A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a radikálisok toronymagasan vezetnek, 35 százalékukkal szemben a visszaesett demokraták 25 százalékra számíthatnak.
A visszafogottságában is elszánt kampány időszaka jó alkalom volt, hogy a társadalom színe előtt viszszapörgessék az év legnagyobb belpolitikai – egyben nemzetközi – válságait. Köztük a koszovóit. Ám a választási hadjáratban egyik párt sem tudott mit kezdeni Koszovóval mindaddig, amíg a nemzetközi közösség be nem szállt a kampányba azt a szituációt szimulálva, mintha még semmi nem dőlt volna el Koszovó kérdésében. E diplomáciai manőver Martti Ahtisaari ENSZ-főmegbízott Koszovó státusára vonatkozó döntésének elhalasztásával kezdődött, s folytatódott az orosz vétó kilátásba helyezésével, valamint egész sor kommunikációs fogással – az Egyesült Államok részéről is –, nehogy még a szerb szavazás előtt teljesen nyilvánvalóvá váljon a tartomány sorsa. Valójában hogyan áll a koszovói rendezés? Most nem túl ildomos felemlegetni, hogy a vétó lehetőségével hadonászó Moszkva az összekötő csoportban már elfogadta, hogy a rendezésnek összhangban kell lennie a tartományi lakosság akaratával. Ez pedig a függetlenség. Ám az is biztosra vehető – s ezt Szerbia a csapást enyhítendő biztosan hangoztatni fogja –, hogy Koszovó nem egyszerre nyeri el mindazt, ami egy szuverén országot jellemez, tehát nem 2007 lesz az az év, amely a teljes függetlenséget meghozza Koszovónak. Addig pedig marad egyféle nemzetközi, pontosabban európai irányítás, amely a már működő pristinai politikai intézmények felett gyámkodik majd. Mint most is. S mint Bosznia-Hercegovinában is, amelyet mégis függetlennek tart a világ.
Miközben Szerbia múltjának problémáiban vergődik, Horvátországnak jórészt sikerült megszabadulnia tőlük. A háborús bűnökkel megvádolt horvátok mind Hágába kerültek, s az ország – nem csak Zágráb tartja így – már most felkészültebb az EU-csatlakozásra, mint a következő két belépő. A régi Nagy-Jugoszlávia három „nyugati” része – Szlovénia, Horvátország és a Vajdaság – helyzete nagyon eltérő. Az egyiknek már csak „történelmi emlékei” vannak a valamikori szövetségi köztársaságról, a másik éppen csak kilábalt „a válságövezetből”, a Vajdaság pedig Szerbia sorsában osztozik. S a többi délszláv utódállam? A 2006. esztendő Montenegrónak függetlenséget hozott, továbbá önbizalmat, lelkesedést, ami azonban még nem járt érezhetőbb gazdasági élénküléssel, mint lenni szokott. A daytoni szerződéssel, az etnikai szembenállásal megbénított Bosznia-Hercegovina pedig magára hagyatva várja a rá is kihatással levő problémák megoldását a szomszédos Szerbiában. A boszniai Szerb Köztársaság kérdése is megoldódhat a háborús bűnösökkel kapcsolatban: Mladics után a szintén bujdosó Karadzsicsot is számon kérik, de már nem Belgrádon, hanem Banja Lukán. Macedónia gazdasági gondokkal küszködve reménykedik abban, hogy a térség országai „csomagban” indulnak majd el az unió felé.
origo.hu
Elárvult kiskutyákat mentett a hős rendőr
