Díszpintyek

Mondjuk Orbán Viktor beszédein felháborodva az SZDSZ és az MSZP charta-tüntetést tervez. Mondjuk egy független kemény mag engedély nélkül verődik össze, majd randalírozásba kezd. Mondjuk Orbán kivezényelteti a rendőrséget könnygázzal, kardlappal, lovakkal, gumilövedékekkel, majd összepasszírozzák a két tüntetés résztvevőit. A rendőrök bevadulnak, agyba-főbe vernek mindenkit, vétleneket, szimpatizánsokat, fiatalokat, előnyben az egyetemisták, berontanak a sörözőkbe, betörik a vendégek fejét, Eörsi Mátyás mutogatja képviselői igazolványát, és békét kér: eszméletlenre verik és ott hagyják a járdán, Donáth László lelkészt kétszer is összeverik. Lovas rendőrök vágtatnak a tömegbe, azt ordítva, hogy mocskos SZDSZ-bérencek, kommunista csőcselék és söpredék. Másnap Tarlós főpolgármester kitünteti az attakot levezénylő rendőrfőkapitányt.
Hej, haj, de érdekes lenne. Szalagcímek röpítenék a világba, hogy a velejéig romlott antidemokratikus Orbán-kormány fasiszta módszereket alkalmazva megalázta, és alapvető jogaiban korlátozta ellenzékét. Brüsszeltől Washingtonig, a ZDF-től a CNN-ig mindenki velünk foglalkozna, mint a neofasizmus újjáéledése Kelet-Közép-Európában tipikus példájával. A tőzsde zuhanna, a kölcsönöknek vége, Orbánt elzavarnák.
Ez egy Lovas István-féle példa a kettős mércére, ami már nagyon unalmas, de a magas ingerküszöb miatt a drága állampolgárok talán így megértik az október 23-i események irreális eseményeit.
Díszpinty. Így nevezte a Népszabadság tudósítója a brüsszeli szabadságjogi munkacsoport meghallgatásának levezető elnökét, nem azért, mert kalitkában ugráló kismadár, hanem mert szégyennek merte nevezni azt, ami hazánkban október 23-án történt. Meglepő a nyegle undor és kárörvendés, amivel a kormány és a média kezeli ezt a példa nélküli rendőri erőszakot. Benne van, és már nem is nyomokban az a koalíciós gőg, hogy mi azt teszünk veletek, amit akarunk. Ami egyáltalán nem weimarizálódás, hanem a nyílt diktatúrával való fenyegetőzés. Brüsszelben az ellenzék képviselői és néhány áldozat kapott szót. Hogy miért? Mert itthon még a véres tényeket is igyekeztek elhazudni, néhány „túlkapásnak” minősíteni. Utoljára az ÁVO agyonveréseit minősítették sajnálatos túlkapásoknak.
Ami pedig a média ezt a fajta fitymálkodását illeti, amikor Tom Lantos, a liberálisok által nagy embernek tartott kártékony személy a Csurka-dolgozat miatt összehívott egy kongresszusi meghallgatást Washingtonban, a Népszabadság tudósítója nem számolta meg, hány rokon és olyan haver volt ott jelen, akik a világatlaszon Szomália körül keresgélik Magyarországot. Azt világraszóló szégyenpadnak szánták kis hazánknak, nem úgy, mint a mostanság siránkozó magyarok, akiket a Népszabadság szerint már nagyon is unnak Brüsszelben. Magyart verni? Az is jó. Sőt, tényleg felháborító, hogy a brüsszeli beszámoló kéz- és lábtörött, spray-vel lefújt, leköpött és megalázott áldozatai és a felszólalók a Népszabadság szerint kísérletet sem tettek a „pártatlan megközelítésre”, mert a szemtanú áldozatok „saját megveretésüket ismertették”. Azóta töröm a fejemet, hogyan kell pártatlanul előadni azt, hogy valaki eltörte a lábamat, vagy bezúzta a fejemet, csak mert elmentem egy nagygyűlésre.
Magyarország, ha nem kapunk észbe, a vesztébe rohan. A meghallgatáson Brüsszelben voltak annyian, mint Tom Lantosnál, de a magyar média számmisztikától megveszett része most is a lényegről szól: „Ha az eseményt Röcsögén tartják, kisebb lett volna a repjegyszámla.” Kedves tudósító, az ön napidíja meg egyenesen kidobott pénz.