Pornó apátja (2.)

A magyar helységnevek ínyencei mostanság is Pornóapátiba sereglenek házasságot kötni, csak hogy ez a sikamlós összetételű, a profánt és a szentet párosító tulajdonnév ott díszelegjen az anyakönyvi dokumentumokban. Pedig a profán dolgokhoz jóformán semmi köze Pornónak: egyesek szerint a szláv eredetű Pernovo vagy a német Pernau-Bernau (személy-, dűlő-?) névből származtatható a község elnevezése. A házasságturisták mindenesetre nem kerülhetik el a két legfontosabb utcát, ha polgári, ha egyházi az esküvő; de figyelmüket biztosan elkerüli a Fő és a Körmendi utca csalóka település-földrajzi jellegzetessége, amely oly sok határ menti falunkat, városunkat nyomorítja: mindkettő lendületesen fut a semmibe, végül szétkenődik az osztrák határvonal falanxán. A Fő utcán zajlott régen Németlövő (Deutsch-Schützen) és Stájerország, valamint Bécs meg a nagyvilág felé a vasvármegyei forgalom, és vice versa Szombathely irányába, boldogabb időkben pedig valóban vargabetűk nélkül vezetett a Körmendi út az Őrség kapujához.
Mindez szót sem érdemelne, ha a túlnyomórészt német nemzetiségű Pornóapáti másik kilenc környékbeli faluval együtt nem lázad fel, hanem zokszó nélkül beletörődik a trianoni diktátumba. Igaz, akkor a Fő utca mint Hauptstrasse ma keleti irányban futna a nirvánába. Ám az elcsatolt területekhez fűződő minden gazdasági, rokoni, etnikai kapcsolata ellenére Pornó 1923-ban visszaharcolta magát Magyarországhoz, hosszú évekre biztosítván magának a világháborús kisiklások, a megtorló kitelepítések, a vagyonelkobzások, a kolhozosítások és a hidegháborús határőrjáratok minden idegbaját.
A föld mélyén lapuló apátsági romvilág és a föld fölött roskadozó majorsági épületcsoport ezekben a derék időkben a határsávba esett, kőhajításnyira az aknazárral, világítórakétákkal, elektromos jelzőberendezéssel és járőrökkel megerősített vasfüggönytől. A Pinka mocsara és a keresztesi Vas-hegy már a rómaiak és a gyepűvédő magyarok idejében is természetes „nyomsáv”, figyelőrendszerrel tagolt limes volt. De szegény Jaák nembéli Mike, Chépán és ez utóbbi fia, a ciszterci rendbe lépő István csupán az Istennel való egyesülés határsértéseire áhítoztak – Szent Bernát szellemében –, nem pedig a halálos elszigeteltség zónájára, amikor a mai Fő utca mentén megalapították és belakták a pornói apátságot.
Hogy miképp lett a pornói művelődéstörténet pusztulástörténet? Ha valami, ez a billegés, a (se)hovatartozás örök esetlegessége szabta meg a monostor sorsát. II. András idejében – hat évvel Gertrudis meggyilkolása és egy évvel a király szentföldi keresztes hadjáratának kudarca után – a Szent Margit vértanúnak szentelt apátság kegyuraságát a szentgotthárdi cisztercik kapják meg a Jaákok felajánlásának köszönhetően. Az alapító nemzetség a XV. században feltehetően elveszti a birtokot: az oklevelek tanúsága szerint akkoriban már a monyorókeréki Elderbach Berthold kezén van – akár a jáki apátság. A jámbor barátok ezalatt, míg a tulajdonlás viharai dúltak a fejük fölött, elbandukoltak Párizs egyetemeire, gazdálkodtak, a környékbeli parasztságot tanították korszerűbb földművelésre, könyvtárat, iskolát, híres kőfaragóműhelyt tartottak fenn, s a világi zűrzavarból kilépve, a periférián remetéskedve szép csöndben elérték, hogy ez a jelentéktelen falu a térség centrumává fejlődjék. Olyannyira, hogy az apátság hiteles helyként is működött, aminek ékes bizonyítéka egy 1401 szüreti időszakában keltezett titkos apáti oklevél: bizonyos nemes Czenczi Mihály tett panaszt a szombathelyi várnagy dézsmaszedő atyafisága ellen, akik nem átallottak az apát Crestis (Keresztes, ma Vaskeresztes) nevű szőlőbirtokán egy hordót erőszakkal megfúrni, és hét vödör bort eltulajdonítani.
