Ahány nép… (2.)

Milyen az ember, ha román:

– májkrémes szendvicsen nő fel, és azt hiszi, ez természetes;
– a felesége maga készíti a cérnametéltet, csipetkét, galuskát, lebbencset, pacallevesbe valót;
– minden, amit eszik, vöröshagymával vagy fokhagymával van ízesítve;
– minden ajándékdoboz, csomagolópapír, de főleg az alufólia megőrzendő, újra felhasználandó;
– a repülőtéren/állomáson hatalmas bőröndökről és óriási, csíkos zacskókról ismerszik fel;
– a gyerekeinek a beceneve megközelítőleg se hasonlít a valódi keresztnevükhöz;
– kisebb szőnyegek borítják a lakás minden négyzetcentiméterét;
– a falakon ugyanaz;
– csipketerítők vannak minden asztalon, ülőalkalmatosságon, tévén, rádión, az ablakokon csipkefüggöny;
– minden ajtón függönyök vannak;
– többet tolja a Daciáját, mint vezeti;
– micset eszik miccsel (amiért irigylem);
– az anyja azt mondja neki, elfújja a szél, közben tíz kiló súlyfeleslege van;
– azt a szót, hogy baksis, ki nem ejti, de fizet, mint a köles, ha el akar intézni valamit;
– ha lánynak születik: tizenhét éves korában lehet először udvarlója, de tizennyolc évesen már férjhez kell mennie, mert különben öreglánynak tartják;
– ismer valakit, aki kéthavi udvarlás után megnősült;
– a háza tele van gyógyszerekkel, melyeket különben szinte lehetetlen kapni;
– a boltban kapott zacskókból szeméttartók lesznek;
– az apja már biztos vágott le disznót vagy bárányt;
– az anyja már zavarászta sodrófával, azt kiáltozva, hogy azonnal álljon meg;
– a moziba járás pénzkidobás, mondják a szülei, ott a tévé;
– az anyja negyvenéves koráig mossa a ruháit, még ha külön is laknak;
– és ha évek óta külön lakik a szüleitől, az anyja tizenegy után (de csakis akkor) felhívja, és megkérdezi, mit evett aznap;
– azt hiszi, jó vásárt csinált, ha nem fizet adót, az adó úgyis csak kamu, mindenki tudja, hogy a világvége közeleg;
– akár busszal, akár vonattal, akár repülővel utazik el, legalább öt személy kikíséri, hogy elbúcsúzzék;
– a szülei még mindig nem tudják, hogy az elmúlt másfél évtizedben megjavultak a külföldi telefonvonalak, ezért üvöltenek a telefonba, mint a sakál;
– teljesen bevett dolog, hogy hatszáz embert hívnak lakodalomba;
– a meghívottak felét nem is ismeri, mert azokat a szülei hívták meg;
– fél deci cujka? – olyan nem létezik, egy decinél kevesebbet nem szolgálnak föl;
– az otthoni vonaton a vécécsésze tele van, de oldalt a pedálnál látni lehet a földet;
– művésze az alkudozásnak;
– otthagyták, mint Szent Pál, vagy inkább, mint Bethlen Gábor az oláhokat a szentpáli csatában;
– imádja a franciákat, akik lenézik őt;
– tudja, mit jelent az a görög (bizánci) szó: „fanarióta”, de hallgat róla, mint a sír;
– azt mondja a magyarokra, hogy hazátlanok, magára meg, hogy dák, de azt gondolja magáról: római.

