Balassi a hídon

S Z Ó L Ó

Balassi Bálint magyar katona az oszmán-törökök kezétől halt meg. Balassi Bálint magyar költő versei megjelentek török nyelven, így az oszmán-törökök leszármazottai megtapasztalhatják, mekkora kárt okoztak szépapáik, amikor megsebezték Esztergom alatt.
A történet mégis szép.
Csak az ostobák és szűk látókörűek háborogtak akkor is, amikor 1996-ban Szulejmán szultánnak és Zrínyi Miklós hadvezér-várvédőnek közös jelképes sírhelyet állított a két kormány Szigetváron. Egymás mellett a két nagyszerű férfiú, egy talapzaton. Ha nem így néznénk a történelemre, akkor a Török–Magyar Baráti Társaság meglétét is tekinthetnénk antagonisztikusnak. Ám tudjuk, hogy a két népnek közös ősi szimbólumai vannak, a turul és a csodaszarvas (ebből mindenki olyan következtetésre jut, amilyenre akar), és a két nép százötven éves kényszerű együttélése is lényegesen több volt megszállásnál, leigázásnál. Kisebb része volt a zajos háborús idő, a többsége csendes hétköznap, mely alkalmas rá, hogy az ember eszmét és kulturális ismereteket cseréljen.
E most megjelent szép török nyelvű kötet Balassi Bálintról szóló tanulmányokkal és legszebb verseivel megbocsátó ajándék annak az emlékére, hogy volt egykor török világ Magyarországon. Hiszen Balassi jártában-keltében a hetedik nyelv mellé megtanulta a törököt is, és irodalomtörténészi kutatások bizonyítják, hogy török verseket fordított magyarra, török énekek dallamára írt verseket, sőt szimbólumvilágát is gyakran táplálta a keleti forrásokból. Lényegét tekintve az első török–magyar műfordító volt. Megérdemelte, hogy eljussanak végre az ő versei is Törökországba. Balassi legyen a vizitcédulánk.
A hatalmas Törökország már veri az unió ajtaját, előbb-utóbb be kell, hogy engedjék. Mi, akik történelmileg jól ismerjük a török népet, sőt szegről-végről még rokonságban is állunk velük, lehetnénk a híd a kétféle kultúra között. Már ha nem veszítjük el útközben a magunkét.