Nincs forgatókönyv a háború befejezésre

Iraki konfliktusról tartandó népszavazás lehet a keddi amerikai kongresszusi választásból, miközben az Egyesült Államoknak az iraki rendezés összes felmerülő forgatókönyvei közül a legkisebb rosszat kell kiválasztania. A lehetőségek azonban végesek: az azonnali kivonulás, az ország etnikai alapon történő felosztása, egy katonai junta kinevezése vagy az amerikai–iráni és szíriai kapcsolatok rendezése útján kicsikarható pacifikálás forgatókönyvei egytől egyig bizonytalanok, és óriási véráldozattal járnának. Eközben független kutatóintézetek már 650 ezerre teszik a háború polgári áldozatainak számát.

Elfogytak az iraki háború befejezésének lehetséges forgatókönyvei – írja az Economist brit hetilap elemzése, amely a menni vagy maradni kérdést feszegeti néhány nappal az amerikai kongresszusi választások előtt. A legutóbbi Gallup-felmérések eredményei szerint az amerikai népesség mindössze 19 százaléka van azon a véleményen, hogy az USA még megnyerheti az iraki háborút, míg a britek 61 százaléka az azonnali, illetve az év végi kivonulás mellett voksolt.

Kivonulást szeretnének

A Newsweek közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 61 százaléka véli úgy, hogy a Bush-kormányzatnak kivonulási menetrendet kellene készítenie. A Financial Times az elesett amerikai katonák vészesen emelkedő számára utalva egyenesen az iraki kérdésről szóló népszavazásnak minősítette a keddi kongresszusi választásokat, mert „az iraki vallási háború már megfertőzte a Fehér Ház háború mellett szóló érveit is”.
Bár a 2003 márciusában elindított Iraki Szabadság nevű hadműveletet az elnök két hónappal később katonailag befejezettnek minősítette, valójában az amerikaiak egyetlen politikai célkitűzése sem teljesült. Az eredeti célok helyébe lépő újak sem. A három lábon álló amerikai stratégia ezer sebből vérzik: nem sikerült gátat szabni a terjedő erőszaknak, az iraki biztonsági erők kiképzése és felépítése feleúton sem jár, miközben a politikai erőket távolról sem sikerült rávenni a hatalom megosztására – mutatnak rá az Economistben nemrég napvilágot látott elemzések. Egyrészt az amerikai veszteségek az utóbbi hónapokban vészesen megemelkedtek, miközben naponta 100-150 iraki hal meg az összecsapásokban. Az erőszak a megszállók elleni eredeti szunnita felkeléstől a szunnita–síita vallási harcokon keresztül eljutott arra a pontra, amikor már a síita fegyveres csoportok is egymásnak estek.
Kétségkívül Dél-Irakban a legrosszabb a biztonsági helyzet. Az egymással szemben álló síita mozgalmak, a Muktada al-Szadr vezette Mahdi hadsereg, és az Iránból átszivárgott Badr brigádok törésvonalai egyre tovább bonyolódtak, miközben az egyes hadseregeken belül is napról napra több az újabb ellentét. Mindkét csoport olajcsempészetből és egyéb illegális pénzszerző tevékenységből él, amely sok érdekkonfliktus forrása – írja az Economist.
Az ország legbiztonságosabb területének számító északi kurd autonómia lakosai pedig alig várják, hogy jövőre népszavazás keretében szavazhassanak az olajban gazdag kirkuki tartomány elszakadásáról.

650 ezer polgári áldozat

A terjedő erőszak eddigi mérlege több mint egymillió emigráns, 300 ezer országon belül tartózkodó menekült és 650 ezer polgári áldozat.
Óriási gondokat jelent a hatalom átadása is a fegyelmezetlen, korrupt, vallási alapon széthúzó, politikailag kevéssé megbízható biztonsági erőknek, s a politikai megbékélés terén is megoldatlan problémák sorakoznak. A szunnita és síita vezetők elkeseredetten küzdenek a kormányzati pozíciókért, miközben a pártjaik milíciái az egyes területek ellenőrzéséért harcolnak.
A káoszból kiutat jelentő amerikai forgatókönyvek kidolgozása a Bush családhoz közel álló James Baker volt külügyminiszter vezette iraki munkacsoportra vár, akik mérlegelhetik a rendelkezésre álló, és egyre szűkülő mozgásteret jelentő rosszabbnál rosszabb befejezési forgatókönyveket. A legnépszerűbb megoldásnak tűnő azonnali vagy fokozatos kivonulás a háborúskodás kiteljesedéséhez és teljes anarchiához vezetne, Baker szavaival az eddigi legnagyobb polgárháború alakulna ki. Az ország vallási alapon történő három részre osztása is kiélezné a harcokat: az északi kurd önálló állam háborúba sodorná az óriási kurd kisebbséggel rendelkező Törökországot, a síita vezetésű Iránt befolyáshoz juttatná a délen megalakuló síita autonómia, s a középen maradt szunnita háromszöget teljesen elszigetelődne az északi és déli olajmezők gazdagságától.

A diktatúra sem kizárt

A jelenlegi alkotmányban is megfogalmazott föderális átalakulás gyenge központi hatalom mellett szintén bizonytalan alternatíva, amely kikövetkeztethető a mostanra kialakult polgárháborús helyzetből. Végül felmerülhet egy erős katonai junta vagy egy újabb diktatúra lehetősége is. 1919-es függetlenedése óta gyakorlatilag végig diktatórikus vezetés jellemezte a közel-keleti állam történetét: az ottomán birodalmat követő brit mandátum, 1958-tól a királyság, majd az 1963-at követő Baath párti diktatúra. Csakhogy a választások után egy újabb diktatúra felé történő visszarendeződés várhatóan jelentős társadalmi ellenállásba ütközne.
Összességében jelenleg nem körvonalazódik megvalósítható befejezési stratégia az amerikaiak számára – állapítja meg az Economis. A republikánusok és a demokraták versenyének most az a tétje, hogy melyik fél talál új megoldást arra, hogy kiszabadítsa Amerikát az iraki posványból – írja a brit hetilap.