2. játszma
A második játszmát Kovács Patrik kezdhette, és volt is két nyila a duplára, ám miután ezeket elrontotta, Callan Rydz 88 pontról kiszállva brékelt.
A magyar dartsost ez nem zökkentette ki, és a második legben megdobta az első 180-át, ennek is köszönhetően pedig 15 nyilassal egyenlített.
A játék színvonala kissé visszaesett, és a harmadik legben egy 16 nyilas is elég volt Rydznek az újabb brékhez. Kovácsnak újabb esélye volt az egyenlítésre, de ezúttal hibázott, és 24 nyilassal az angol klasszis újabb 3:1-es szettel növelte az előnyét – úgy, hogy ekkor neki alacsonyabb (85,19) körátlaga volt, mint ellenfelének (85,77).
3. játszma
Rydz kezdte ezt a szettet, és Kovács rögtön az első legben dobott újabb maximumot (180-ast), majd egy 16 nyilassal meg is szerezte a vezetést. A brékelőny azonban nem tartott sokáig, így az angol egyenlített, majd fordított is, amivel egy legre került a győzelemtől. Bár a negyedik legben volt egy nyila a magyarnak a döntő leg kiharcolásához, ezt nem sikerült értékesítenie, Rydz pedig 58 pontról kiszállva lezárta a mérkőzést.
A mérkőzés után még a színpadon azzal magyarázta a vártnál gyengébb teljesítményét Rydz, hogy nem tudott megfelelően bemelegíteni és hangolódni a találkozó előtt, de a továbbjutásnak összességében örül, és várja a Gurney vagy Greaves elleni folytatást jövő kedden.
Megjegyezte, a saját dolgát nehezítette meg, Kovács teljesítményéről ugyanakkor nem ejtett szót, pedig magyar ellenfele sokáig szorossá tudta tenni a találkozót.
Callan Rydz 88,39-es körátlaggal és 38 százalékos kiszállózással zárt, míg Kovács Patriknak 84,93-as átlag és 30 százalékos duplázás volt a mérlege.
PDC-dartsvilágbajnokság, 1. forduló:
- KOVÁCS PATRIK–Callan Rydz (angol) 0-3 (1:3, 1:3, 1:3)
a délután további programja:
- Thibault Tricole (francia)–Szakai Motomu (japán)
- Ryan Joyce (angol, 24. kiemelt)–Owen Bates (angol)
- Mike De Decker (belga, 18.)–David Munyua (kenyai)
csütörtök esti program:
- Jermaine Wattimena (holland, 19.)–Dominik Grüllich (német)
- Dave Chisnall (angol, 21.)–Fallon Sherrock (angol)
- Michael van Gerwen (holland, 3.)–Tacunami Micuhiko (japán)
- Krzysztof Ratajski (lengyel)–Alexis Toylo (Fülöp-szigeteki)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!