A legelemibb biztonsági szabályokra sem ügyelt a fiatal miniszter. Libanonban pedig 2004 vége óta 14 sikeres gyilkosságot követtek el olyanok ellen, mint ő, aki Szíriát vádolta az ország belügyeibe való beavatkozással. A harmincnégy éves Pierre Dzsemájel, az ipari ügyek irányítója fényes nappal páncélozatlan kocsijával haladt múlt kedden Bejrút keresztény negyedében. Az autót ő vezette, mellette ült testőre. Egyszer csak hátulról valaki belehajtott gépkocsijukba, de szinte már a fejüket sem tudták az ütközés irányába fordítani, a merénylők a hangtompítós géppisztolyokkal sorozatot lőttek ki rájuk. A politikus kórházba szállítás közben elhunyt.
Libanonban a Dzsemájel nem akármilyen családnév. Nem potyára választották ki a gyilkosok, ugyanis Pierre megölése jól illeszkedett stratégiájukba. Az ifjabb Dzsemájel maronita keresztény család sarja volt. Nagyapja a keresztény Falangista Párt alapítójaként és irányítójaként vívott ki helyet a libanoni politikai életben. Nagyobbik fiát, Besirt, aki 1982-ben a köztársaság elnöke lett, a szíriaiak három héten belül hatvan hívével együtt felrobbantották, mert útjában állt egy Damaszkusz és Tel-Aviv közötti megállapodásnak. Az öccse, Amin követte az állam élén, ő 1982-től 1988-ig töltötte be az elnöki tisztséget. Amin fia volt Pierre, aki a múlt héten lelte halálát miniszterként Bejrút északi részén. Az apa természetesen megjelent a temetésen, de többnyire Párizsban él.
Szíria áll a gyilkosság hátterében – sokan azonnal ennek a véleményüknek adtak hangot a libanoni politikusok közül. Első látszatra a merénylet kétségtelenül egybeesik Damaszkusz érdekeivel, ám talán mégsem kellene rögtön tényként elfogadni a szíriai szálat. Az biztos, hogy a majd harmincéves megszállás után tavaly Libanonból kitessékelt szír hadsereg és titkosszolgálat nehezen tudja elfelejteni a libanoni testvérektől ezt az udvariatlan lépést. A helyszínen lévő tudósítók arról számolnak be, hogy szép lassan visszatérnek – most már természetesen civilben – az egykori szír biztonsági erők. Talán épp Basar el-Aszad szír elnök korábbi szavait akarják valóra váltani: „Libanon ezerszer visszasírja majd a szír erőket!”
Kétségtelen, hogy a kilenced magyarországnyi területű, hárommillió lakosú Libanonban továbbra is háborítatlanul működnek szír – és más – titkos ügynökök. Az elképzelhető, hogy egy csoportjuk függetlenítette magát Damaszkusztól, és önálló akcióba kezdett az egyik legnagyobb politikai tekintéllyel bíró libanoni család sarjának meggyilkolásával. Ám ugyancsak elgondolkodtató, hogy most, amikor végre amerikai részről is felmerült az évtizedekig elszigetelt Szíria bevonása az iraki rendezésbe, akkor adjanak a szír fővárosból parancsot Pierre Dzsemájel megölésére. Szíriának – ha valósak az amerikai szándékok – igencsak szüksége lenne erre a levegővételre. Végre kikerülhetne a „gonosz tengelyéből”, sőt amerikai katonák oldalán indulhatna harcba. Persze sok minden elképzelhető egy középhatalom részéről, de azért ezt a lehetőséget csak nem hagyná elpuskázni egy kicsinyes, bosszúálló merénylet miatt.
Az viszont igaz: Szíriának határozott szándéka, hogy ellehetetlenítse a libanoni kormányt. A közelmúltban a 24 tagú libanoni kabinetet hat – szírbarát mozlim – miniszter hagyta el. Pierre Dzsemájellel immár hét miniszter hiányzik a kormányból, és csupán egynek a kiesése kell ahhoz, hogy működésképtelen legyen a kabinet, amely kétharmados létszámban legális. Egyes feltételezések szerint talán ez állhatott a múlt heti gyilkosság mögött, mindenesetre az elkövetők elkéstek, ugyanis a múlt hét végén a kormány áldását adta a nemzetközi bíróság felállítására, amely Rafik Hariri volt kormányfő 2005 elejei meggyilkolásában ítélkezne. Ám Libanonban sok politikai testületet kell még megjárnia a kezdeményezésnek, amelybe számos szírbarát politikus is beleszólhat. A volt milliárdos vállalkozóval – és még húsz libanonival – több vizsgálat szerint szírek végeztek egy bombamerénylettel, az ügyben Damaszkuszban is voltak letartóztatások. A szálak azonban igen könnyen elvezethetnek Basar el-Aszadhoz, a szíriai elnökhöz, aki hallani sem akar egy ENSZ-felügyelettel ítélkező bíróságról. A Biztonsági Tanács pont a Dzsemájel elleni merénylet napján határozott a nemzetközi bíróság felállításáról.
