Jön a gyorsjelentési szezon, és az elemzők azt várják, hogy az utolsó előtti negyedév igen kedvező lesz. Ha a jóslat beválik, akkor a BUX árfolyama újabb lökést kaphat, és elérheti akár a 24 ezer pontos határvonalat is. A globális részvénypiacokon általánosságban véve emelkedő irányzat alakult ki. A növekedést várhatóan nem zavarja meg semmi a következő három hónapban, így komolyabb korrekciós tényezőktől sem kell tartani. Ha valóban nem történik semmilyen extra esemény, akkor a befektetők a régiós piacokon továbbra is vevőként jelennek meg, erre segíthet rá egy igen kedvező negyedéves szezont összefoglaló jelentés. Azt persze nem szabad elfeledni, hogy a 2007. évre vonatkozó profitjóslatok nem fogják megdobogtatni a befektetők szívét, azaz inkább infarktust okozhat több esetben az a vélemény, amit a cégek magukról közzétesznek. A gyorsjelentési szezon a Pannonplast és a Graphisoft Park eredményeinek közlésével indul november 2-án. Ezt a két céget követi majd a mindig visszafogott, de meglepetésekben gazdag és eredményes adatokat közlő Richter. Az utolsók között fog viszont jelenti várhatóan a Magyar Telekom, a Mol és az OTP.
Hogy milyenek lesznek a negyedéves eredmények, arról még csak jóslatok vannak, azt azonban tudni lehet, hogy az OTP várhatóan tovább erősített a piacán, sőt a Mol esetében sem várható nagy irányváltás. A gyógyszergyártók viszont kérdéses, hogy mekkora növekedést tudtak elérni az eltelt három negyedév során. A gyorsjelentések hatását várhatóan nem nagyon fogja megérezni a piac, nagyobb megnyugvást jelentene a parkettnek, ha a cégek nem lennének túlzottan pesszimisták a 2007-es jóslataik esetében. A kis forgalmú részvények között várhatóan nem lesznek nagyobb kiugrások, több szakértő a Rába adatait szeretné már látni, hiszen a társaság eredményessége hónapról hónapra javult eddig, és várhatóan ez a trend nem szakad meg ezúttal sem. Hasonlóan nagy figyelmet kap majd a Graphisoft Park, az Állami Nyomda, valamint az FHB.
Várhatóan még az idén eladási sorba kerülhet az állami tulajdonban lévő FHB-pakett, így nem mindegy, hogy milyen adatokat jelentet meg a jelzálogbank. Komolyabb változásokat a bankközi devizapiacon sem lehet várni, a forint az euróval szemben már annyira gyenge, hogy a 260-as határvonal átlépését nehezen képzelik el a befektetők. Korábban az elemzők többsége nem gondolta volna, hogy a magyar fizetőeszköz kurzusa egy-két hét alatt elérheti a 260-as határvonalat.
Hogyan tovább?
Nemzetközi hatások és a magyar piacon jelen lévő külföldi befektetői körök vételi megbízásainak köszönhetően a BUX egyre magasabb értékeket ért el. A befektetők a New York-i emelkedő trendeket is kihasználták, de a magyar parketten közelgő negyedéves adatok némi megállásra kényszerítették a vásárlókat. Sokan eltűnődtek, hogy milyen pozíciókat vegyenek fel a gyorsjelentések előtt, azt viszont lehet tudni, hogy a 2007. évre vonatkozó jelzések nem fognak sok derűt okozni. A bankközi devizapiacon nem várható különösebb változás, az euró szintje már megközelítette a 260-as határvonalat, amely olyan küszöb, amit nehezen lép át a forint.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!