Semmi giccs

Grand Slam-viadalokon aratott nyolc diadal úgy, hogy legalább egyszer mind a négy helyszínen győzött, olimpiai és világbajnoki cím, három Davis-kupa-siker – ezen eredménylajstrom minden idők legnagyobb teniszezői közé emeli a pályafutását az e hét végén befejeződő amerikai nyílt bajnokságon lezáró Andre Agassit. Nemcsak vagyonát, népszerűségét, hanem kiforrott személyiségét is a fehér sportnak köszönheti.

Sokat elárul egy férfi jelleméről, ha könnyekre fakad. Andre Agassi így búcsúzott a New York-i közönségtől vasárnap este, amikor kínzó derékfájdalmai közepette már nem bírt a német Benjamin Beckerrel a US Open harmadik fordulójában, és kiesett. Gyerekes nekikeseredés, színpadias viselkedés, gyengeség, mély megindultság – mind-mind magyarázat lehet. Két évtizedes karrierje során Agassi nem először sírta el magát, s ahogy a jelleme, úgy a könnyei is változtak. „Az eredményjelző azt mutatja, hogy vesztettem, de számokkal nem írható le, mennyi mindent nyertem a tenisznek köszönhetően” – mondta elcsukló hangon az elköszönő fenomén.
Agassi őszintén beszélt. A sport nemcsak sikeres, hanem példaképként állítható embert is faragott belőle. Paradicsommadárból úriember, kényelemre hajló ifjoncból állhatatos sportember, tinibálvány nőcsábászból példás családapa – így írható le a mindenki számára egyértelmű változás az évek során.
Gyerekként sem volt szálfatermet, különösebben szorgalmas sem, ám roppant tehetséges, arról pedig édesapja gondoskodott, hogy véletlenül se kallódjon el. Rengeteget dolgoztatta a sokszor lázadó gyerkőcöt, kis kamaszként pedig beíratta Nick Bollettieri híres-hírhedt floridai teniszakadémiájára. Történetesen Jim Courier volt a padtársa, aki később bizony nem átallotta elárulni, hogy Andre sokszor hüppögött, meg akart szökni, nagyon nehezen bírta a fegyelmet és a terhelést. Érthető, hogy amint felszabadult inasévei alól, kissé excentrikus magatartást vett fel. Az ismert amerikai sportszergyártó cég ügyesen kiszagolta, hogy a zseniális képességű fiatalemberből divatfigurát kreálhat. Agassit így a teniszpályán addig szokatlan, sőt kirívó szerelésbe öltöztette: farmersort, színes, lebernyeges póló, fejpánt, amelyhez természetesen lobogó, melírozott haj dukált. Az ötlet bejött, Agassi Michael Jordan mellett pillanatok alatt a cég első számú reklámemberévé lépett elő. Mindezt persze sportpályafutása is megsínylette. A teniszben a nyolcvanas évek vége felé a rezzenéstelen arcú Ivan Lendl testesítette meg a közízlést, de a hagyományos, alapjában fehér öltözetből még a két fenegyerek, John McEnroe és Jimmy Connors sem engedett.
Először Wimbledonban koppintottak az orrára. Első ottani próbálkozása alkalmával, 1987-ben már az első fordulóban kiesett, ám a következő évben a Roland Garroson egészen az elődöntőig menetelt, s elérkezettnek látta az időt a merev angol tradíciók felrúgására. Ám ő sem lehetett kivétel: vagy fehérben játszik, vagy sehogy – közölték vele. Akkor sehogy – szólt az alighanem a marketingesekkel egyeztetett dacos válasz. Emiatt sokan megvetették, ugyanakkor népszerűségének keveset ártott a különcség. Rajongótábora egyre gyarapodott; Magyarországon egy ránk oly jellemző tévhitnek is köszönhetően. Sejthető volt, hogy neve, valamint fizimiskája alapján nem egy massachusettsi WASP-família sarja; az Agassiből nagyvonalúan Ágassit, sőt Ághassyt gyártottunk, mondván, felmenői között biztosan akadnak magyarok. Akkor még nem volt világháló, épphogy csak pillogtunk a vasfüggöny mögül, ráadásul Taróczy Balázs már túljutott a zenitjén, kellett találni egy kedvencet, s a választás magától értetődően esett „Ágassira”. Ezen az sem változtatott, hogy előbb-utóbb csak kiderült, a tiszteletbeli rokonnak semmi köze hozzánk, édesapja egy szíriai faluban, Saralanban látta meg a napvilágot, onnan vándorolt ki az Egyesült Államokba.
