A Mundus Magyar Egyetemi Kiadó 19, közöttük 14 új megjelenésű könyvvel adózik 1956 emlékének. Ezek sorában említhetjük Szalay Károly nyolcvanas években keletkezett regénytrilógiáját, amelynek főleg az első két kötetében találkozhatunk a forradalom hiteles szépirodalmi ábrázolásával. De a kiadó korábbi kiadványai közül szorosan kapcsolódik 1956 témájához Borbándi Gyulának a Szabad Európa Rádió történetét feldolgozó könyve, valamint Vasy Géza az ötvenes évek magyar irodalmáról szóló kötete. Az új kiadású irodalmi művek között Benedikty Tamás, Czakó Gábor, Ignácz Rózsa, Jávor Béla, Kabdebó Tamás és Tollas Tibor művei sorakoznak.
Mindehhez kapcsolódik az egykori londoni emigráns kulturális szervezet, a Szepsi Csombor Kör ünnepi műsorait dokumentáló és Czigány Lóránt szerkesztette kötet (A Tűzmadár fénylő emléke), magának Czigány Lórántnak a tanulmányválogatása (Irodalom kényszerzubbonyban), Ladányi Sándor egyháztörténeti műve, M. Kiss Sándor válogatott cikkei, esszéi, tanulmányai, Mécs Imre összegyűjtött felszólalásai, továbbá a magyar irodalom ’56-os forradalmát bemutató dokumentumgyűjtemény Pomogáts Béla szerkesztésében, valamint Tamáska Péter monográfiája, amely a Rákosi-, illetve a Kádár-rendszer börtönéletét tárja fel (Politikai fogoly kerestetik. Börtönök Magyarországon 1945–1990).
A kiadó gondozásában lát napvilágot az előbbieken túl a Rejtett dokumentumok – Forrásszemelvények az 1956-os forradalom és szabadságharc történetének tanulmányozásához című, mindeddig archívumokban elzárt dokumentumokat tartalmazó gyűjtemény. A szerkesztők, Kahler Frigyes és M. Kiss Sándor 1993 elején mint a kormányrendelettel létrehozott Történelmi Tényfeltáró Bizottság munkatársai kezdtek hozzá ahhoz, hogy a forradalom és szabadságharc levéltári iratanyagát összegyűjtsék, és kötet(ek)be rendezzék.
A forrásszemelvények most közzétett gyűjteményével a szerzők egyik célja az, hogy bemutassák, milyen „állapotban” voltak október 23. és november 4. között a hatalom erőszakszervezetei, és hogy milyen eszközökkel és módszerekkel kísérelték meg felszámolni a kibontakozó forradalmat. Az olvasó nyomon kísérheti a hatalom szervezeteinek erodálódási folyamatát. A könyv arra is fényt vet a dokumentumok révén, hogyan állt fel november 4-e után a Kádár János nevével fémjelzett „új rendszer”. Az iratokból egyértelműen kiderül, hogy a kádári hatalom erőszakszervezeteinek gerincét a volt ÁVH-s garnitúra adta. S kiderül az is, hogy ez a hatalom milyen módszerekkel és hamisításokkal kívánta szinte az első pillanattól felépíteni a proletárhatalom mitológiáját, s hogy milyen tudatosan készülődött a megtorlásra.
A jogi úton végrehajtott megtorlások története és kegyetlensége ismeretes. E kötetben három fontos perből olvashatók részletek. Földes Gábor vallomásából egyértelműen kiderül, hogy személyében baloldali értékrendű embert végeztek ki, aki számtalan ember életét mentette meg. Brusznyai Árpád, a klasszika-filológia tanára a bíróság előtt visszavonta vallomása némely passzusát arra hivatkozva, hogy fizikai bántalmazást alkalmazva kényszerítették ki tőle az aláírást.
A gyűjtemény a kádári restauráció további szegmenseinek megismeréséhez is ad támasztékot. Az alábbiakban szemelvények olvashatók a kötet anyagából.
