Merre tovább, magyar gazdaság? Ezzel a mottóval hívta megbeszélésre a pártokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a tavaszi országgyűlési választások előtt. Április 24-én, a második forduló másnapján pedig több szervezettel közösen fogalmazták meg a gazdasági szereplők elvárásait, azonnali reformok megindítását az állami és az önkormányzati szféra számos területén. Tavasz óta merre halad a magyar gazdaság, figyelembe vették-e az önök javaslatait?
– Az MKIK a választások előtt világossá tette: bármilyen színű is lesz az ország vezetése, a gazdaság ugyanazon lépések megtételét várja a kormánytól. Mik is ezek a lépések? Először is: a kormány teremtse meg annak a lehetőségét, hogy a gazdaságot egyszerre jellemezze a növekedés és az egyensúly. Magyarország ugyanis 1990 óta a „Húzd meg, ereszd meg!” lépések okozta csapdában vergődik, azaz vagy nő a gazdaság, de felborul az egyensúly és elszabadul a hiány, vagy a növekedés rovására teremtjük meg a stabilitást. A magyar gazdaságpolitika hibás pályán jár: az utóbbi években az állam úgy vállalt magára komoly terheket, hogy nem volt mögöttük valós fedezet, és elmaradtak a mélyre ható reformok is. Nem csoda, hogy hazánk rekordméretű deficitet halmozott fel, hiszen az állami lakásfinanszírozás, a 13. havi nyugdíj vagy a közszféra 50 százalékos béremelése külön-külön is évi több száz milliárd forintos kiadásokat jelentenek. Természetesen nem vitatjuk, hogy ezek egy része igazságos és a társadalom számára igen kedvező lépés volt, ám a „jóléti rendszerváltás” nem sokat ér úgy, hogy néhány év múlva vissza kell vennünk a korábban adott kedvezményeket. Márpedig manapság ez történik, legalábbis a kormány nyár óta javarészt a korábbi hibákat igyekszik kijavítani. Jó példák erre az áfaváltozások: amikor a büdzsé köztudottan a csőd szélén tántorog, minek kivenni belőle további komoly összegeket az egyik áfakulcs csökkentésével, majd háromnegyed éven belül emelni a másik áfakul-
csot? A túlköltekezés mellett azonban a másik jelentős tényező, hogy a gazdaságot körülvevő rendszerekben nem valósult meg a rendszerváltás. Régóta hangoztatjuk: az önkormányzatok, az egészségügy és az oktatás terén végig kell vinni a reformokat, ehhez viszont a lényegi kérdésekben konszenzusra lenne szükség. Mindegy, hogy ezt minek nevezzük, a lényeg: közösen meg kellene határozni, hogy a jövőben merre is menjen Magyarország. Manapság sokat emlegetjük az írek példáját, de ne feledjük, hogy Írország felemelkedését közel húszéves válság és belpolitikai marakodás előzte meg. Okos ember pedig más hibájából tanul.
– Az irány meghatározása, a megegyezés viszont azóta is várat magára…
– Abban, hogy reformok kellenek, nincs vita, az viszont, hogy mindez mit is takar, már egyáltalán nem világos. Az a baj, hogy a kormány is rosszul közelít az átalakításokhoz. A sikeres reformokhoz ugyanis két dolog kell: a társadalom támogatása és párbeszédre épülő, alapos előkészítés. Nem kétséges, hogy az előbbivel is bőven akadnak gondok, az utóbbi esetében azonban teljesen a feje tetejére állt a folyamat. A reform első lépése ugyanis a helyzet felmérése és a cél meghatározása, ezután következik a lépések megvitatása és kimunkálása. Tisztában vagyok vele, hogy valamennyi fél véleményét nem lehet beépíteni, de igenis tisztában kell lenni azzal, hogy ki mit gondol. Csak ezután szabad meghozni a döntéseket, és a végrehajtás során is folyamatosan figyelni kell, hogy jó-e az irány, a veszteseket pedig illik kárpótolni. Ezzel szemben az utóbbi időben mit tapasztalunk? Ma születik egy kormánydöntés, holnap megvitatják, holnapután meg kikérik a társadalom véleményét. Ez semmi jóra nem vezet…
– Maga a reform szó is lejáratódott. Az emberek számára a kevesebb fizetés szinonimájává vált, míg a kormány minden – jó és rossz – döntését reformnak, bátor cselekedetnek maszkírozza. Beszélhetünk-e valójában reformokról az utóbbi hónapok kormányzati cselekvése kapcsán?
– Van néhány ígéretes lépés, de valós párbeszéd nélkül sok területen csak a zűrzavar nő. A társadalom számára is megnyugtató volna, ha világosan tudnánk, hová vezet ez az egész. Hogy milyen kedvező változások várhatók az átalakításoktól. Ma három nagy feladat is a kormány előtt tornyosul. Először is meg kell teremteni a stabilitást. Úgy tűnik, ez többé-kevésbé sikerül, bár igen aggályos, hogy a kormány javarészt a bevételek növelésére épít. A második a reformok végigvitele, ami az előbb említettek miatt nevezhető kétségesnek. A harmadik az uniós pénzek hatékony felhasználása. Hallani, hogy 7-8 ezer milliárd forintnyi támogatás érkezik az EU-ból a következő hét év során. Nem szabad azonban elfeledni, hogy Magyarország a GDP-je egy százalékát be is fizeti az unió költségvetésébe, valamint hogy még egyetlen tagország sem volt képes lehívni a rendelkezésére álló teljes összeget. Nem a Kánaán érkezik tehát, hanem kemény munkára lesz szükség a következő években is.
