Pennával, szablyával

Fazekas Mihály, amikor egy francia városban szabad sarcolást engedtek csapatának, egy úri portára betérvén kiszemelt egy igen jeles könyvet… Letelepedett az asztalhoz, és olvasni kezdett. Falta a betűket, míg eltelt a sarc ideje, majd – meghajtva magát – visszatette a művet a polcra, s távozott. Nemeslelkűségén elámulva a ház ura búcsúzóul értékes zsebórával ajándékozta meg. Fazekas bátor, kalandvágyó ember volt, aki belső hajlamból állt katonának, fényes hadi dicsőségről álmodott – ugyanakkor felvilágosult demokrata, botanikus és költő is volt. (Nemcsak a Lúdas Matyi fűződik a nevéhez, ő a gólyahír vagy a bíborka kifejezés feltalálója is.)
Összebékíthető-e kard és lant? Tinódi Sebestyén Ferdinánd királytól kapott címerében mindenesetre jól megfér egymással a hajlott magyar szablya és az öblös gitár – összekapcsolva egyúttal múltat és akkori jelent, Keletet és Nyugatot.
„Talán tanulságos lesz magunk elé idézni azoknak a férfiaknak alakját, akik a szép szó hatalmát a fegyver erejével egyesítették” – írja a Magyar katonaköltők előszavában Várkonyi Nándor. Arcképcsarnokában nem csupán négyszáz év katonaköltőinek portréit rajzolja meg a szerző, ennél többet kapunk: történelmi-irodalomtörténeti visszapillantást Attila kardjától az énekmondók és lovagköltészetünk nyomainak kutatásán át egészen a polgári időkig. Művében megelevenedik a turáni mítoszkincs, bemutatja a művészi tökélyre vitt magyar taktikát vagy minden idők legelegánsabb viseletét, a huszárruhát. A katonának nevelés a nemzet életformája volt: az életmóddal és a társadalmi berendezkedéssel való összhangban (a lóval és a nyíllal való egyidejű bánni tudásban, valamint a fegyelemben) találja meg őseink legyőzhetetlenségének titkát. A bevezető tanulmányok után Tinódi Sebestyén, a dísztelen igazmondó deák, a nagytermészetű Balassi Bálint, a géniusz Zrínyi Miklós, majd más főrangú lírikusok, kuruc költők és testőr írók állnak csatasorba – Krisztus katonái a haza szolgálatában, a múzsa bűvöletében.
Várkonyi Nándor kéziratos hagyatékának gondozásával a kilencvenes évek elejétől a Széphalom Könyvműhely foglalkozik. Az irodalmi berkekben vitákat is kiváltó vállalkozás már az életműkiadás tizedik kötetével büszkélkedhet. Az Elveszett paradicsom, majd Az ötödik ember három vaskos könyve, a Sziriat oszlopai teljes, a Pergő évek cenzúrázatlan kiadása után most az író összegyűjtött tanulmányainak első kötetével jelentkezik a kiadó. A Mezey Katalin szerkesztette kiadvány az imént felvillantott munka mellett további két nagy volumenű írást tartalmaz – Várkonyira jellemzően élvezetes, esszéisztikus stílusban. Az üstökös csóvája valójában Petőfi-ikonográfia: a költő leghitelesebb arcát keresi (szó szerint is, katalogizálva a róla készült képmásokat), szakítván a hamis Petőfi-hagyománnyal. Dunántúl című műve pedig tájtörténeti összefoglalás, amelyet a szerző kézikönyvként ajánl mindazoknak, akik szeretik „a szép Dunántúlt”. Várkonyi virtusát is jellemzően első megjelenésekor, 1944 nyarán könyvének címében (Magyar Dunántúl) viszszaperli tájegységünket a németektől, hisz a Harmadik Birodalom kivetette rá a hálóját.
(Várkonyi Nándor: Magyar katonaköltők. Az üstökös csóvája. Dunántúl. Összegyűjtött tanulmányok, I. Várkonyi Nándor jogutódjai, Széphalom Könyvműhely, 2006. Ára: 4950 forint)