Bezár a kabai cukorgyár

Negyedével is csökkenhet jövőre a hazai cukortermelés annak tulajdoníthatóan, hogy tegnap kiderült: a következő hónapokban Kabán bezárja kapuit az ország egyik legmodernebb és legjobban felszerelt cukorgyára. Mintegy ötszáz beszállító agrártermelő jövője került veszélybe. Az anyacég szerint az Európai Unió új cukoripari rendtartásának köszönhetjük a leépítést.

Nánási Tamás
2006. 10. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai cukorfeldolgozók közül bezárja kapuit a legbiztosabbnak tekintett Kabai Cukorgyár – értesült lapunk tegnap megbízható forrásból. Információnkat a nap folyamán a kétszáz főt foglalkoztató gyár részéről is megerősítették. Úgy tudjuk, hogy a kabai üzem tulajdonosa, az Eastern Sugar anyacég mindegyik közép-európai érdekeltségéből kivonul, így a magyarországi gyár sorsára juthat egy szlovák és három cseh feldolgozó is. Az Eastern Sugar szándékát már hivatalosan is jelezte Brüsszelben, és a kiszivárgott hírek szerint a cég megkezdte az Európai Unióval a gyárbezárás előkészületeit jelentő, úgynevezett kvóta-visszaadási tárgyalásokat.
Matthew Trilling, a cégcsoport vezérigazgatója a napi.online gazdasági portál tegnapi tudósítása szerint a gyárbezárásokért egyértelműen az Európai Unió új cukorreformját teszi felelőssé. A brüsszeli rendelkezés – a világpiaci kihívásokra hivatkozva – évi négymillió tonnával csökkenti kontinensünkön a cukortermelést. Emiatt az Eastern Sugar – mint tegnapi közleményében is jelzi – már nem látja a tulajdonában lévő öt üzem – köztük a kabai – jövőjét. A vállalatcsoport évente 300 ezer tonna cukrot állít elő, ennek harmada a hajdúsági gyárból származik. Mi lesz ennek a százezer tonna hazai cukornak a sorsa? – érdeklődtünk a hazai feldolgozókat összefogó Cukoripari Egyesülés igazgatójától. Koczka Zoltán lapunknak elmondta: a kvóta-visszaadási tárgyalások 2007 január végéig eltartanak, akkor dől el véglegesen a kabai gyár sorsa. Hazánkban évi négyszázezer tonna cukor termelésére van lehetőség. A hazai fogyasztás pedig ennél kevesebb, ezért nem veszélyeztetné a hazai ellátást, ha a kabai gyár által termelt évi százezer tonna kikerülne a piacról – tudtuk meg a szakembertől.
– Óriási a pánik a kabai gyárnak beszállító gazdálkodók között – jelentette ki érdeklődésünkre a térségi cukorrépa-termelők szövetségének vezetője. Dominkó Sándor tájékoztatása szerint a Kabai Cukorgyárral közvetlenül 127 termelő áll szerződésben, akik közül többen kisebb gazdákat is összefognak. Összességében 400-500 gazdálkodó jövője került veszélybe: e kör mintegy 15 ezer hektáron termelte eddig a kabai üzemnek a cukorrépát. A gazdálkodók ma találkoznak a kabai gyár képviselőivel. Dominkó Sándor elmondta: kártérítésre tartanak igényt, mert a talajt a jövő évi termésnek már előkészítették, és a répatermelés érdekében a termelők zöme komoly beruházásokat és hiteleket vállalt magára az elmúlt esztendőkben. Gráf József földművelésügyi miniszter egy tegnapi rendezvényen közölte: mindent megtesz az agrárkormányzat azért, hogy a kabai üzem termelői tulajdonba kerüljön, és bioetanol gyártására alkalmassá váljon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.