– Korábban soha nem látott összegű közösségi források és évekre visszaeső magyar gazdaság. Furcsa páros, és sokak szerint igencsak kétséges, hová vezet ez az ellentét…
– Valóban, az EU-s pénzek felhasználása terén komoly vitánk van a kormánnyal. Az iparkamara szerint ugyanis a közösségi forrásokat a depressziós időszak lerövidítésére, a kedvezőtlen jelenségek tompítására kellene fordítani. Az uniós támogatásokkal élénkíteni lehetne azt a gazdaságot, amit a terhek növekedése, az állami megrendelések csökkenése és a reálbérek apadása igencsak lefékez. Ellentét van az egyes tervek, célkitűzések között is: míg a konvergenciaprogram a szigorú számok dokumentuma, amely sok területen csökkenéssel és visszaeséssel számol, a második Nemzeti fejlesztési terv (NFT2) a bővülésre épít. Az NFT2 növelné a foglalkoztatást, miközben elbocsátások várhatók a közszférában, sőt a növekvő terhek hatására a reálszférában is. Az NFT2 emelné a munkában töltött időt, miközben az előre hozott nyugdíjazások korát éljük. Fennáll a veszélye annak, hogy a különböző irányú programok semlegesítik egymás hatását, és nem jutunk sehova.
– Az is kétséges, hogy ilyen körülmények között a kis- és közepes vállalkozások (kkv) képesek lesznek-e élni az uniós pénzek adta lehetőségekkel. Sokan máris a kkv-szektor válságáról beszélnek.
– Ezért is javasoltuk, hogy az uniós pénzek jóval nagyobb részét kellene a gazdaság élénkítésére fordítani. Valóban megvan ugyanis annak a veszélye, hogy továbbgyűrűzik egy igen káros folyamat. A rendszerváltás ára az volt, hogy a nemzeti vagyon jelentős része külföldi kézre került. A ’95-ös stabilizáció ára az volt, hogy a nagyvállalati kör jelentős része is külföldi kézre került. Jelenleg pedig komoly a veszélye annak, hogy az egyensúlyteremtés árát a kkv-k fizetik meg: annyira legyengülnek, hogy a helyüket átveszik a nagy nemzetközi cégek. Nemrég a portugál kamara elnökével találkoztam, aki óvott attól, hogy az autópályák és vasútvonalak fejlesztésébe tegyük a pénzek nagy részét. Ők ugyanis ezt tették, és most a kiváló autópályákon és vasútvonalakon jön a spanyol áru, és ellehetetleníti a kis portugál cégeket. Kevesebb forrás, kevesebb beruházás, rosszabb versenyképesség – így szól az ördögi kör, és a vállalkozások bizony hamar a csőd szélén találják magukat. Elég a magyar kereskedelemre utalnom: a nagy bevásárlóközpontok jórészt kiszorították a piacról a kiskereskedőket. Ez különösen fájó ma, amikor azon aggódunk, vajon valóban ehető-e az, amit megeszünk.
– Hogyan lehetne versenyképessé tenni a magyar kkv-ket?
– Világos gazdaságpolitikára van szükség, olyanra, ami élénkíti a keresletet, és segíti a hazai vállalkozásokat is. Nevezzük ezt patrióta gazdaságpolitikának. Ennek része lehetne egy átfogó adóreform: nem feltétlenül adócsökkentés, hanem egyszerűsítés és átalakítás. Emelni kellene a fogyasztási és vagyoni típusú adókat, viszont csökkenteni az élőmunkára nehezedő terheket. A vállalkozásoknál pedig növelni kell a termelékenységet és a hatékonyságot. Fontos megemlíteni azt is, hogy előnyös volna, ha a rövid távú lépések és a hosszú távú elképzelések legalább némi összhangot mutatnának. Felesleges arról beszélni, hogy 2017-re elérjük-e az uniós bérszínvonalat. Nézzük meg, merre haladunk jövőre! Régóta követeljük a brüsszeli minimum elvének bevezetését is, vagyis azt, hogy Magyarország elégedjen meg az uniós elvárásokkal, és a magyar hatóságok ne generáljanak további előírásokat. Elég azt megemlíteni, hogy míg Nyugaton sok helyen a termelők szabadon árusíthatják háztáji portékájukat a kert végében, nálunk ezt nem engedik meg. Véget kellene vetni annak, hogy folyton magunkat akarjuk elgáncsolni: áll előttünk komoly kihívás e nélkül is elég.
origo.hu
Teljes gázzal falnak csapódott a friss jogosítvánnyal rendelkező 18 éves fiú – videó
