Bajban a vörös polip

Jobban szervezett és versenyképesebb baloldalra van szükség ahhoz, hogy demokratikusabb és normálisabb közélet legyen az országban – mondta Lendvai Ildikó nemrégiben Nyíregyházán; s ettől komolyan megijedtem. Az, hogy a Gyurcsány-kormány regnálása alatt nincs kifejezetten demokratikus és normális közélet hazánkban, csupán afféle megkésett felismerés a frakcióvezető asszony részéről – mások ezt régóta világosan látják és hangoztatják. Az újdonság e kijelentésben az, hogy Lendvai szerint a baloldal nem elég szervezett és versenyképes. Holott a kormányzati oldal szervezettsége – tekintetbe véve a szocialista összeköttetések rendszerének látványos újjáéledését, az elvtársi alakzat szorosra zárását és az ellenzéki érzelmű polgárok szisztematikus karhatalmi megveretését – eddig is túlzottnak, már-már diktatúrába hajlónak mutatkozott. A versenyképesség hiánya ugyancsak meglepő önvallomás: ezek szerint még maguk a szocialisták sem érzik úgy, hogy a kormányzati teljesítményük, s nem a választási machinációik jóvoltából nyertek volna tavaly tavasszal.
Nyerni persze még futóversenyt is kétféleképpen lehet: 1. Gyorsabban futok, mint az ellenfél. 2. Elgáncsolom az ellenfelet, s akkor elég kényelmesen bekocogni a célba. Ez utóbbi stratégia mindeddig fényesen bevált az MSZP-nek és az SZDSZ-nek – csupán az ország ment bele tönkre. E gáncsoló stratégia folytatása mellett érvel Lendvai nyíregyházi kiegészítése is, miszerint „szükség van egy demokratikus versenyre hajlandó jobboldalra is – utóbbi megteremtése azonban nyilván nem az MSZP dolga”. Az utóbbi poén bizonyára a legendás micimackós humor megnyilvánulása – bár ha belegondolunk, az MSZP és holdudvara elég sokat munkálkodik a szerinte „demokratikus versenyre hajlandó jobboldal” előállításán, amúgy Szakasits módra. Kár, hogy nem igazán megfelelő ehhez a kínálkozó emberanyag. Lényeges üzenet azonban az is, hogy az MSZP és az SZDSZ – az őszi önkormányzati választások eredménye szerint – a jelenlegi jobboldallal szemben nem versenyképes, viszont egy szocialista norma szerinti demokratikus versenyre hajlandó jobboldallal szemben vígan az volna.
Lendvain persze már a felvilágosult baloldaliak is önfeledten szórakoznak: olyan vehemenciával állította Grósztól Gyurcsányig minden balvezérről, hogy ő az egyedüli megoldás, hogy lassan akár már a mosóporreklámok szereplőválogatásán is jó eséllyel indulhatna. Azt jól érzi, hogy számára még az ilyen-olyan választásoknál is fontosabb egy Köztársaság téri tisztújítás: Gyurcsánnyal pedig el kell feledtetni valahogy az egyszeri botlást, amikor Medgyessy megpuccsolása után inkább Kiss Pétert kívánták pajzsra emelni. Kiss Péter is gyakorlott központosító, mégis bajos elképzelni őt, amint miniszterelnökként éppen magánosítja a pártot. Szokás balkörökben az egyszemélyi hatalmat preferáló Gyurcsány „elfideszesedéséről” értekezni – ám ez félrevezető a jelenség leírásakor. Orbán Viktor ugyanis a saját pártját gyúrja és reformálja, amelyet ő alapított és tett tömegpárttá, s nélküle minden bizonnyal rétegpárttá csúszna vissza. Míg Gyurcsány Ferenc készen kapta, részben megvásárolta, részben megfélemlítette a baloldalinak mondott MSZP-t, amelynek a tetejébe telepedve immár zavartalanul megvalósíthatja pénzügyi értelemben szélsőjobboldali, a hatalomgyakorlás szempontjából pedig erősen parademokratikus politikáját. Létezik, hogy ne látná mindezt a sokat tapasztalt Lendvai, amikor korteskedik a gyurcsányi hatalomkoncentráció mellett? Nem hiszem. Azok, akik annyit rettegtek a weimarizálódástól, kizárt, hogy ne ismernék fel, amikor a küszöbön áll.