Tuti, hogy olasz vagy…

– ha van egy nonnád (nagyid, aki déli, és csak azt a tájszólást beszéli);
– ha a mammád vagy a nonnád már hozzád vágott egy fakanalat vagy egy cipőt;
– ha tudod, hogy milyennek kell lennie a rizsgombóc ízének;
– ha a világ legjobb húsgombócát a nagyid készíti;
– ha mindennap tésztát eszel, legyen az spagetti, makaróni, lasagne, penne, tortellini, és mégse hízol, csak hatvan év után;
– ha imádod a Nutellát, bármikor;
– ha egyedül te tudod, hol lehet ehető pizzát kapni;
– ha mindig egy piros Ferrarira vágytál;
– ha öt testvéreddel osztod meg a fürdőszobád, de van egy kilencmillió forintot érő kocsid;
– ha a kocsi ablakára fel van ragasztva egy zöld-fehér-piros szalag kürttel;
– ha a másik kocsi vezetője nem szimpatikus, egyből mutatod a „felszarvazott” jelet: kisujj-hüvelykujj fölfelé;
– ha apádnak öt háza, hatmillió eurója van a bankban, de még mindig egy 1976-os évjáratú Monte-Carlót vezet;
– ha karácsonyeste csakis hal lehet a menü;
– ha mindig úgy öltözöl, hogy jó benyomást kelts;
– ha szereted a Versacét, a Guccit, az Armanit, csak mert olasz;
– ha a kedvenc számod: Ti amo (vagy valami hasonló);
– ha Frank Sinatra, Rocco Granata, Rita Pavone, Adriano Celentano, Toto Cotugno stb. még mindig meg tud ríkatni;
– ha a kocsi-, vízvezeték-, villanyszerelőd, adótanácsadód, bankosod, utazási ügynököd mind rokony;
– ha a nagyapádnak van egy fügefája;
– ha szerinted a pasiknak meg kell becsülniük a nőjüket;
– ha a kedvenc filmed A keresztapa, A maffia, Az utolsó keresztapa stb.;
– ha a mintaképed is a Keresztapa;
– ha mindig van egy pár tiszta sportcipőd (Fila);
– ha a két legjobb barátod az unokatestvéred és az unokatestvéred unokatestvére;
– ha legalább öt unokatestvéred ugyanabban az utcában lakik, és mind a nagyapádról van elnevezve;
– ha legalább nyolc belsőépítésszel és trattoriatulajdonossal tegező viszonyban vagy;
– ha valaki száznyolcvan centinél magasabb a családban, majd mindenki azt hiszi, az anyád félrelépett;
– ha a legénybúcsúdon ötvennél több haver vesz részt;
– ha életed egy pontján zenész, de minimum lemezlovas voltál;
– ha képes vagy verekedni azért, hogy Sylvester Stallone nem törpe, hanem óriás;
– ha képtelen vagy úgy beszélgetni, hogy a kezed a zsebedben van;
– ha egy általad látogatott temetésen az elhunytról azt beszélik: nem tudta tartani azt a lepcses száját;
– ha mindig van egy barátod, „aki tartozik neked egy szívességgel”;
– ha meg vagy sértődve, hogy egy lakodalomban kilenc fogásnál kevesebbet szolgálnak fel, de háromnál nem eszel többet.

Frankón francia vagy…

– ha a Gare d’Austerlitz állomáson mindig a nagy francia gloire-ra, dicsőségre gondolsz, mint az angolok a Waterloo Stationnél a birodalmukra;
– ha úgy hiszed, hogy senkinek nincs olyan cuisine-ja, mint neked, a többi konyha: a kínai, a mexikói, a magyar, az olasz, a spanyol, a thai, a japán, a tunéziai, az algériai mind kutyaütő, ehetetlen katyvasz, a boraikról pedig jobb nem is szólni;
– ha még mindig azt hiszed, hogy a második világháborúban csak a németek tartóztattak le zsidókat, a Vichy-kormány alatt szolgáló franciák nem, mert minden francia maquis, vagyis ellenálló volt, egyedül Pétain marsall volt áruló;
– ha a szótáradban létezik az Algériában élő vagy onnan származó, repatriáló franciákra, hogy pieds-noirs, „fekete lábúak”;
– ha még mindig azt hiszed, hogy Algéria többre vitte volna, ha Franciaország része marad;
– ha csak a te szótáradban létezik a sale étranger, „piszkos idegen”, miközben a turizmusból élsz;
– ha elődeid a magyarokat mindig átvágták, hiába vetették azok vigyázó szemüket Párizsra, annál inkább;
– ha elődeid vágták le Magyarország mind a négy végtagját, mind a két világháború után;
– ha nem tanulsz más nyelvet, tanuljanak a többiek, de ha mégis: a te angolságodnál nincs borzalmasabb a világon, a japánoknak is jobb a kiejtésük;
– ha nagyon kíváncsi lennél a szomszédod adóbevallására;
– ha lehetőleg francia kocsikat vásárolsz;
– ha rájössz, miért nem működik valami gyorsabban, mielőtt megjavítanád;
– ha megveted az amerikai gyorséttermeket, de külföldön, amikor nem látnak, ott eszel;
– ha vizet nem iszol, csak könnyű asztali bort;
– ha azt gondolod, talán a kínaiaknak lehet olyan nagy kultúrájuk, mint a tiéd.

