Rádió golyóálló páncélban

Bepáncélozták a Magyar Rádiót. Két teljes napot vett igénybe, hogy golyóálló acéllemezekkel szegecseljék be az ötvenhatos emlékhely földszinti ablakait. Úgyhogy a rádióban jelenleg teljes a sötétség. Pörög a villanyóra; pénz nem számít. A közrádió megerősítésére állítólag a köztévé ostroma miatt volt szükség. Hogy ne menjenek be oda is a pipogya rendőrség asszisztálásával gyanúsan szerveződött, a titkosszolgálatok által totálisan ismeretlen kigyúrt aktivisták kifosztani a büfét meg a szalagtárat. Ha rádióelnök volnék, felkérném az adónkból finanszírozott rendőrséget (különös tekintettel a rozsdamarta „vasprefektusra”): szíveskedjék már kellő erőkkel megvédeni az intézményt. A lemezelés árát meg hanglemezekre fordítanám. Nyilván nem véletlen, hogy nem vagyok rádióelnök.
Szimbolikus, hogy a demokratikus rádióelnök ötven év után retteg egy újabb ostromtól. Nem bízik a deklaráltan hazugságra épülő államrezonban (ebben amúgy nincs egyedül), és talán még arra is van vészterve, miként lehet a szellemi és tárgyi javakat kimenekíteni a frissen épült föld alatti autóparkolóba. Ez az autóparkoló is szimbolikus: nyilván már a Pollack Mihály tér új, üzleti hasznosítását szolgálja. E jövendő hasznosítás számára a rádió tömbje csupán értékes, elkótyavetyélendő ingatlan, a közintézmény a város szélére kitelepítendő társadalmi ballaszt, az ötvenhatosok meg talán még egy sarkot sem kapnak majd bensőséges koszorúzgatásra, mint kaptak a Széna téren. Valakik azonban nagyot kaszálnak majd e privatizáción, miként az elherdált Tőzsdepalotával is nagyot kaszáltak – addig viszont mindent meg kell tenni az állagmegóvás érdekében, beleértve a páncélozást is.
Such György rádióelnök a Fidesz asszisztálásával került a székébe hosszú interregnum után, s miután Lovas István eltávolítása érdekében az egész rádiós jegyzet műfaját kiirtotta a műsorból, jogosan vetődött fel a kérdés: milyen háttéralkuk voltak a Fidesszel e kardinális személyi kérdésben? Nos, ha voltak is ilyenek, mára kimondható: (már megint) megvezették az ellenzéket. Az őszödi Gyurcsány-beszéd rádiós tálalásakor még lehetett azt lebegtetni, hogy Such az ellenzékkel együttműködve kellemetlenkedik az alkalmatlan kormányfőnek – mára ez a feltételezés nevetségessé vált. Nemcsak azért, mert Gyurcsány – ellentétben a Lamperth-üggyel – az őszödi kiszivárogtatás után nemigen kutakodott. (Mind valószínűbb: neki magának állt érdekében a felfordulás. Az antiszociális csomagolás dacára megerősítette a kormánypárti többségen belüli támogatottságát, sőt még tán az MSZP elnöki tisztét is megkaparintja. A precízen előkészített forgatókönyvet támasztja alá a hihetetlenül gyors médiareagálás is.) Azért is nevetséges a kamarillaalku feltételezése, mert a minap Orbán Viktort egyszerűen kitiltották a műsorból; s ez esett meg Semjén Zsolt KDNP-elnökkel is, akivel azért mondták le aznap a lekötött interjút, mert közben bejelentkezett Hiller István MSZP-elnök. (A rádiós kártyajátékban a piros király mindig üti a zöld királyt.)
Most tanúi lehetünk, milyen az, amikor a Magyar Narancs ostrom nélkül elfoglalja a Magyar Rádiót. Nemes célkitűzés lehetett a „Kondor-légió” megtizedelése, eltávolítása – helyette azonban megjelentek a „Such-mannok”. Soha egy percig nem voltam rádiós, de az adófőszerkesztővé tett, az amatőr cigányrádiótól érkezett Kerényi György miatt szakmailag bizony ágálnék. S kétségeim volnának a régi Magyar Hírlapban Suchhal közös fészekaljból származó Sztankóczy András szakmai felkészültségével kapcsolatban is, aki – több forrásból megerősített értesülés szerint – a szerkesztőségi értekezleteken a Fidesz Kossuth téri tüntetéssorozatánál még az időjárást is fontosabbnak tekintette; s híresen független publicista mítosza ellenére az SZDSZ minisztereit, Molnárt és Kókát nem engedi „bántani”. (Utóbbi bölcs komisszári előrelátásra vall: Kuncze távozásával könynyen Kóka lehet a „gazda”.)