(Biernaczky Szilárd, a Mundus Kiadó igazgatója)
Részletek Klár Miksa rendőr alezredes beszámolójából
A belső karhatalmi laktanyának az ellenforradalom oldalára való átállása után, november 1-jén letartóztattak. Egy éjszaka a főkapitányság fogdájában voltam, de György Domokos doktortól kaptam egy orvosi beutalót az idegklinikára. Ezt már egy héttel ezelőtt adta, hogy akinek szüksége lenne rá, használja fel. Így én a fogdában előadtam, hogy beteg vagyok, s kivittek az idegklinikára. Itt egy orvosnő és egy orvos volt az ügyeletes, akik – az én hibám, hogy nem tudom a nevüket, mert köszönettel tartozom – úgy elintézték az én felvételemet, hogy nem voltam nyilvántartva sem a főkapunál lévő nagy nyilvántartásban, sem a gazdasági osztályon, ezt onnan tudom, hogy november 4-én hajnalban kerestek engem a klinikán, de nem találtak meg, miután sehol sem voltam beírva.
Így töltöttem az időt itt november 1-jétől november 4-ig az idegklinika zárt osztályán. 4-én reggel jött a professzor, a helyettese meg Nagy János professzor, és ők mondták el nekem, mi történt. Ezután kerültem haza.
Rögtön, november 5-én munkába is álltam. Újra kezdtük szervezni az apparátust, a rendőrséget. Szedtük össze az embereket, ugyanakkor többeket el kellett távolítani, azokat, akik nem voltak alkalmasak, vagy „besározták” magukat ez alatt a pár nap alatt.
A rendőrségi épület földszintjén a szovjet parancsnokság velünk együttműködve dolgozott. Ebben az időben nagy államvédelmi-ellenes hangulat uralkodott, a főkapitány Surman is államvédelmista volt, így őt le kellett váltani. Az ideiglenesen összehívott pártbizottság – azt hiszem, 90 embert hívtak össze – váltotta le a beosztásából, és ideiglenesen engem bízott meg a főkapitányság vezetésével. Nagyon nehéz időszak volt. Én magam sem tudtam, hogy melyik emberre hogyan lehet számítani, kire mit lehet bízni. A körülöttem lévő 5-6 emberről tudtam, hogy milyenek, de ez nem volt elégséges. Az első napokban a mozgásunkat is korlátozták, hiszen fél rendkívüli állapot és éjszakai kijárási tilalom volt. A szovjetekkel viszont nagyon jól együtt tudtunk működni, nagyon jó elvtársak voltak. Tartalékos tiszti beosztásban dolgoztak. (…)
Ezután ismét hatalmas munkánk volt, hiszen fel kellett dolgozni az ellenforradalom személyi vetületeit. Ki mit csinált, miért felelős stb. Sokan bíróság elé kerültek, nagyobb részük internálótáborba, jórészt rendőri felügyelet alá lett helyezve. Tehát a rendőr apparátusnak kellett ezt a személyi kérdést feldolgozni. S itt maradt egy tüske bennem, mert mikor készen volt az egész, akkor az állambiztonsági alosztály vezetője kapta a kormánykitüntetést érte. Nekem személyi problémám általában nem volt. Nem vagyok bosszúálló, tudom a rendjét, hogy kivel mit lehet csinálni, ki miért felelős, s ha ezt a felelősséget vállalta, nekem már éppolyan ember volt, mint bárki más. Most is találkozom olyan emberekkel, akiket én internáltam. Köszönnek. Ez volt a szabály, a rend, ezt kellett csinálni. Bántalmazás nem volt, azt sohasem engedtem. (…)
A politikai viszonyok igen nehezen rendeződtek. Elsők között alakultak meg az MSZMP-pártszervezetek a rendőrségen belül. Bár itt is olyan problémák voltak, mint az országban több helyen. Kétszer, háromszor kellett a vezetőséget újjáválasztani, hogy végül is ne kerüljenek vezetőnek olyan emberek, akik az ellenforradalom alatt nem voltak elég szilárdak.
