„Rendőrállam lett a hazám”

Jobb karjának izmait gumilövedék roncsolta szét október 23-án a húszéves egyetemista Gonda Bencének, amikor Szegedről feljött a szüleivel Budapestre a forradalmi megemlékezésekre. A nap első felét a Gonda család még békésen töltötte el, de délután felgyorsultak az események. Fiúkkal egy idegen száguldott a kórházba, miközben a belvárosra záporoztak a könnygázgránátok, a gumilövedékek, s kardlapok csattogtak a békésen emlékezők hátán.
– Délután három óra körül indultunk el, hogy még a Fidesz nagygyűlése előtt megnézzük, mi történik az Országház előtt, ezért a Deák térről indulva, a Bajcsy-Zsilinszky úton akartuk megközelíteni a Kossuth teret, a bazilikától azonban visszafordultunk – számolt be a fiatalember az előzményekről. Mint mondta, azért vették fontolóra a sétát, mert ott már felállt egy rendőrsorfal, s két vízágyú is. – Amint visszafelé tartottunk, a rendőrség már kezdte kilőni a gránátokat, s közben a Duna felőli utcákból is özönlöttek az egyenruhások. Nagyon siettünk, de akkor értünk a Deák tér és a József Attila utca sarkához, amikor már ott is felállt egy rendőrsorfal, s abból is elkezdtek lőni először könnygázzal, majd gumival – folytatta a történetet a fiú. Mint mondta, nemsokára azt érezte, hogy valami súrolja a jobb karját, majd a pulóverje alól elkezdett ömleni a vér. Kiderült, hogy mélyen a húsába – a ruháját átütve – egy gumilövedék fúródott.
– Az eszméletemet nem veszítettem el, de megijedtem. Mentőt nem találtunk, ezért elgyalogoltunk a Dohány utcáig, ahol egy ismeretlen ember felajánlotta, hogy elvisz a kórházba. Az Országos Baleseti Intézetben szakszerű ellátást kaptam, s egy rövid műtét során kitisztították a golyó ütötte hat centiméter mély és négy centiméter átmérőjű lyukat a karomban. Szerencsére a csontom nem sérült, de az orvosok szerint így is csak egy-két hét múltán jöhet rendbe a kezem – fűzte hozzá az egyetemista. Megjegyezte az is, hogy éppen csak a magyar nemzetiszín zászlót lobogtatta, amikor a lövés érte, ezért nem érti miért kaphatta a golyót. – Csalódott vagyok, mert rendőrállam lett a hazámból. De nem személy szerint a rendőrökre haragszom, hanem a karhatalom intézményére. Félni nem tudok tőlük, de most él bennem egyfajta megvetés is az egyenruhások közösségével szemben. Nem biztos, hogy az, aki megsebesített, tudatában van annak, hogy éppen engem talált el a lövedéke, de azt üzenem neki, hogy egy bocsánatkéréssel adós maradt, s nemcsak ő, hanem a társai és a parancsnokaik is. Mert több mint furcsa, hogy az eddig megszólalt sebesültek egyike sem arról számolt be, hogy a lövedékek derékon alul találták el őket – hangsúlyozta a fiatalember.