Érdektelenség volt tapasztalható a tegnapi tőzsdei kereskedés során. A befektetők a harmadik negyedéves eredmények várható kibocsátása előtt nem nagyon aktivizálták magukat. A másik indok az lehetett, hogy a spekulánsok a hét vége és az ismételten várható belpolitikai feszültségek miatt határolódtak el a magyar tőzsdei befektetésektől. A parketten megforduló kevés üzlet (11,209 milliárd forint) zömét (6,45 milliárd forintnyit) az OTP papírjaira kötötték. A pénzintézet részvényei 0,3 százalékkal váltak olcsóbbá. Ugyanígy, 0,3 százalékot gyengült a Richter is, viszont a kisebbik gyógyszergyártó ára változatlan maradt. Enyhe veszteséget mutatott fel a Magyar Telekom, sőt a Mol sem tudta elkerülni az érdektelenség miatt bekövetkező gyengülést.
Néhány kis forgalmú részvény azonban a blue chipeknél is nagyobb veszteséget szenvedett el. Ilyen volt a BIF, az FHB, a Fotex és a Synergon is. A kereskedők elmondták, hogy várakozásuk szerint a jövő héten a belpolitikai és hazai makrogazdasági helyzet megítélése mellett a nemzetközi tőkepiaci mozgások lehetnek meghatározó hatással a BÉT-re. E szempontból biztató, hogy a nemzetközi piacok nyugodtnak, stabilnak tűnnek.
A környező piacokon tegnap nagyobb áresések alakultak ki. A varsói index 1,6, a moszkvai fél százalékkal, míg a prágai 0,7 százalékkal mérséklődött. Lefelé mozogtak nyitás után a tengerentúli indexek is. A magyar tőzsde zárásakor a Dow Jones 0,2, a Nasdaq 0,18 százalékkal állt előző szintje alatt.
A bankközi devizapiacon napközben a forint gyengülőben volt, de a nap végére visszaerősödött a csütörtöki 260,50-es szintje közelébe. Az euró árfolyama napközben 260,10 és 262,20 forint között változott. A forint délelőtti gyengülését délután erősödés követte, miután az Egyesült Államokban közzétették a harmadik negyedévi becsült GDP-adatot. A napvilágra került 1,6 százalékos érték jóval alacsonyabb a 2,2 százalékos piaci várakozásnál, ezzel gyakorlatilag véget értek a kamatemelési várakozások. A dollárt délután 204,95–205,05 forinton jegyezték, csütörtökön délután 206,00 forint körüli árfolyamon kereskedtek vele.
Mozdulatlan tőzsde
Rendkívül alacsony forgalom és minimális árfolyamcsökkenés mellett zajlott a hét utolsó tőzsdei kereskedési napja. A vezető részvények enyhe gyengülést mutattak, a legrosszabbul az FHB papírjai szerepeltek. A Richter és az OTP 0,3-0,3 százalékos veszteséget produkált. A bankközi devizapiacon a forint nem erősödött tovább, a BÉT zárásakor egy euróért 260,50 forintot adtak, ami közel megegyezett a csütörtöki árral. A térség piacain és a tengerentúlon is gyengülést mutattak a tőkepiaci indikátorok.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!