Ezt a tendenciát a Lamperth-ügy mutatja leghívebben. Az őszödi kiszivárogtatás miatt – ami politikai manipuláció volt – semmilyen kritika nem érte sem a rádiót, sem a Krónikát. A tényfeltárói bravúr eredményeként adásba került, önleleplező Lamperth-műsorszám miatt viszont tajtékzott Gellért Kis Gábor szocialista rádiókurátor, s ORTT-vizsgálatot kezdeményezett az MSZP által delegált Ladvánszky György. Őszöd után mindketten csendben voltak. A rádiós riporternőt senki nem küldte el a zárt választmányi ülésre: eredetileg a társadalompolitikai tagozat tanácskozására indult, onnan hívta át az azóta az MSZP-ből kizárt Sipos József. A kétórányi közérdekű anyagot pár perccel a másnapi déli Krónika kezdete előtt sikerült adáskész állapotba hozni. Adás közben egy rádiós munkatárs – ellentétben a Népszava hazug állításával – elkezdte hívni Juhász Ferencet és Orodán Sándor minisztériumi szóvivőt, hogy reagáljanak. Orodán visszaüzent, hogy ő most ebédel. Az ebéd közbeni zavarást később úgy „torolta meg”, hogy nyilatkozat helyett inkább közleményt adott ki a minisztérium. Ezt a következő Krónikában fel is olvasták. Lamperth Mónika hazudott, amikor azt állította: nem volt benne a vágott anyagban, hogy „a frakciókkal való egyeztetés után” terjeszti a szóban forgó tervezetet a kormány elé. Benne volt, mindjárt a harmadik bejátszott mondatban. Tehát nem igaz, hogy a Krónika nem ajánlotta fel a reagálás lehetőségét; nem igaz, hogy manipulálták a felvételt; s az sem igaz, hogy fontos részt kivágtak belőle.
A gond abból fakadt, hogy a közlésről Kresz László, a Krónika vezetője döntött saját hatáskörben. Sztankóczy András, az Aktuális szerkesztőség vezetője kérdőre is vonta, hogy merészelte az anyagot leadni az ő tudta nélkül. Később azonban az ellenzők az akció élére álltak: nemcsak a riporternőt jutalmazták meg, de a sajtóban még azt a látszatot is keltették, hogy ők a tényfeltárás kezdeményezői. Lamperth és Gellért Kis heves kritikája után viszont a Népszavának nyilatkozó Sztankóczy már „szerkesztői hibáról” beszélt, belső rádiós vizsgálat indult, s ennek végén Kerényi György adófőszerkesztő írásbeli figyelmeztetésben részesítette Kreszt. Igaz, a végére odaírta, hogy ez nem felelősségre vonás és munkajogi következménye sincs – de valamit oda kellett dobni Gellért Kiséknek. Jogilag Kresz és a riporternő nem vonható felelősségre, hiszen minden vádpontot kivédtek. Ám arra jó volt az eljárás, hogy mielőtt az érintettek kézhez kapták volna a levelet, azt a lejáratás szándékával már kiszivárogtassák az ügyben feltűnően jól értesült Népszavának.
Az eset kezelése is azt támasztja alá, hogy a Magyar Rádió mindinkább az MSZP és az SZDSZ kézi vezérlése alá kerül. A komisszár Sztankóczy már eddig is rohamtempóban szorította ki a Krónikából a „megbízhatatlan” elemeket. Áldozatul esett Németh Miklós Attila, leszalámizta a hatodik gyermeke születését váró Balogh Balázs szerkesztőt, s már Nagy Katalint sem osztották be novemberre. Az objektív tájékoztatás érdekében megjelent viszont a színen Sipos Ildikó, aki két éve még Demszky sajtócsapatát erősítette; s Boros Péter, aki a tavaszi választások előtt még egy szocialista államtitkár mellett serénykedett. Sztankóczy rendszeresen átnyúl Kresz feje felett: miközben a munkaköri leírások szerint a munkatársak, szerkesztők, műsorvezetők, riporterek beosztása Kresz feladata, ezt a fáradságos feladatkört Sztankóczy lényegében magához vonta. Ilyet már láttunk valahol. Úgy látszik, vannak olyan antidemokratikus tradíciók, amelyeket a golyóálló páncél sem tud eltakarni.