Az első időben különösen a nézetek tisztázása volt nehéz. Mindenki tettel is, de szóban is igyekezett kinyilatkoztatni, hogy elkötelezte magát az MSZMP által vezetett új rendszernek. Igaz, voltak olyanok, akik minden erőt a megtorlásra igyekeztek koncentrálni.
Nem riadtak vissza a súlyos bántalmazásoktól, törvénysértő cselekedetektől sem.
Biharkeresztesen a szovjet emlékművet döntötték le traktorral. Gyorsan kinyomozták a tetteseket, bár nem kellett nagyon kutatni, hiszen voltak, akik látták. S ekkor elhatározták, hogy ezeknek, akik lerombolták az emlékművet, saját költségükön kell helyreállítaniuk. Ez minden törvényes eljárás, bírósági tárgyalás nélkül zajlott le.
Másik: hogy Debrecennek volt egy ideiglenes kapitánya, Pál alezredes, akit nyugdíjaztak, s visszahívták. Minden éjszaka az ellenforradalom alatt tevékenykedő embereket (nevüket, címüket összeszedte) behívott, és azokkal szórakozott. Ezekre a problémákra is ügyelni kellett, nem csak azokra, hogy mindenki elnyerje a büntetését, aki valamilyen súlyos dolgot elkövetett.
A rendőrség személyi állományát és munkastílusát a párt irányításával, a törvényesség szigorú betartásával, a jobb- és baloldali elhajlások elleni küzdelemmel olyan szintre lehetett emelni, hogy az 1959–60-as évekre a közbiztonság fenntartásában és a bűnüldöző munkában a megye és Debrecen város országos élvonalba került. (A II., III. helyét mindig tartotta.)
Debrecen, 1981. december 2.
(Lejegyezte: Fehér Klára, a Debreceni Tanítóképző Főiskola III. évfolyamos hallgatója.)
A salgótarjáni sortűz után indított
nyomozás helyszíni szemléjének a jegyzőkönyve
BM Országos Rendőr-főkapitányság
Helyszíni szemle jegyzőkönyv
Készült 1956. évi december hó 13-án de. 9 és 14 óra között Salgótarjánban a Megyei Rendőr-főkapitányság előtt az 1956. év december hó 8-án de. 10 óra és 12 óra közötti időben lezajlott események helyszínének utólagos megszemlélése alkalmával.
A Megyei Rendőr-főkapitányság helyiségében a szemle lefolytatására bizottság alakult. A b. tagjai: Kalamár József r. szds., Illá Sándor r. fhgy., Polonkai Antal r. hdgy., és Gugyele János r. tőrm.
A bizottság a Megyei Főkapitányság helyiségéből kiindulva a Főkapitányság épülete előtti földhányás mindkét oldalát átvizsgálta, és ennek során a puha föld felett a töltés mindkét oldalán a kapitányság gépkocsi bejárati részén, valamint a Megyei Tanács felőli épületrész mellett a sáros részen összesen 259 drb. kilőtt rohamkarabély töltényhüvelyt, 32 drb. kilőtt magyar gyártmányú géppisztoly töltényhüvelyt és 26 drb. szovjet gyártású pisztolytöltényhüvelyt, 1 drb. kilőtt puskatöltény hüvelyt, 2 drb. puskatöltényt, rohamkarabély töltényt, 1 drb. 9 mm-es pisztolytöltényt talált, melyeket összegyűjtve a hivatalos helyiségbe szállított, és ott jegyzőkönyvhöz csatolta. A bizottság a Főkapitányság épülete előtti részen, mint fent már jelölte, összesen 318 drb. kilőtt különböző méretű hüvelyt talált.
A bizottság tagjai a fenti kilőtt hüvelyeket legnagyobb mennyiségben a Főkapitányság bejárata előtti részen szedte össze. A Főkapitányság gépkocsi bejárati része felé igen gyéren voltak találhatók a kilőtt hüvelyek. A Főkapitányság gépkocsi bejárati részénél, ahol a tanúk szerint egy szovjet tank állt egy ideig, ott csak pár drb. kilőtt hüvely volt. A Főkapitányság Megyei Tanács felőli részén levő grundon is csak gyéren volt található kilőtt hüvely.
