Valami fortyog, izzik a kor méhében. Világos, hogy ami volt, nem mehet így tovább, de senki se tudja, hogyan, mitől lesz másképp, jobban. Tehetetlenségünkben, valami abszurd életösztöntől vezérelve figyeljük ezért még azokat is, akiktől már évek óta nem jön izgalmas üzenet. Mert tízévnyi talaj menti repülés után mi jót várunk például egy Gálvölgyi-show-tól?
Gálvölgyi sohasem volt az az átütő személyiség, akire érdemes egy oneman-show-t felépíteni, viszont az, hogy kinevezték a magyar Benny Hillnek, és ezt ő komolyan vette, rengeteget ártott neki. Benny Hill show-ja régi vágású, pantomimes, burleszkes elemekkel. Az abszurd fordulatok, például hogy hétköznapi figurák (ugyanakkor mindig elrajzolt, hangsúlyozottan színpadi típusok) hétköznapi szituációban mintegy váratlanul brutálisan megölik egymást, belefér, hiszen Benny Hill látványvilága, jeleneteinek szertelen ritmusa mindig hangsúlyozza, hogy most csak játszunk. Gálvölgyi világa a szándék szerint realisztikus, prózai, így figuráinak a Benny Hilltől átvett általánosítása, sterilizálása árt nekik, felismerhetetlenné teszi őket a néző számára, túl durva beszédük, egymás gyilkolászása ötlettelenségből fakadó brutalitásként jelenik meg. Pedig Gálvölgyi és alkotótársai nem ötlettelenek, nem végletesen érzéketlenek, mondanivalójuk is lenne.
Manapság a humorista alanyi kötelessége például, hogy elbánjon a tévéreklámokkal, amelyeknek kilencvenvalahány százaléka tehetségtelen, agresszív, életidegen, lélekromboló fércmunka, hazug, rosszul kommunikált, vizuális szemetet árasztó üzenetekkel, tenyérbemászóan ellenszenves embertípusokkal, dramaturgiai következetlenségekkel. A nyuszómuszós bankreklám e gyászos naszád zászlóshajója, amely fennen hazudik életkilátásainkról, gyerekvállalási kedvünkről, mégsem túl vicces, amikor az áldott állapotban lévő Nyuszómuszóból megpróbálja kitaposni a férj mindhárom magzatukat. A Lehel hűtőszekrénnyel lebombázott kisfiú is jobb lett volna, ha talonban marad.
A szagelszívó (nem) vásárlási jelenet is alaptémát pendít meg, a magyar bolti eladó (és a pult alatti mutyizás a magyar antiüzleti érzékkel kombinálva) valóban a világon egyedülálló jelenség. Egy teljes műsor is kevés lenne, hogy a szilikonizált, mindig mással csevegő bolti Barbie-tól a hentespult királynőjén át, akinek a méltóságát sérti, ha kérnek tőle tíz deka parizert, az átcímkéző hórukkeladóig, akinek a vásárló mutatja meg, mi hol van az üzletben, egészen a vevőnek panaszkodó, korábban záró, valamint a depressziós-lebeszélős eladóig bemutassa egyszer valaki a magyar spektrumot.
A BKV-jegyeket dajkáló nyugdíjasok is napjaink magyar valóságáról állítanak ki rosszkedvű látleletet. Csakhogy van rosszkedv, amiből jó humor jöhet, és van, amivel, ha más nincs a raktáron, jobb hallgatni. Gálvölgyi rosszkedve, ingerültsége, talajtalansága ez utóbbi. Nem kacsint ki mögüle valami múlhatatlan életösztön, életöröm, derű. Sehogy sem tud a bajok fölébe keveredni. A nézőtől pedig igazán nem várhatja, hogy helyrevigasztalja, mintegy állapotba hozza a művész urat. A Gálvölgyi-show-t látva a sokszor emlegetett vicc jut eszünkbe a leggyorsabb autóról. Mert bizony ezúttal is – mint annyi vidékén ennek az elátkozott magyar ugarnak – egy régi-régi, elfáradt, itt feledett IFA megy legelöl.
(Gálvölgyi-show, RTL Klub, november 19., 21.15.)
origo.hu
Földrengés volt Magyarországon
