Nagy többségében elismerő írásokat lehetett olvasni a sajtóban Puskás Ferenc temetéséről, szűkebben A nemzet búcsúja című műsorról is. Személyesen ön milyen visszajelzéseket kapott?
– Nagyon sokat, ezen felül átnéztem a Magyar Olimpiai Bizottság címére érkezett valamennyi elismerő levelet, továbbá elolvastam a külföldi vendégekkel készült interjúkat és a műsorról szóló szinte valamennyi recenziót, beszámolót. A visszajelzések alapján azt merem mondani, elértük a célunkat: bár monumentális, mégis emberközpontú megemlékezéssel sikerült felmutatnunk valamit abból a mítoszból, ami Puskás Ferencet körülveszi.
– S kimondottan a Puskás-stadionban előadott, bő egyórás műsorról művészeti szempontból milyet kritikát kapott?
– Tisztán művészeti szempontból nehéz bírálatot mondani az efféle gyászünnepségről. Mert bár tagadhatatlanul művészeti elemek is voltak benne, az egésznek mégis az adta meg a keretét, hogy a nemzet kiemelkedő egyéniségét temettük. Összehasonlítási alapot is nehéz találni. Az én esetemben adódik Antall József miniszterelnök tizenhárom évvel ezelőtti temetése, amelynek a művészeti körülményeit szintén én terveztem meg. Akkor bőségesen kijutott a negatív kritikából is, most – néhány szélsőséges véleménytől eltekintve – erre eddig nem volt példa. S talán nem is annyira a program, hanem inkább Puskás Ferenc személye miatt, mert neki nem lehettek politikai ellenfelei. Az ő példája arról is árulkodik, nem lehet elrendelni, hogy valakiből mítosz legyen, a mitikus hősöket a nemzet emeli fel. Az volt a feladatunk, hogy olyan három stációból álló szertartást állítsunk össze, amelynek a hatása sokáig elraktározódik az emberek lelkében.
– A búcsúztatásnak egyetlen elemére konkrétan is hadd kérdezzek rá. Az egyik kritika szerint, amely egyébként az egész műsort silánynak minősítette, „sírni való volt, amint többtucatnyi táncos bíbelődött a bántóan primitív koreográfiával”. Feltételezem, ilyenkor nem illik perdülni-fordulni, bizonyos határig kötött a koreográfia.
– Elképzelésem szerint a táncosok az egész nemzetet jelképezték a sportolók mellett, mert Puskás Öcsi nagyságát éppen az adja, hogy nem csupán a labdarúgó-, hanem az egész magyar társadalom, sőt az egész világ is nagyra tartotta. A táncosok viselete ünnepi gyászviselet volt, megjelenésük, különösképpen a koporsó körüli lányoké, a csökölyi fehér gyász hangulatát kívánta visszaadni, mozgásuk pedig a visszafogott tisztelgést, a kesergést fejezte ki. Természetesen lehet a műsor egyes betéteit külön-külön is elemezni, ám összhatásában kellett felejthetetlen élményt nyújtania. Hasonlóképpen kifogásolni lehetne, mit keresett a programban a Nótás kedvű volt az apám kezdetű nóta. Ám ha azt vesszük, hogy személyesen Puskás Öcsi énekelte, akkor nézetem szerint ez is gyarapította a személyéhez köthető emlékek sorát. Az egész nemzet felől szemlélve pedig a fájdalmas gyász mellett az erőt adó példa iránti emelkedett örömérzést is ki kellett fejezni. A mitikus hősökre jó érzéssel emlékezünk, ezért is csendült fel A nemzet búcsúja végén Beethoven Örömódája, amely szigorúan nézve talán szintén nem fér bele egy gyászszertartás kereteibe.
– Nincsenek kételyei, nem lett volna mégis helyesebb szolidabb programot összeállítani? Csak gyászmisét, esetleg még előtte rövid műsort a Szent István téren. Annál is inkább, mert az eredeti terv, miszerint óriási tömeg kíséri majd utolsó útjára a Nemzet Sportolóját, meghiúsult.