Miután a bizottság az említett hüvelyeket összegyűjtötte, a Megyei Főkapitányság épülete elől a szemben levő Rákóczi út 97. bérház irányában ment, amikor az úttesten haladt keresztül, akkor ott homokkal több helyen letakart részt talált. A bizottság a homokot felkaparta, és megállapította, hogy az vértócsákat takart.
Az úttestnek a további vizsgálata során a bizottság tagjai több olyan részt találtak, melyen vérszennyeződés volt. Az úttestről a bizottság a szemben lévő ház előtti úttesthez tartozó járda melletti részen elhelyezett élőfákat megvizsgálta, és megállapította, hogy az egyik, illetve azok közül több megsérült.
Ugyancsak azt is megállapította, hogy az egyik élőfát körülvevő hirdetőoszlop lemezét egy nagyobb méretű lövedék a Főkapitányság gépkocsi bejárati részének irányából fúrta keresztül. A hirdetőoszlop lemez részén még más sérülések is találhatók, azonban azon lövedék hatolt keresztül.
A bizottság a továbbiakban a Főkapitánysággal szemben lévő bérház előtti füves és salakos területet vizsgálta át, és ezen a részen megállapította, hogy sok helyen: mind a füves, mind a salakos részen erősen vérrel szennyezett.
A bizottság az események megtörténte utáni közvetlen szemtanút, Polgár Lajos r. ezds. bajtársát /: beosztva a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság: / bevonta tájékoztatásra, aki az esemény megtörténte után látottak szerint a holttestek elhelyezkedését a jegyzőkönyvhöz csatolt helyszínrajzban megjelölt helyen mutatta meg.
A rendőri bizottság a helyi rendőrség tájékoztatása szerint megállapította, hogy az eset megtörténte után a helyszínről kb. 14 személy holttestét szállították el. A bizottság tovább tájékozódva a Rákóczi út 97. sz. ház gondnokától azt a felvilágosítást kapta, hogy ő segédkezett a holttesteknek a kocsikra való felrakásában, és ő kb. 25 holttestet látott a helyszínen, azonban ő sem számolta azokat meg. (…)
A bizottság értesülést szerzett arról, hogy a Tanácsházán talált sérüléseket a Tanácsház gépkocsigarázsának tetején elhelyezett fegyveres személy okozta. Az értesülés szerint a személyt a Tanács védelme érdekében hivatalosan helyezték el a garázs tetején. A Főkapitányság épülete felé az úttesttől beeső tűzoltóépületet vizsgálta meg a bizottság, azonban azon semmilyen lövedéktől származó sérülést nem talált.
A bizottság a helyszíni eljárás során visszaérkezett a Megyei Főkapitányság épülete elé. Mivel a fent már említett többi sérült házakat a bizottság átvizsgálta, és megállapította, hogy az azokon talált sérülések milyen természetűek, így a Megyei Főkapitányságot ismét vizsgálat alá vonta. Ezen vizsgálat során már igénybe vette a fegyverszakértőt is, amikor is megállapítást nyert, hogy a falon talált sérülések nem mostani eredetűek. Ezt azzal lehetett a legjobban bizonyítani, hogy a falat egy lövedéknyomnak megfelelően lekapartuk, és ekkor megállapítottuk, hogy az általunk okozott sérülések alapja fehér, míg az épületen talált sérüléseknek mondott malterhiányok pedig egészen barna színűek. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a korábban lövedék becsapódásnak megállapított sérülések nem (olvashatatlan szó) a lövedékektől származnak, hanem azok az időjárás viszontagságai folytán peregtek le. A bizottság tagjai a fegyverszakértő vizsgálata után és a végzett kísérlet befejezésével azt a következtetést vonták le, hogy a Megyei Főkapitányság épületének falát az események időszakában lövések nem érték. Amennyiben érték volna, mint már említette a bizottság, akkor a lövedék becsapódások friss keletűnek látszottak volna.
