Pécs – az ókori Sopianae – történelmi városközpontjában, a székesegyház közvetlen közelében folyt a világon páratlan ókeresztény temető együttes feltárása, amelyet 2005 májusa óta Visy Zsolt régészprofesszor vezetett. Az ásatásokról és a felbecsülhetetlen értékű ókeresztény mauzóleum, a sírkamrák, köztük a mérnöki pontossággal megszerkesztett, földbe vájt cella septichora, a sírok, késő római tárgyak, falfestmények védelmét és bemutathatóságát lehetővé tevő épület terveiről (Bachman Zoltán munkája) korábban többször beszámoltunk (legutóbb: Időutazás, Magyar Nemzet Magazin, 2006. június 17.). Az ásatás legnagyobb része az idén márciusban befejeződött, de a régészek néhány helyhez nem fértek hozzá statikai, építészeti, technikai problémák miatt, ezért ezeket utólag tárták fel. A munka a múlt héten ért véget. A plébánia északi alapfalának, északkeleti sarkának alapozását volt a legnehezebb kiváltani. Ez történt meg most. Elkészültek a plébánia alatti folyosók, átjárók, az északi falat hídszerkezettel támasztották meg. A kutatóknak így nyílt lehetőségük arra, hogy lejussanak az ókeresztény temetőegyüttes legérdekesebb hétkaréjú építményének, a cella septichorának a nyugati bejáratához, és feltárják az utolsó egy méter széles szakaszt, amely a plébánia alatt rejtőzött. Azt eddig is tudták, hogy a külső szintről, amely a római korban mintegy másfél méterrel volt magasabb, mint az épület, földbe vágott lépcső vezetett be- és lefelé, de az ajtónyílásnak csak a nyers kőalapozása került elő.
A kutatás most váratlan, örömteli eredményt hozott. Ebben az egyméteres sávban hihetetlen szerencsével megtaláltak egyetlen téglát, amelyet a rómaiak helyeztek el küszöbkőnek, mellette látszik a többi tégla nyoma. Biztos tehát, hogy a cella septichora ajtónyílásának külső szélén téglaküszöböt raktak le, amelyhez befelé minden bizonnyal fapalló csatlakozott.
Az ajtó előtt nyolcvan centiméternyire ott a középkori vár délkeleti sarkának hatalmas kőtömbje, amely itt megtörik. A régészek ennek a belsejében, egy kútszerű üregben jutottak le hat méter mélyre (a plébánia földszinti járószintje hat méterrel van följebb, mint a cella septichora járószintje). A másfél méter széles várfal valójában szendvicsfal, két hetvenöt centiméteres falból áll össze. A külső magasabb alapozású volt, innen tudták kibontani a földet, a belső fal egy része viszont szerencséjükre hiányzott, és ezen a lyukon keresztül tudtak vízszintesen tovább haladni. Ennek az üregnek az alján is lépcsőket találtak, amelyek pontosan csatlakoznak ahhoz a téglasorhoz, amelyből egy került elő, s amely a följebb megnyitott ajtó küszöbe volt. Rekonstruálni lehet ebben a vonalban az építménybe vezető teljes lépcsősort, amely rendkívüli látványosságot jelent a látogatóknak. Építész és régész egyetértett abban, hogy a bemutatásnak műszaki, statikai akadálya nincs. A kibontott nyílás megmarad, persze befedve, és betekintőablakként szolgál majd. A látogatók ezen keresztül oldalról látják majd a mélybe lefutó lépcsőfokokat.
Sok jel mutat arra, hogy ez a páratlan építmény, amely talán közösségi temetkezőhely lett volna, befejezetlen maradt. Nem találták nyomát előcsarnoknak, portikusznak, amely a fölülről jövő vizet elterelte volna. Ha lett volna ilyen, biztosan rábukkannak a kőalapozására. Nem volt kiépített járószint, nem találtak sem vakolatnyomokat, sem tegulatörmeléket. A két legalsó lépcsőn kemény vízbemosás árok figyelhető meg, ami arra utal, hogy észak felől ömlött be a víz az épületbe, és elmosta a földlépcsőt. Hogy mikor, azt nem lehet tudni, mert lelet nem került elő. Temetkezési funkcióra utal az is, hogy a föld felszíne alá építették a cella septichorát – visszaadjuk a földnek, ami a földé. Valamilyen okból azonban nem fejezték be az építkezést, ezért nincs nyoma temetkezésnek sem. Az épület tovább őrzi titkát.
origo.hu
Magyar Péter most még tagadja, de a választások előtt létrejöhet az összefogás Gyurcsánnyal
