Évértékelők klubja

Zakatolnak a hírgyárak, s miután a többségi sajtó elhízott, zsíros cupákon tartott őrkutyái rekordidő alatt napirendre tértek az elképesztő áremelések fölött (az idén minden többszörösével az infláció mértéke fölött drágul, így a honi inflációra nyilván nem érvényes az elavult konzervatív átlagszámítás), azért kellene rágnunk a körmünket, hogy elnökválasztási show-jában vajon állít-e ellenjelöltet Gyurcsány Ferencnek az MSZP, ez a velejéig demokratikus párt. Komoly, meglett politológusok elemezgetik például, hogy Lendvai Ildikó és Szili Katalin szépen pufogó frázisokban elbeszélt verbális hajtépése mögött van-e potenciális Gyurcsány-buktató szándék. Lendvai – a jelenleg elnökölgető Hiller István kezét szorosan, lelkes izzadással megragadva – már régebben kinyilvánította, hogy az élcsapatot fényes győzelemre vezérlő (szinte őszinte) korábbi lízingfenoménnek a létező szociáldemokráciában nincsen alternatívája, egységben az erő, különben is mennyi honoráriumot meg lehet takarítani a költségvetésnek, ha pártunk és kormányunk élén ugyanaz a tőrőlmetszett, már az illegalitásban is hervadhatatlan érdemeket szerzett politikus áll. Akinek az emlékezőtehetsége nem a legutóbbi Megasztárig terjed, az persze okvetetlenkedhet: Lendvai elvtársnő ugyanezzel a vehemenciával állította nem is oly rég Kiss Péterről, hogy az Ügynök elhalását követően nincsen neki alternatívája – aztán mi lett belőle? Nyolc-nullás szavazás ide, nyolc-nullás szavazás oda, a miniszterelnök mégis Gyurcsány, az utolsó sportminiszter lett, aki az olimpiáról vigaszágon evezett haza a létező liberálisok puccsának hírére. (Egy, csak egy legény volt, aki kirohant e politikai egyöntetűség hallatán még a szobából is: Toller László – de ő most ismert okokból akadályoztatva van.)
Igaz, most nincs olimpia, s időközben a demokratikus centralizmus is olyan fejlett fázisba jutott a Köztársaság téren, hogy az „Egy ország, egy program, egy vezér” pártpolitikai reklámszlogenje szétfeszítette az óriásplakátok és az újsághirdetések kétdimenziós börtönét. Így aztán Szili elnökönjelöltségének virágnyelven való bejelentése tényleg nem takarhat egyebet, mint az e körökben jól ismert fölélövési taktikát: ha szóba kerülök elnökként, az elnökségi tagságom holtbiztos lesz. Gyurcsány persze nem tudja ezt a taktikát követni, mert nincs neki hová fölélőni – ha csak az emlékezetes Batiz-féle spontán megatánc-produkcióját vagy Az év bloggere címért hajtó internetes Szabad Nép-negyedórákat nem tekintjük annak. Egy boldog ország irigylésre méltó gondja, hogy bölcs vezetője papírforma szerint prolongálhatja-e a vitathatatlan sikert – sugalmazza a háztáji média. Azt, hogy Gyurcsány meg az ő sereghajtóvá züllött országa sikeres, nemcsak tőle magától, hanem egy hiperkritikus hetilaptól is tudhatjuk (nevezzük itt most csak körülírva Vidám Vasárnapi Újságnak), amely exkluzív karácsonyi Dobrev Klára-interjúját úgy vezette fel, hogy „minden sikeres férfi mögött áll egy nő”. Mivel pedig Gyurcsány mögött Dobrev áll (bár bizonyára azért Apró Piroskára is érkeznének kósza szavazatok), miniszterelnökünk kétségkívül sikeres.
Ez a sikeres kormányzás pedig értelemszerűen az évértékelések műfajában is óhatatlanul sikerpropagandába torkollik. Képzeljék: Gráf miniszter szerint például a magyar mezőgazdaság pozitív szaldóval zárt, csak az elégtelen kormánypropaganda miatt (abcúg Batiz!) ezt nem sikerült például az öngyilkos gazdáknak kielégítően kommunikálni. Pedig a pozitív szaldó biztosan szentírás, elvégre Gráf miniszter többheti jutalmat kapott a jóságos Gyurcsánytól a vis maior alapból. Sőt Gráf miniszter szerint az idén még pozitívabb lesz a szaldó, mert ömlik majd a pénz Brüsszelből a magyar mezőgazdaságba (a franciák, spanyolok, dánok és olaszok nyilván még külön lobbiznak is értünk). A kivágott szőlőtőkékért például minden eddiginél többet fizetnek – a parlaggazdálkodás pozitív szaldójáról pedig (utánam a mustözön) meg számoljon csak be az utódom a polgári kormányból, akinek ez az egész katyvasz a nyakába szakad.
