Vajdát avattak a hazai cigányok

Ha nem lesz összefogás, elszabadul a pokol – hangsúlyozta Rostás Farkas György József Attila-díjas író a szombati vajdaavató ünnepségen, amelyen Kállai Csaba újszászi építési vállalkozót iktatták be az újjáélesztett vajdasági intézmény élére. Az eseménynek nem csupán az olaszliszkai bűntény ad különleges jelentőséget, hanem elsősorban az, hogy a vajdaság a maga klasszikus formájában 150 éve halott Magyarországon. Tavaly a roma közösség tekintélyes értelmiségi, művész képviselőinek köszönhetően felélesztették a rendszert, több jelölt közül választva ki Kállai Csabát (lásd lapunknak adott interjúját a Hétvégi Magazin október 28-i számában Három bot címmel), akit súlyos lovas balesete miatt csak most szombaton avathattak fel.
A nagy erőkkel beharangozott eseményre azonban kurta-furcsa körülmények között került sor: az ünnepélyes hintós-limuzinos felvonulást estély követte a népligeti FTC-kézilabdacsarnokban, amelyen kezdetben szinte teljes volt a médiatúlsúly: többtucatnyi újságíró, fotós és operatőr keringett a leginkább családtagokból és meghívott művészekből álló, 100-200 fős „tömegben”. Pedig a ceremónia szervezői megadták a módját az avatásnak: a vendégeket hagyományos cigány konyha várta, az étlapon csülök pékné módra, éhes sógor kedvenc pecsenyéje (burgonyával és kolbásszal sült tarja), szabolcsi töltött paprika, pacal szerepelt, desszertnek többféle rétes, pogácsa, zserbó és képviselőfánk közül lehetett választani a cigány és magyar zászlókkal feldíszített sportcsarnokban. A kertben egész csirkék és marhalábszárak forogtak nyárson. Maga az új vajda, Kállai Csaba is jóval többet érdemelt volna: az ünnepség kezdetén rokonszenves egyszerűséggel, szerény gesztusokkal, tradicionális cigány viseletben fogadta az üdvözleteket, avatásával egyszersmind kinyilvánítva azon szándékát, hogy a szétzilált hazai roma közösségben újra meggyökereztesse az évszázadokig működőképes cigány törvényt, amely a legapróbb részletekig és igen szigorúan szabályozta a romák mindennapjait.
A ceremónia a cigány és a magyar himnusszal kezdődött – a leghangosabban a székelyföldi nagy kalapos Gábor cigányok énekelték Kölcsey fohászát. Ezt követően Rostás Farkas György tartott beszédet, egyetlen utalással kitérve az olaszliszkai lincselésre is; majd hangsúlyozta a cigányság asszimilációjának fokozódó veszélyét és e pillanat történelmi jelentőségét. Elmondta: régebben csak idős, bölcs férfit érhetett ez a megtiszteltetés, de most azért választották a csupán 39 éves Kállait, hogy legyen ideje kiépíteni az országos vajdarendszert. Majd Gergely Dezső római katolikus lelkész két nyelven szentelte fel a kék-zöld színű: éggel, a Földdel és vándorkerék motívummal díszített ősi cigány zászlót. Kállai Csaba ünnepélyes eskü alatt vallotta, hogy a törvényt élete végéig betartja.
Rostás Farkas György három vajdabotot és egy pipát is átadott a felszentelt vajdának, aki jelképesen egy facsemetét is elültetett – e gesztusokkal is a vándorlások ősi szokásaira utalva. Végül Kállai Kis Ernő „klarinétkirály” zenekarával, illetve maga a vajda muzsikált, énekelt a színpadon késő estig.