Mivel a bizottság tagjai azt állapították meg, hogy a Főkapitányság falát lövések a kérdéses időben nem érték, azonban mégis látható az, hogy a Főkapitányság épület II. emeletének több ablaka ki van törve, sőt van olyan ablak is, amelyiken lövési nyom látható. A bizottság a Főkapitányság épületébe ment, és ott a II. emeleten a 201. és 202-es szobákban állapította meg, hogy azok ablakai sérültek, és be- vagy kilövési nyomok vannak az ablaküvegeken.
A bizottság az ablakokon talált sérülések irányát figyelembe véve kutatást végzett annak megállapítása végett, hogy az ablakon keresztül az épületbe bejött lövedékek hol fúródtak a szoba falába. Ezen körülményekből azt állapította meg, hogy az ablakokon nem a szobába jöttek, hanem onnan lőttek kifelé az utcára. (…) A bizottság a rendőrkapitánysági épületen belül szerzett értesülés szerint megállapította, hogy az említett 201. és 202-es számú szobában a vizsgálat alkalmával, valamint az események alkalmával szovjet katonai alakulatok voltak. Az épület ablakainak megvizsgálása során megállapítható volt, hogy az említett 3 ablakon kívül több nem volt megsérülve. (…)
A bizottság az általa folytatott vizsgálata során a bevont technikussal az események helyszínéről a Rákóczi útnak annak a részéről, ahol az események lejátszódtak, helyszíni rajzot készített, és azt az esetleges további felhasználás végett a jegyzőkönyvhöz csatolja.
Az eljárás során a bizottság a helyszínrajzon kívül még fényképfelvételeket is készített a házakról és utcarészekről, melyeket ugyancsak a további felhasználás végett a jegyzőkönyvhöz csatolta.
A bizottság az egyes fegyverügyi dolgok elbírálása végett a vizsgálatba fegyverszakértőt is vont be. A fegyverszakértőnek a vizsgálatról készült külön jegyzőkönyvét is csatoljuk.
(BM – Irattár V. 141435)
Brusznyai Árpád kivégzéséről készült jegyzőkönyv
Győri Katonai Bíróság
B.I./015/1957. sz.
ÍTÉLET-VÉGREHAJTÁSRÓL SZÓLÓ JEGYZŐKÖNYV
Készült a Budapesti Országos Börtön udvarán dr. Brusznyai Árpád jogerősen elítélt halálbüntetésének kötél általi végrehajtására Budapesten, 1958. január 9-én.
Jelen vannak:
Pinczés István hb. szds., dr. Brusznyai Árpád elítélt
a tanács elnöke
Schiffer József h. olvashatatlan sk.
Pajor György törm., börtönparancsnok
jegyzőkönyvvezető
Dr. Dóczi József o. alez. sk.
Dr. Vincze Lukács szds. sk.
katonai ügyész, Dr. Jábel Miklós o. alez. sk.
orvosok
A tanács elnöke: a 06 óra 59 perckor elővezetett dr. Brusznyai Árpád jogerősen kötél általi halálbüntetésre elítéltet személyi adataira vonatkozóan kikérdezi:
Az elítélt: személyi adatait az alábbiakban adja elő: dr. Brusznyai Árpád /: 1924. június 27-én Derekegyháza községben született, apja: József, anyja: Takács Franciska, nős: Honti Ilonával, egy 5 és fél éves gyermeke van, foglalkozása gimnáziumi tanár, vagyontalan, magyar állampolgár, büntetve nem volt, lakcíme: Vác, Hámán Kató u. 8. sz.: / vagyok.
A tanács elnöke: közli az elítélttel a jogerős ítéletet, és azt, hogy kegyelmi kérelmét a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította.
Elítélt: tudomásul veszem.
A tanács elnöke: az elítéltet átadja az ítélet-végrehajtóknak, akik az orvosok jelenlétében az ítéletet végrehajtják.
Orvosok: 1958. január 9-én 7 óra 11 perckor jelentik a halál beálltát, majd 07 óra 36 perckor újból megvizsgálják.
A tanács elnöke: megállapítja, hogy az ítéletet a törvényes keretek között hajtották végre.
origo.hu
Magyar Péter testvérének portálja teliben tolja a Pride-ot és Karácsonyt
