Bátor templom

Hát megértük, hogy már a XX. század legjava is nemzeti klasszikusnak számít az irodalomban! A nemrég elhunyt sorozatszerkesztő, Domokos Mátyás szellemi örökhagyása, hogy az Osiris Kiadó szériája a Parnaszszust értékválságos korunk felé bővíti, nem engedve az értékből. A Berzsenyitől ívelő elegáns névsorból fájdalmasan hiányzik Weöres Sándor; nyilván nem a kiadói szándék hiánya, hanem a jogdíjörökösi viták okán. (Itt volna az ideje a mindenkori kormányzatnak illő kárpótlással államosítani szellemi termékeink legjavát.) A Nemes Nagy Ágnessel indított klasszicizálási misszió két újabb remek költője: Áprily Lajos és Kálnoky László.
Az Áprily-összesben az ember először akaratlanul a Dénkó-verseket keresi (minden rendes kamasz szerelmes volt Rapsonné lányaiba); de hamar függőségbe kerül Áprily négysorosaitól. Ezek egyenrangúak a nagyobb kompozíciókkal, sőt csattanóra való kihegyezettségük miatt még többlethatásuk is van. Hogy miről beszélek? Hadd másoljam ide a Templom című kis remeket 1963-ból: „Szóltam, Uram, az én imám merész, / a templom-ívük keskeny és nyomott. / És szól az Úr: Fiam, légy építész, / magadnak építs bátor templomot.” Hát Áprily épít. Költészete olyan mértékben szép, hogy hovatovább még a háború átesztétizált megpróbáltatásai iránt is nosztalgiát kezd érezni az olvasó. A gondos szerkesztői munka nyomán pedig (Győri János még az elásott versek közül is szolgál újabbal) páratlan életmű tárulkozik ki előttünk. Őszintén sajnálhatjuk a maradék világot, amely – nem értvén magyarul – nem olvashatja eredetiben Áprily Lajost, akinek eredetisége, lüktetése és egyszerűségében is dúsgazdag nyelvezete (sajnos vagy szerencsére) csakis magyarul élvezhető.
Kálnoky László bonyolultabb képlet, de sem hivatásbeli tudásban, sem virtuozitásban nem marad el idősebb pályatársa mögött. Vele két nagy igazságtalanság is történt a befogadók oldaláról. Egyrészt a tágabb publikum szinte kizárólag könnyed rögtönzésnek ható – amúgy persze zseniális – Shakespeare-műfordítás-paródiája miatt zárta szívébe. Másrészt az irodalmi ínyencek körében a voltaképpeni míves, kötött formákban is bravúrt bravúrra halmozó költőt elhomályosította a Homálynoky Szaniszló-ciklusok áradó szabad verseinek szerzője. Holott Kálnoky elsősorban a hagyomány poétája, noha a XX. századi érzékenység természetesen a tradíciót is másra használja, kifordítja, mielőtt színünk elé bocsátaná. A szimmetria kedvéért hadd idézzek tőle is négy sort szerintem legtökéletesebb opusának végéről, amely Az éjszaka cirkuszában címet viseli: „Egy hullócsillag ott halálugrásra kész, / vakítón villan az ezüstfényű trapéz, / s behintik az eget púderral s kis cipellők / aranyporával a mennyei műlovarnők.” A szerkesztő, Ferencz Győző kezében itt is egésszé formálódik mindaz, ami a különben életművére roppant kényes Kálnoky életében nem akart kikerekedni: még az Alföldy Jenő által közreadott gyermekversek is a helyükre kerülnek. S ismét fölvetődik a (korábbi gyűjteményes kiadásokból örökölt) probléma: ha a költő átírta ifjúkori zsengéit, mitévő legyen a filológia és az utókor? Az „önhamisítás” dolgában nehéz igazságot tenni. Végtére is boldog az, akinek van mit s van mikor átírni…
(Áprily Lajos összes költeményei. Kálnoky László összegyűjtött versei. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. A kötetek ára: 3980 és 4500 forint)