Azt mondanánk, ez sokkal rögösebb út, mint Las Vegastól Londonig, de a híres gyermeknek ez utóbbi sem ment könnyen. Csak 1991-ben adta be a derekát. Mindenki megdöbbenésére nem egyszerűen fehérben, hanem hófehérben lépett pályára, ráadásként meglepően jól mozgott a füvön. Egészen a negyeddöntőig jutott, a következő évben pedig egyenesen győzött, a döntőben az egyik szervakirályt, a horvát Ivanisevicet verve négy játszmában. Senki sem hitte volna, hogy Agassi éppen Wimbledonban aratja első Grand Slam-győzelmét. Ott általában a szerva-röpte játék mesterei érvényesülnek, rá pedig éppen ennek ellenkezője volt a jellemző. Adogatása akkoriban kifejezetten gyenge volt, a hálóhoz elvétve ment föl, sokkal inkább kemény, pontos alapvonalütéseinek és kiváló returnjeinek köszönhette győzelmeit. Ám bebizonyította, hogy az angol nyílt bajnokságon is lehet érvényesülni ezzel a stílussal.
Az átütő siker dacára a világ nem hevert azonnal a lábai előtt. Az újabb nagy tornagyőzelemre további két évet kellett várnia, 1994-ben, kilencedik próbálkozásra – először 1986-ban, 16 évesen indult! – végre révbe ért kedvenc versenyén, a US Openen. A következő esztendőben az ausztrálokat is megtisztelte azzal, hogy benevezett a melbourne-i tornára: addig egyszerűen lusta volt felkészülni az év eleji viadalra. Megérte a fáradozást, mert rögvest nyert, sőt később az Australian Open vált legsikeresebb versenyévé. További három alkalommal diadalmaskodott, ha eljutott a döntőig, akkor már senki sem tudta megállítani.
Addig azonban jókora vargebetűt kellett megtennie. 1995 áprilisában átvette a vezetést a világranglistán, 1997-ben pedig kizuhant az első százból, csupán 141.-ként jegyezték. A visszaesésre egyetlen magyarázat akad: Brooke Shields. Álompárként kapta fel frigyüket a világsajtó, ám hamar kiderült, nem a szépséges színésznő ment feleségül Agassihoz, hanem a teniszező szegődött férjül Brooke Shields mellé. Aki – ez a szóvicc talán megengedhető – alaposan leárnyékolta Agassi pályafutását. Edzés helyett fogadásról fogadásra járt, 1996-ban az Australian, valamint a US Openen még csak-csak eljutott az elődöntőig, s megnyerte a teniszben azért oly nagyon nem jegyzett olimpiát Atlantában, 1997-ben viszont a Grand Slam-tornák közül csak az amerikain indult el, de ott sem jutott túl a negyedik fordulón.
A szakítás elkerülhetetlenné vált, ám az igazi visszatérést az újabb szerelem hozta meg. Steffi Graf, a pályán legnagyobb győzelmei alkalmával is boldogtalan teniszkirálynő és a bohém, de a lehiggadást szomjazó Andre Agassi nagyon egymásra talált. A férj külsőleg és belsőleg is előnyére változott. A lobogó, de egyre ritkuló hajkorona után a borostát is simára borotválta, levetette a divatos szereléseket, s a legkevésbé hivalkodókat öltötte magára; megkomolyodott, boldog családi életet kezdett, aminek két gyermekük, Jaden Gil és Jaz Elle mindennél csalhatatlanabb bizonyítéka.
Ettől fogva minden úgy ment, mint a karikacsapás. Steffi Graf a páholyban szurkolt, idővel gyermekei társaságában, a férj, a papa pedig nyert. 1999-ben Párizsban és New Yorkban – előbbivel teljessé vált a „hamis” Grand Slam, merthogy nem egy naptári évben érte el. De ennél fontosabb: Agassi mind a négy magasan jegyzett tornán győzött, ami előtte csak négy játékosnak sikerült, ám máig ő az egyetlen, aki négyféle borításon nyert, mivel Rod Laverék idejében Melbourne-ben még füvön ütögettek. Agassi itt már-már verhetetlenné vált: 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban sem talált legyőzőre.
2004-től kicsit visszavett a tempóból, már nem akart minden versenyen részt venni és nyerni, csak a neki kedves helyszínekre utazott el. Hazai közönség előtt szeretett volna még egyszer a legjobb lenni, mert hát az is páratlan bravúr, hogy a US Openen megszakítás nélkül huszonegyszer indult. Tavaly akár valóra is válhatott volna a nagy álom, hiszen harmincöt évesen élete talán legjobb formájában teniszezett, ám pechjére addigra Roger Federer átvette tőle a marsallbotot, megverni már nem, csupán megszorítani tudta a svájci trónkövetelőt a fináléban. Az idén előre bejelentetten búcsúzni jött el New Yorkba, de ez nem jelentette azt, hogy küzdeni már ne tudott volna. Két ifjoncon, a román Pavelen négy, a ciprusi Bagdatiszon öt játszmában jutott túl, s alighanem a német Becker is erre a sorsra jut, ha nem gyullad be a dereka.
A búcsú így olyan lett, mint maga Agassi: emberi. Semmi giccs, mézes-mázas jelenet, néhány könnycsepp, szép szavak és vastaps. Andre Agassi nélkül szürkébb lesz a fehér sport.