Eljött a szakszervezetek ideje?

Bár az eddiginél keményebb hangot ütnek meg a szakszervezetek, kérdéses, hogy az érdekvédelem továbbra is csak a szavak szintjén valósul-e meg, vagy a kormány valódi nyomásgyakorlásra számíthat a munkavállalókat sújtó intézkedései miatt.

Gyurcsány Ferenc a minimálbér adómentességének megőrzését, a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentését, a bérek uniós felzárkóztatását, a foglalkoztatottság növelését, kétszázezer új munkahelyet ígért a választások előtt. Az őszödi beszédből kiderült, hogy a kormányfő tudatosan vezette félre az embereket, így a választások után az Új egyensúly névre keresztelt megszorítócsomagban, illetve a konvergenciaprogramban foglaltak munkavállalók millióinak életkörülményeit rontja le. Ezekben a munkanélküliség növekedésével, a foglalkoztatottság stagnálásával, a járulékterhek növekedésével, a versenyszférában négy-, a közszférában tízszázalékos reálbércsökkenéssel, a közszolgálati életpályák legyengítésével, a nyugdíjrendszer szabályainak szigorításával számol a kormány.
Az intézkedésekkel szemben eddig a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok lépett fel a legerőteljesebben. Szervezésükben július 8-án demonstrációt tartottak az Új egyensúly program ellen, a demonstrációhoz akkor még valamennyi szakszervezeti konföderáció csatlakozott. A tiltakozó akción azonban a vártnál jóval kevesebben, legfeljebb 5-6 ezren vettek részt, amiért a konföderációk egymást okolták, a sokat emlegetett szakszervezeti szolidaritás pedig kifulladt. Ezután csak újra a Liga és a Munkástanácsok demonstrált október végén, illetve ágazati szakszervezetek, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége tartott tiltakozó akciókat. A legfeltűnőbb hallgatás a Gyurcsány Ferenccel együttműködési megállapodást kötő MSZOSZ részéről volt tapasztalható, de az egyébként harcosnak számító, karakteres véleményeket megfogalmazó Autonómok sem tiltakoztak különösebben a tárgyalóasztalon kívül. A várakozásokkal ellentétben az MSZOSZ nem mondta fel a kormányfővel kötött egyezséget, azt decemberben vizsgálja felül a szövetség.
A kialakult helyzet mégis aktivitásra kényszeríti a szakszervezeteket, az MSZOSZ napokban tartott kongresszusán például elhangzott: akár országos sztrájkkal is kikényszerítik, hogy a kormány vonja vissza négyszázalékos reálbércsökkenést okozó ajánlatát. „Helyzet van” a közszférában is, ahol a közelmúltban országos közszolgálati sztrájkbizottság alakult. Persze kérdés, hogy a szakszervezetek képesek lesznek-e rácáfolni arra az általános nézetre – és tapasztalatra –, hogy hagyományosan baloldali kötődésük miatt elnézőbbek a baloldali kormányokkal szemben.
1998–2002 között, az Orbán-kormány idején számos szakszervezeti tiltakozó akciót tartottak vélt és valós okok miatt: a közalkalmazottakat képviselő SZEF 1999 márciusában az Országház előtt tartott tömegdemonstrációt a bértábla egyszeri befagyasztása miatt – a kormány ezt most két évre tervezi. Számos figyelmeztető sztrájkot követően 2000 januárjában a vasút történetének addigi leghosszabb, hatvanórás sztrájkja kezdődött a MÁV Rt.-nél, amit februárban újabb, immár kéthetes sztrájk követett. Az elmúlt ciklusban történt több tízezres elbocsátások, a több száz kilométernyi vasútvonal tervezett megszüntetése ellenére most nincs sztrájkhelyzet a MÁV-nál. 2001 márciusában több tízezer ember részvételével demonstrációt szervezett a hat országos szakszervezeti konföderáció a Hősök terére a munka törvénykönyve módosítása miatt.