Újrarágott alkotmánygitt

Az európai alkotmány ügye megint az unió legfelsőbb döntéshozói elé került, első alkalommal azóta, hogy azt 18 hónappal ezelőtt két országban is elutasították. A soros elnökséget adó Finnország miniszterelnöke, Matti Vanhanen tájékoztatta kollégáit az egyes tagállamok alkotmányról kialakított felfogásáról, amely jelenleg lebegő állapotban van, lévén, hogy a legtöbb ország jóváhagyta, de az uniót alapító, jelentős országokban (Franciaország, Hollandia) népszavazáson utasították el. Vanhanen szerint a tagállamok a szöveg módosítását kívánják, de nem akarják az egészet elutasítani. A bizottsági elnök, Barroso támogatásáról biztosította a következő soros elnökséget adó Németország miniszterelnökét, Angela Merkelt abban a szándékában, hogy a német elnökség az alkotmány kérdését megint napirendre tűzze.
Az alkotmánnyal az európai gazdasági és politikai elit lényegében egy olyan föderatív államot kíván létrehozni, amelyben a nemzetállamok önállósága a gyakorlatban megszűnik, mert az uniós törvények a nemzeti törvényeket majd minden területen felülírják. Ugyanakkor az unió nemzeteinek nem lesz lehetőségük arra, hogy vezetőiket (valamely program alapján) maguk válasszák, és nem lesz olyan közös költségvetés sem, amely biztosíthatná azt az erőforrás-átcsoportosítást, amelyet egy szövetségi állam megkíván. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az unió költségvetése a tagállamok GDP-jének egy százaléka körül van, és a tagállamok nem is kívánnak többet befizetni, míg például a német szövetségi államban a központi költségvetés a GDP 12 százaléka. Az unió tehát egy nagyságrenddel kisebb forrásból próbál egy szövetségi államot működtetni, ami nem lehetséges. Neves közgazdasági szakértők egyaránt arra figyelmeztetnek, hogy ez a helyzet az unió, legalábbis a monetáris unió felbomlásához vezethet, mert nem tudja kezelni az egyes tagállamokat eltérően érintő külső hatásokat.
Az alkotmány francia elutasítása azért következett be, mert az nemcsak a nemzetállami jogok jelentős megnyirbálását, de a neoliberális gazdaságpolitika becikkelyezését is jelentette volna. Hollandiában a bevándorlási politikával való elégedetlenség volt a legerőteljesebb tényező az alkotmány elutasításában.
Bár az alkotmány bevezetőjében azt mondja, hogy az alkotmány „Európa polgárainak és államainak közös jövőjük építésére irányuló akaratától vezérelve” jön létre, Európa népeit vezető politikusai soha nem kérdezték meg, milyen Európában is akarnak élni. Az egyetlen ismert ilyen jellegű (egyébként magyar) felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezett polgárok túlnyomó többsége a nemzetállamok szövetsége mellett áll ki a föderális állammal szemben. Most az európai politikai elit azon töri a fejét, hogyan lehetne mégis egy szövetségi államot Európa nemzeteire rákényszeríteni, anélkül, hogy az európaiakat erről megkérdeznék.