Ennél súlyosabb kár is érte Pornóapátit a XVI. században; ám még mielőtt a török Kőszeg 1532-es ostroma idején felprédálta volna a kolostort, és jó száz évre elűzte volna lakóit, a magát konstantinápolyi patriarchának álmodó Bakócz Tamás érsek játszotta át az apátság tulajdonát a neki reménytelenül eladósodott Elderbachoktól rokonságának, az Erdődy famíliának. Az Erdődyek, majd a törökverő Zrínyiek attól fogva nem szűntek meg zaklatni akár fegyverrel is az újabb és újabb tulajdonosokat.
Hiába építették szinte erődítménnyé a Pinka szigetén csak fahidakon megközelíthető, vizesárokkal, farkasveremmel övezett kolostort, mindhiába költöztek a jezsuiták a visszavágyakozó ciszterci barátok celláiba a XVII. században, és éltek ott rendjük 1773-as eltörléséig: a török világ után az apátság feltartóztathatatlan hanyatlásnak indult. A templomfalak és a padlózat kizöldültek a nedvességtől – olvasható egy XVII. századi jegyzőkönyvben. „Vagyon az Apátúrságnak ezen Pornoy Határban egy kűbűl ipíttetett igen szip Alkalmatosságu residentiája (…), kinek a’ közepin vagyon egy öreg régi templom; ezen Residentionalis ház körös-körül Árokkal vagyon bekerítve, melyben alkalmas Vízis lévén, halakis találhatnak benne. Kit az Uraság konyhájára halásznak” – olvasható egy 1706-os összeírásban. Hetven évvel később még mindig áll az „öreg régi” apátsági templom, de a többi épületet már romosnak írják le – csak a tiszttartó és családja lakik a legkevésbé lakhatatlan részekben. Nem sokkal azután, hogy Pornó népe elhordta a monostor és a templom törmelékét, az 1800-as évek elején a helyükön megépült a hercegi uradalom egyik gazdasági központja a tekintélyt parancsoló késő barokk tiszti házzal, istállókkal, magtárral. Rómer Flóris az 1870-es években már csupán a középkori fundamentumok nyomait találja meg. Jó évszázadon át az Esterházy, a Liechtenstein, a Habsburg és a Wittelsbach hercegek, választófejedelmek birtokolták felváltva a pornói határkastélyt. Megszüntetve megőrzés. Az apátság hat és fél évszázad után láthatatlanná vált.
Kézen-közön a senkié lett.
Megmagyarázhatatlan vonzását talán nem csupán a penészes kastélyromok alatt lüktető apátságnak, szentélyeknek, temetőknek, műhelyeknek köszönheti az Ómajor, s nem csupán az azok alatt rejtőzködő pogány Pannóniának, hanem az út szélén álldogáló két szobornak is. Az egyik egy mindkét kezére megcsonkított Krisztus; a másik Szűz Mária, karján a kisdeddel: lábával a magyar címerre fonódó kígyóra tapos, fején a Szent Korona, egyik kezében jogar, a gyermek Jézus pedig az országalmát tartja. Műkő munkák, de meglehetős odafigyeléssel és szépérzékkel készültek. Van valami önmagán túlmutató pátosza és kompozíciós nyomatéka annak, ahogy ezek a magukra hagyott szobrok ott állnak a pusztában. Mintha gyűjtőpontjai volnának a sok szerteszét heverő táj- és épületelemnek, de leginkább az apátság darabjaira hullott történetének.
A Krisztus alak emlékszobor: a két háború közötti tulajdonos, bizonyos németlövői Pehr Kajetán, akitől aztán a kommunista állam elkonfiskálta a majort, fogadalomból állíttatta a határhoz vezető út mellé, mert a második világháború frontjait megjárt fiai épségben hazatértek. Mind a három. A Mária alak is emlékszobor: István király halálának kilencszázadik évfordulóján, 1938-ban állíttatta a község közadakozásból, egy leromlott állapotú Árpád-kori szobor helyére. Immaculata után Patrona Hungariae-t, méghozzá szikáran büszke indokkal: mély katolikus hitük mellett – német ajkúságuk ellenére – emlékművet kívántak állítani a határmódosítás utáni döntésüknek, Szent István országához való eltökélt hovatartozásuknak is. A történelmi pillanatnak, amikortól Pornó nem billegett többé.
Vége