megfelelő komolysággal és tekintéllyel üzleti tárgyalásokra Demján Sándor, a haza egyik legmódosabb embere, akit a szabad szájú miniszterelnök a választékos „Mondom, Sanyikám, normális vagy te?” költői kérdéssel vésett be a XXI. századi történelem lapjaira? Komolyan vehetők-e Surányi György jegybankelnöki ambíciói a következő néhány évtizedben, akiről immár tudjuk: úgy vitézkedik a konvergenciatanácsban, hogy a kelekótya Gyurcsánynak kellett őt figyelmeztetnie: a számításai a papírkosárba valók, mert megfeledkezett az adójóváírás intézményéről?
A végighazudott másfél-két évbe a botcsinálta miniszterelnök „majdnem beledöglött”. Mi, többiek viszont áldásos tevékenysége folyományaképpen előreláthatólag a következő másfél-két évtizedben élhetjük át ezt a gyomorszorító érzést. „Másfél évig úgy kellett tenni, minthogyha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este” – foglalta össze a létező gyurcsányizmus lényegét olyan frappánsan, amelyre például jómagam megannyi ékesszóló publicisztikában sem voltam képes. Most viszont minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik az országra: Gyurcsány és kormánypárti segédcsapatai megpróbálják majd normának beállítani a történelmi léptékben is példátlan normaszegést, hogy szánt szándékkal erkölcstelenségre alapozták kormányzásukat. E nyakatekert stratégiának (amiről e pillanatban még nem tudni, hogy kimódolt harcmodor-e vagy kétségbeesett válságkezelés) az első motívumai már láthatók: a hazugság váladékával kell bekenni az egész politikai elitet, sőt az eltelt tizenhat évet. Nekünk, demokratáknak, akiknek még bármit is jelent az 1989–90-es rendszerváltozás ethosza és csodája, ellen kell állni ennek a maszatolási törekvésnek. Nem a rendszer bukott meg erkölcsileg, nem is a politikai elit válogatás nélkül, hanem konkrétan a Gyurcsány- és Medgyessy-kormány. Döntsön bármiként a napokban az Országgyűlés, illetve a köztársaságért morális értelemben is felelős államfő, az alapképletről nem szabad megfeledkeznünk: Gyurcsány Ferenc és kormánya tudatosan félrevezette a választókat, hogy szándékos hazugságok árán is megtarthassa hatalmát. „Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz” – fogalmazott a nagy vallomástevő; ami viszont azt jelenti: teljesen világos, hogy ha továbbra is ő kormányozhatja a Magyar Köztársaságot, az nem igazi demokrácia.
A Kossuth téren tüntetők pillanatnyilag az alkotmányosságot védik. Ha magukra maradnak, s mind a parlamenti többség, mind a teljes jogállami gépezet magukra hagyja őket, az alkotmányos berendezkedés kerül végveszélybe. Az alkotmány ugyanis a hazugságkormányzásra nem tér ki. Erről a kérdésről azt a népet kell megkérdezni, amelyet becsaptak: új választások útján. A demokrácia ezért népuralom. Reggel, éjjel, este.