– Puskás Ferenc Magyarország védjegye. Kicsit már közhelyszerű fölemlegetni, de tényleg így igaz: ő a legismertebb magyar a világon, koronázatlan utazó nagykövet, sőt király volt. A temetés azon túl, hogy a gyászunk mellett a mi lelki épülésünket kívánta szolgálni, a világnak is szólt. A Budapestre érkezett megannyi vendég vissza is igazolta törekvéseinket. Ráadásul részükről ezúttal nem egyszerű protokollról volt csupán szó. Franz Beckenbauer olvasta fel a bazilikában a könyörgés egyik passzusát a gyászmisén, Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke pedig érzelemteli, az előre megírt szövegtől eltérő, személyes, olykor szenvedélyes hangvételű beszédet mondott. Sorolhatnám azokat a külföldi nagyságokat, akik eredendően csak a stadionban bemutatott programra érkeztek, de úgy megragadta őket az esemény hangulata, hogy a bazilikában is megjelentek. Legfeljebb azért lehet bennünk hiányérzet, mert a művészvilágból több olyan hírességet sorolhatunk fel Latinovits Zoltántól Sinkovits Imrén át Bessenyei Ferencig, Ruttkai Évától Tolnay Kláriig, akit legalább ennyire közel állónak érzünk magunkhoz, de ezek a nagyságok csak nekünk fontosak, a magyar nyelvűség behatárolta a lehetőségeiket, külföldön csak szűkebb körben ismertek. A futball nyelve azonban nemzetközi, Puskást az egész világ ismeri. Ezért hát utólag sem tartom elhibázottnak a monumentális szertartást. A stadionbeli közönség hiánya pedig kortünet, a magyar nemzet lelki betegségének megnyilvánulása. A tízezernyi ember látványa arról is árulkodott, manapság sokan félnek nagyobb tömegben elvegyülni. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a televízió képernyője előtt sok millióan kísérték figyelemmel a szertartást. Abban teljesen bizonyos voltam, hogy a program nem a szenvedélyeket fogja felkorbácsolni, hanem a fájdalom és a remény együttes kifejezésének, a mítosz felmutatásának lehetőségét biztosítja. Senkinek nem jutott eszébe oda nem illő rigmusokat bekiabálni. Fájlalom, hogy nem voltak többen, mert igazán akkor tapasztalhattuk volna meg, mit jelent, ha közös célért egyszerre dobban a szívünk. Ám az életünk, közéletünk sajnos tele van idegességgel, még emelkedett pillanatokban is nehezen jutunk közös nevezőre. Pedig közösen elvégzendő dolgainkat nem bízhatjuk másra, nem szolgáltathatjuk ki magunkat a politika, a multinacionális akarat szándékainak. Erről szól egész életünk. Sajnos a XX. század történései okán a magyar teljesen megtört, szétesett nemzet, mégis vannak, akik úgy gondolják, így is túl erős. Ezért kell megakadályozni, hogy múltjához, gyökereihez visszataláljon. Ezért is jelennek meg kegyeletsértő bírálatok még olyan kegyelmi pillanatokban is, mint Puskás Ferenc búcsúztatása.
– A bírálók szerint éppenséggel önök keverték a politikát a megemlékezésbe azzal, hogy kikötötték, Gyurcsány Ferenc ne mondjon beszédet, ugyanakkor elvárták a kormánytól, hogy állja a költségeket.
– A kormányzati tényezőknek éppenséggel el kellene gondolkodniuk azon, miként jutott idáig a helyzet. A miniszterelnök egyedüli döntése volt, hogy nem jelenik meg a szertartás egyik stációján sem, amelyen Orbán Viktor és Kuncze Gábor is részt vett, sőt Lamperth Mónika beszédet is mondott. Ez sem előzmények nélküli a rendszerváltozás óta zajló történelmünkben. Horthy Miklós 1993-as kenderesi újratemetésekor a sajtó zöme hetekig kíméletlen hadjáratot folytatott, nehogy Antall József lerója kegyeletét. Akkori miniszterelnökünk úgy próbálta átvágni a gordiuszi csomót, hogy a hivatalos szertartáson nem jelent meg, hanem néhány nappal később, szinte titokban helyezett el egy koszorút. Gyurcsány Ferenc e tekintetben is más megoldást választott: színpadias aktussal jelent meg két nappal korábban a bazilikában Puskás Ferenc ravatalánál. Az anyagiak felemlegetéséről is megvan a véleményem. Soha nem volt szó a sajtóban korábban megjelent ötszázmillió forintról. Kezdettől fogva száznyolcvanmillió forint volt a költségvetés, amely szerénynek mondható. A művészeti költségek ennek összesen harminc százalékát tették ki. A kórusok ingyen, a fellépő művészek pedig vagy ingyen, vagy kivétel nélkül messze a szokásos gázsijuk alatt vállalták a szereplést.
– Puskás Ferencről a következő kép rögzülhetett az emberekben az utóbbi hetekben: nem csupán a világ egyik legjobb labdarúgója, hanem hűséges és nagyvonalú barát, igaz hazafi volt. Valóban ilyen volt?
– Igen, ilyen volt. Többször is találkoztam vele, 1985-ben az első hosszabb riportfilmet én készítettem róla. Mi itt a lényeg? Önmagában egy fantasztikus bal lábtól még nem lesz valakiből mítosz. A felsoroltakon kívül vérbeli vagány és alázatos profi volt egy személyben. Ez utóbbiról a Real Madridnál megtapasztalt másodvirágzása tanúskodik, ahol harmincegy évesen képes volt újra meghódítani a világot.
– A búcsúztatás hangulata megfogalmazott-e önben olyan gondolatot, miszerint újabb filmet kellene készítenie Puskásról?
– Az ötlet nem új, régóta szeretnék játékfilmet forgatni róla, a forgatókönyv el is készült. Olyan alkotásra van szükségünk, amely felmutatja a Puskás-mítoszt, s ebben a temetési szertartás hangulata csak megerősített. A Puskás-életmű hitet, erőt és bátorságot sugároz mindannyiunknak, olyan lelkierőt ad, amellyel szebbé és jobbá tehetjük magunk körül a világot.
origo.hu
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