A kibic persze akár még szórakozhatna is így, 1932-ben, ha volna hozzá kedve. Hírlik, hogy némi alapszabály-módosítással a jövőben a pártelnök (tehát vélhetőleg Gyurcsány) által felkért tagokból álló bizottság dönthetne arról, hogy egy platform létrehozható-e vagy sem az MSZP-n belül. A Központi Bizottság elnevezés történelmileg foglalt, így a grémium a Szociáldemokrata Alapértékek Bizottság nevet viselné. A belső ellenséggel azonban, amely nem átallja bírálni a pártelnöki vonalat sem, a puszta pártbürokrácia nem képes eléggé eredményesen felvenni a harcot az egyik honvédelmi miniszter, a másik honvédelmi miniszter volt, s mindkettő imádja, ha tábornokok tisztelegnek neki. A hat alelnökös rendszer felröppentése viszont azt mutatja: nem csak a kancelláriai államtitkárok szaporodhatnak exponenciálisan. Azon meg már csak kínjában mosolyog az ember, hogy az ifjúsági kvóta alapján Mesterházy Attila és a belügyminiszter-jelöltként is hírbe hozott Vadai Ágnes is megtarthatja pártbéli posztját, ha most is ők lesznek a fiatalokat tömörítő Mozaik Klub favoritjai.
Ez a Mozaik Klub a Fidesz tájáról eltanácsolt Újhelyi Istvánt egészen a párt élcsapatába repítette, s egyesek szerint idővel a „Kicsi Én” szerepére is esélyes lehet a Gyurcsány-művekben. Ennek a Mozaik Klubnak a debreceni viselt dolgairól a hajdú-bihari MSZP-s tisztújító belviszály kapcsán lehetnek benyomásaink: a szociáldemokrata platform vitairata szerint a jelenlegi pártvezetéssel legközelebb már egy számjegyű eredményre számíthatnak Kósa Lajos pátriájában. Hamarosan ilyen vitairatok már nem szivároghatnak ki, mert a szociáldemokrata platformot is jól betiltja a Szociáldemokrata Alapértékek Bizottsága. Szépséghibája a tetemrehívásnak, hogy a vérfrissítést követelő, a mozaikosokat kiszorítani akaró érdekcsoport élén Juhászné Lévai Katalin bukott hajdú-bihari politikus áll. Juhászné zavaros ügyeiről Dalmi Sándor debreceni újságíró Vörös polip címmel közölt kétkötetes tényfeltáró munkát, amelyet a politikus asszony bírósági úton be akart tiltatni. A régi vért lecserélték az új vérre, de most frissítőleg jönne vissza a régi szociáldemokrata.
A könyvbetiltási hercehurca egyébként a Fővárosi Bíróság után immár a Fővárosi Ítélőtáblát is megjárta. Az ítélőtábla pedig helybenhagyta a bíróság végzését, fellebbezésnek helye nincs: a betiltásra „nincs az alkotmánnyal összhangba hozható jogi lehetőség, ilyen tartalmú igény nem terjeszthető elő”. Pedig a vörös polip jó hírneve, személyiségi jogai igen-igen sérülve voltak: jött valaki, vett egy nagy levegőt, s megírta az elvtársi összefonódásokról az igazat. A polip tehát egészen addig bajban van, amíg a törvényességnek és az alkotmányosságnak akár a nyomelemei is kimutathatók Magyarországon. Mindez a demokratikus akadály azonban legkevésbé sem gátolja a pártbéli nyomulást: ott nincs előélet, nincs priusz, csupán lebegtetett egy számjegyű választási eredmények vannak.
Mindjárt jobban megértjük szegény Lendvai Ildikót is, miféle pártnak a tetejében kell üldögélnie. Hány, a hajdú-biharihoz hasonló belviszályban kell döntőbíráskodnia, amelyről nem szivárog ki lejárató vitairat! Mindez azonban legyen csak az ő baja, a Szociáldemokrata Alapértékek Bizottságáé meg az alternatíva nélküli főnökéé. Minket meg biztasson a halovány reménysugár, hogy egy nem eléggé lojális országot még Gyurcsány sem képes betiltani.