Fél évszázada rajtoltak Melbourne-ben

Ma fél évszázada, 1956. november 22-én kezdődött és december 8-án ért véget Melbourne-ben a XVI. nyári olimpia. Normális esetben ezek a dátumok lényegtelenségüknél fogva elvesznének az idő ködében, de 1956 vége sok minden volt, csak nem normális. A magyar forradalom szívszorító napjai miatt még az is megmaradt az utókor számára, hogy olimpikonjaink október 30-án hagyták el az országot, s utaztak Prága mellé a nymburki edzőtáborba, ahonnan nagy nehézségek árán november 6-án és 7-én repültek tovább Ausztrália felé. El lehet képzelni a lelkiállapotukat a forradalom leverésének óráiban: a nem mindennapi körülmények között megtett utat követően a hazai hírforrásoktól szinte teljesen elvágva, a valaha volt talán legerősebb magyar csapat tagjai közül sokan képtelenek voltak megfelelően összpontosítva a tőlük várt és megszokott eredmények teljesítésére. És mégis: kilenc arany-, tíz ezüst- és hét bronzéremmel a negyedik helyet szerezték meg a nemzetek versengésében, Papp László harmadik olimpiai bajnoki címét (ököl) vívta ki, Keleti Ágnes a tornaszerek között aratott négy diadalt. Az ötkarikás játékokra kiutazó 113 fős csapatból 29 versenyző külföldön maradt. Ahogy Hegyi Gyula, az OTSB elnöke, a magyar küldöttség vezetője kijelentette: „A magyar sportolók többsége visszatér Magyarországra, hiszen valamennyien igen keveset tudnak otthon maradt családjukról, s érthetően igen aggódnak értük.”
A magyar média helyzete is speciálisan alakult Melbourne-ben, ahol mindössze két hazai újságíró, Szepesi György (Magyar Rádió) és Lukács László (Népszabadság) volt jelen. (Előbbire egyébként sok sportoló haragudott az október 24-én a rádióban beolvasott „nyugtató” szöveg miatt, s nemkívánatos személynek tekintette.) Szepesiék a rossz technikai feltételek miatt nem tudtak folyamatosan információkkal szolgálni, a telefon-összeköttetésre pedig hosszú órákat kellett várni. Az olimpia alatt a Magyar Távirati Iroda anyagai jelentették az egyetlen hivatalos – s persze alaposan megszűrt – hírforrást a hazai sajtónak és a közvéleménynek.
Az 1956-os melbourne-i játékok ötvenedik évfordulója alkalmából Ausztráliában tartózkodó magyar küldöttség tegnap az első magyar kajak-kenus olimpiai aranyérem megszületésének helyszínén járt. A Melbourne-től 150 kilométerre fekvő Ballarat azonban meglepetéssel szolgált: ott, ahol Fábián László és Urányi János 1956. december 1-jén a kajak kettes 10 000 méteres számában diadalmaskodott, a pályának otthont adó tó szinte teljesen kiszáradt. Ballaratban ezúttal is jelen volt az olimpiai láng, ez alkalomból Bobby Barth ökölvívó és John Vernon magasugró hozta a fáklyát. Az ünnepi beszédek között szót kapott az Egyesült Államokban élő Hernek István is, aki 1956-ban kenu egyes 1000 méteren lett ezüstérmes: „Az előfutamban és a döntő előtt egyaránt balról fújt a szél, ami nekem, balkezesnek kimondottan jól feküdt. A finálé előtti viharban viszont fordult az irány, és ezzel elmentek az esélyeim. Azt viszont már a verseny előtt elhatároztam, hogy mindenképpen kinn maradok…”