A klímaváltozás kufárjai

Változó világban élünk. Ami Csokonai Vitéz Mihálynak csaknem kétszáz évvel ezelőtt a lehetetlenség szimbóluma volt, vagyis, hogy Zsugori uram a levegőt is árendába (haszonbérbe) adja, az a mai Európai Unióban megvalósulni látszik. Erre egy, a héten publikált és az angol pénzügyminisztérium által szponzorált, környezetvédelmi tanulmány hívta fel ismét a figyelmet. A szerzői együttes vezetőjének neve alapján Stern-riportnak is nevezett tanulmány drámai képet fest a klímaváltozás elkerülhetetlen negatív hatásairól, kezdve a gleccserek elolvadása által okozott növekvő árvízveszélytől, a növekvő tengerszint által lakóhelyükről elűzött mintegy kétszázmillió emberen keresztül a jelenleg élő állatfajok negyven százalékának elpusztulásáig. Mindezt a szörnyűséget azonban meg lehetne akadályozni a szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmének globális kiterjesztésével. Ez azt jelenti, hogy a kiotói egyezményben az aláíró országok kötelezték magukat a szén-dioxid (és még más, üvegházhatást okozó gázok) kibocsátásának megadott határidőn belüli megfelelő csökkentésére. Ezek után az egyes országok kvótákat osztottak ki az egyes iparágaknak, vállalatoknak, hogy mekkora lehet a maximális szén-dioxid-kibocsátásuk. Ám ezeket a kvótákat nem muszáj betartani, hanem kereskedni lehet velük. Aki úgy gondolja, hogy nem használja ki a kvótáját eladhatja másnak, aki viszont nem tudja, vagy nem akarja a neki kiadott kvótát betartani piaci áron, kvótát vesz magának. A kiotói egyezmény alapján az Európai Unió sietve kiépítette a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátás kereskedelmi rendszerét, amelynek részeként 2004-ben 107 millió tonna szén-dioxid-kibocsátási engedélyt adtak-vettek, ami 38 százalékos növekedés az előző évhez képest. Mivel a szén-dioxid-kibocsátás-biznisz a leggyorsabban növekvő piac, melynek London a fő központja, nem csoda, hogy a környezetvédelem kérdése a brit pénzügyminisztérium számára hirtelen igen fontossá vált. A szerzői csoport vezetője Sir Nicholas Stern egyébként korábban 2000–2003 között a Világbank fő közgazdásza és helyettes elnöke volt, ma az Egyesült Királyság kormányának tanácsadója.
A környezeti tendenciákról drámai képet festő, mintegy 600 oldalas tanulmányban egyébként egy szó nem esik az energiatermelésben használatos technológiákról, azok költségeiről és a technológiák várható fejlődéséről. Egyetlen oldalon, egy táblázatban be lehetett volna mutatni az energiaellátásban és -fogyasztásban meghatározó technológiákat, azok termelési költségeit és fajlagos szén-dioxid-kibocsátásukat, majd bemutatni, hogy miként lehet a világ adott fejlődése mellett a kívánt szén-dioxid-kibocsátás korlátozását elérni. Egy ilyen táblázatból a környezetvédők legnagyobb bánatára az derült volna ki, hogy az egyetlen reális megoldás az atomenergia részarányának erőteljes növelése, ugyanis az összes egyéb energiaforrás vagy korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, vagy olyan drága, hogy alkalmazása nem teszi lehetővé a jelenlegi életmód fenntartását. A tanulmány azonban nyilvánvalóan nem akart konfrontálódni a környezetvédőkkel, a környezet pusztulása is csak annyiban volt érdekes számukra, amennyiben a vele való ijesztgetéssel meg lehet teremteni a szén-dioxid-kibocsátás globális piacát és időjárás-alapú indexszálással működő biztosítást lehet kínálni a farmereknek és önkormányzatoknak.
A jelen lévő, illetve közelgő környezeti katasztrófa üzleti célú kihasználása terén kétségtelenül innovatív képességet felmutató tanulmányt José Manuel Barraso, az Európai Bizottság elnöke melegen üdvözölte, mondván, „az Európai Unió továbbra is a klímaváltozás elleni harc éllovasa kíván lenni”.