Az öröklét vége

Ismét igazolást nyert, hogy a történelem nagy despotái kényük-kedvük szerint irányíthatják országukat, fityiszt mutathatnak akár a nagyhatalmaknak is, a halállal szemben azonban nincs hatalmuk. Így volt ezzel Szaparmurat Nijazov is, aki nemes egyszerűséggel csak Türkmenbasinak, „minden türkmének atyjának” szólíttatta magát, betiltatta az operát és a balettot, a hosszú hajat és a szakállat, önmagáról nevezte el az év első hónapját, művét, a Ruhnamát (A lélek könyve) a Korán folytatásának tekintette, és külön tárgyként tanították, örökös elnökké kiáltották ki, a sors azonban véget vetett ámokfutásának. Jó két évtizede kevesen hitték a nem túl karizmatikus Nijazovról, hogy éppen ő építi ki Közép-Ázsia leginkább tekintélyelvű berendezkedését. Nem igazán tudta, mi is akar lenni, így aztán nemcsak a térség, de a modern világ talán legeklektikusabb kultuszát teremtette meg maga körül. Egyszerre volt Brezsnyev, Sztálin, Atatürk, keleti despota, egy modern keleti állam építője és a nemzet atyja. S mint ilyenkor lenni szokott, a vezér kiesése vészesen nagy űrt hagy maga után.
Kérdések sorát veti fel Nijazov halála is. Először is azt, hogy miként zajlik az öröklés, a Türkmenbasi deszakralizálása? A harc már megkezdődött, s mint minden klánokra épülő feudális államban, kibontakozóban a palotaharc a hatalomért. Ha az új klán gyorsan felülkerekedik vetélytársain, akkor hamar stabilizálódik a helyzet, ellenkező esetben akár véres átmenet is várhat a természeti kincsei ellenére szegény ötmilliós közép-ázsiai országra. Ez esetben egy szélsőséges iszlám fordulat sem zárható ki, a legtöbb szakértő azonban azt valószínűsíti, hogy az erőszakszervezetek, ezen belül is Nijazov testőrségének befolyásos köre szerzi meg a hatalmat.
A „desztalinizáció” lefolyása mellett a másik nyitott kérdés, hogy milyen külpolitikai irányt vesz az eddig zárt, azonban a világ harmadik legnagyobb gáztartalékaival rendelkező ország. A nagy világcégek ugrásra készen várják a Nijazov halála teremtette lehetőséget, utódja ugyanis minden bizonnyal rászorul majd a külső támogatásra. Türkmenisztán körül kiéleződik tehát a geopolitikai vetélkedés Oroszország, a Törökországgal szövetségben befolyását növelni kívánó Egyesült Államok és a gázimportja diverzifikálásában erősen érdekelt Európai Unió között.