A jelenlegi libanoni kormányhelyzethez Izrael nyári támadása is hozzájárult, amelyben a síita Hezbollahot akarta semlegesíteni. Ám a zsidó állam terve az egy hónapos háború alatt bevégezetlen maradt, az Irán támogatását élvező szervezet súlyos csapásokat szenvedett, de korántsem olyanokat, hogy helyzete kritikussá vált volna. Sőt. A Szíriával is jó kapcsolatot ápoló szövetség nagyobb részt kér a libanoni hatalomból, az ősszel a bejrúti kabinetből négy minisztere – és a hozzá csatlakozó kettő – kivonásával ennek nyomatékot is adott.
Itt vissza kell térnünk a libanoni polgárháborút lezáró taifi megállapodás politikai intézményrendszert szabályzó pontjaira. 1990 óta e szerint a Libanoni Köztársaság államfője mindig maronita keresztény. A kormányfő viszont a muzulmán vallás szunnita ágához tartozik, míg a parlament elnöke síita. A törvényhozás 128 tagból áll, ebből egyenlő arányban, 64-64 képviselőt küldenek a különböző keresztény és muzulmán felekezetek. A kormány megosztása a következő: a keresztények 12 tárcát irányítanak, a muzulmánoké is 12 tárca, de ebből a síitáknak csupán négy jut. Egy háborús „győzelemmel” a zsebében – Izrael eredménytelen hadjáratát a siíták így értékelik – ez természetesen elfogadhatatlan a Hezbollahnak.
Tizenhat éve, úgy látszik, nem számoltak a demográfiával. Pedig ez idő alatt ugyancsak megváltozott a különböző felekezetek aránya a libanoni társadalomban. A keresztények száma jelentősen csökkent, míg a muzulmánoké, közülük is a síitáké, az egekbe nőtt: a becslések szerint mára már a negyven százalékot is meghaladja a síita hívők száma. Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője joggal kérte a szunnita Fuád Szinjóra kormányfőt, hogy alakítsa át a kabinetet, mégpedig úgy, hogy minden egyes nagy felekezet (keresztény, szunnita, síita) 8-8 főt delegáljon „a nemzeti egységkormányba”. Ha e kérésnek nem tesz eleget, akkor a Hezbollah utcai tüntetésekkel kényszeríti ki az előrehozott választást.
A Hezbollah kemény zsarolása nem lett volna elképzelhető, ha a nyáron harcosai nem állnak hősiesen ellen az izraeli támadásnak. Ám ha a célját nem tárgyalásos úton éri el, akkor biztosan polgárháború lesz. Az Irán és Szíria támogatását maga mögött tudó szervezet lehet, hogy ezt a kockázatot is vállalja, katonai erejében bízva akár újból lángba boríthatja a Közel-Kelet egykori Svájcát.
Pierre Dzsemájel meggyilkolása mindenesetre tovább növeli a széthúzást a libanoni közösségekben. A temetésen megjelent, főként keresztény tömeg széttaposta Basar el-Aszad szír elnök és Mahmúd Ahmadinezsád iráni kollégája portréit, miközben a szírbarát – és keresztény – Emile Lahud elnök távozását követelték. A szunniták, élükön Szaad Hariri, a tavaly meggyilkolt volt miniszterelnök fiával, részt vettek a megemlékezésen. Miközben Michel Aoun tábornokot, aki keresztényként szövetséget kötött a Hezbollahhal, kifütyülték beszédekor. A gyászszertartásnál jelen volt még számos személyiség, akinek egyetlen intésére újból milíciák állnának fegyverbe. Az emberek félnek, hiszen nem volt olyan régen, amikor 150 ezer áldozatot követelt a belviszály az országban. Libanon továbbra is olyan terep marad, ahol mások vívják – libanoniakkal – háborújukat.
A cédrusok országa egén megint fekete felhők gyülekeznek.
origo.hu
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrfőkapitány, Orbán Viktor figyelmeztet