Bizti, hogy brit vagy…

– ha azt tartod, a hét minden napja alkalmas az ivásra;
– ha a söröd szobahőmérsékleten iszod, és belevágsz egy kis citromszirupot;
– ha egyenesen elvárják, hogy a hét egy napján másnaposan érkezz munkába;
– ha büszke vagy a „királynői” angolságodra, de két amerikai összeröhög a hátad mögött, mert elviselhetetlenül kényeskedőnek, nőiesnek tartja a beszédedet;
– ha néha leereszkedsz a turistákhoz a Piccadilly Circuson, és elmondod, mi merre van (magadban bloody foreignernek, „átkozott/barom/hülye idegennek” hívod őket, de ez messze nem olyan bántó, mint franciául a piszkos idegen);
– ha a legnehezebb nyelv a számodra (kiejtési szempontból) a francia lenne, de hát te nem tanulsz semmilyen nyelvet;
– ha persze kacagsz az ausztrál telefonközpontos nő akcentusán vagy az ausztrál/új-zélandi színészek (down under=világ végi, isten háta mögötti) kiejtésén;
– ha van egy láthatatlan fal közted és a más országbeliek közt, amelyet újságolvasással, keresztülnézéssel is ki lehet fejezni, s amely nem más, mint a birodalom lelki maradványa;
– ha reggel ki se nézel az ablakon, hogy milyen idő van, mert tudod, hogy felhős, borús, lelombozó;
– ha elvárod, hogy mindenki decensül öltözzék, mert te is öltönyben mész a sarki kocsmába;
– ha úgy tartod, hogy ötven font egy hajvágásért elfogadható ár;
– ha kettőzve (bíp-bíp) csöng a telefonod;
– ha egy napsütéses délelőtt háromórás napozást már túlzásnak tartasz a piszkos vizű tenger partján, ahol legtöbbször a legmelegebb ruhádban álldogálsz, golflabdányi kavicsokkal a talpad alatt;
– ha valaki bőröd fehérségére utalva megkérdezi: maguknál sosincs nyár?, mire te azt válaszolod: dehogynem, csak akkor pont vécén voltam;
– ha minden mondatodat „cheers”-szel vagy „yeah”-vel fejezed be;
– ha szereted az angol konyhát, akarom mondani, a valóban páratlan angol reggelit;
– ha a Manchester United vagy bármilyen más, esetleg ötödosztályú focicsapat drukkere vagy;
– ha elfogadtad, hogy a sorban állás egy életforma, sosem tolakodnál a buszmegállóban;
– ha mindig szépen jobb oldalra állsz a metró mozgólépcsőjén (a metró Londonban underground, New York Cityben subway);
– ha azt hiszed, minden amerikai nagy seggű, nagypofájú állat, aki hamburgeren és hot dogon él;
– ha megveted a franciákat (ki nem?);
– ha a pizzafutár hamarabb ér ki hozzád, mint a mentő;
– ha a beteg embereknek hátra kell menni az áruházban a gyógyszereikért, de a cigik elöl vannak;
– ha a bankok mindkét ajtószárnya tárva-nyitva, de a toll oda van láncolva a pulthoz;
– ha a több ezer fontos autó ott áll a füves behajtón az utcán, de benn a garázsban a leharcolt fűnyíró oda van lakatolva a falhoz;
– ha már túl vagy a tizenegyedik esernyődön és a második esőkabátodon… az idén.