Garantáltan pozitív szaldóval zár az idén a belügy is (ezt figyelemelterelésként folyton valami más titulussal illetik, de mi használjuk csak a leánykori nevét): csak úgy röpködnek a milliárdok gumigolyóra, elektromos viperára meg vízágyúra. A demokrácia ráadásul azt kívánja, hogy közbeszerzés nélkül szerezzék be a szemkifolyatásra és csőcselékaprításra is alkalmas felszerelést – e tekintetben a fegyverbizniszben is érdekelt Molnár miniszter nyilván minden gyanú fölött áll, elvégre ő is kapott félhavi sikerdíjat Gyurcsánytól. Idekívánkozik az örökzöld Lendvai Ildikó bon mot-ja, miszerint a garázda elemek ellopták a forradalmat: nyilván nála és az elvtársainál volt, s most minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy visszaszerezzék a lopott holmit.
Méltatlanul kevés figyelem vetül azonban a liberális színekben vitorlázó Persányi miniszterre, aki botorul azt gondolta, hogy egy nagyobb állatkertet is el tud vezetni, de kabinettársai lényegében felfalták, s tárcája gyakorlatilag a virtualitás birodalmába csúszott. (Hogy Magyarországon voltaképpen nincs is környezetvédelem, csupán azért nem tűnik fel, mert soha nem is volt.) Persányira Kepes András Desszert műsorában figyeltem fel, ahol Kuncze Gábor akkori belügyminiszterrel és egy névtelen kukásemberrel vacsorázott. Azóta kíváncsian várom: az SZDSZ mikor kaparintja meg a kukaügyi tárcát is. Persányi maga is érezheti totális kudarcát, mert legutóbb már indiai nagyköveti kinevezéséről cikkeztek a bulvárlapok – ez alkalomból turbánnal ábrázolva a liberális minisztert. (Természetesen zölddel.) Sikerpropagandát persze sikerhiányos miniszternek is kell folytatnia – ha másért nem, a környezet hatására. Az MTI-nek adott évértékelésében ezért 2006-ot „a fenntartható fejlődés felé elmozdulás éveként” értékelte. (Megfejtéseket a szerkesztőségbe kérek.) Kiemelte a zöldenergia változó kormányzati megítélését és az egyre inkább a figyelem középpontjába kerülő éghajlat-politikát. (Ne bízz a változékony kormányzati megítélésben, főleg, ha az éghajlat-politikára hivatkozva fel akarja számolni a balatoni viharjelzést.)
A megújuló energiaforrások tekintetében olyannyira megváltozott a kormányzati mentalitás, hogy a téma prioritásként szerepel a következő hét év uniós támogatásainak felhasználásában. Nagy kő esett le a szívemről. Bajnai Gordon szerint is szenzációsak voltunk tavaly az uniós pályázgatás versenyszámában. Teljesen érthetetlen, miért jut eszembe mégis a klasszikus drámaírói kérdésfelvetés: de hát akkor „hol a lé?” A miniszter „példátlan sikernek” tartja azt a helytállást is, amit az ágazat a tavaszi árvíz idején kialakult „példátlan helyzetben” a lakossággal együtt véghezvitt. Az árvíz utáni gátjavításokkal 67 kilométer töltésszakaszt állítottak helyre gátmagasítással, ami szerinte szintén példátlan – az elfeledett Vásárhelyi-terv meg csendesen szégyenkezik a sarokban.
Ennyi megnyugtató siker után mégiscsak zavarba ejtő, amit a komolytalan tévépolitológusból komoly főosztályvezetővé vedlett Kumin Ferenc közölt a nyilvánossággal az államfői évértékelés bűvkörén belül. Bejelentette, hogy Sólyom László köztársasági „zöld” elnök az idén sorra látogatja nemzeti parkjainkat, amely akció egyfajta országjárásként is felfogható. Lesz majd nagy elnöki elképedés, amikor keresi az Őrségi Nemzeti Parkot – de a környezetvédelmi sikertárca jóvoltából nem találja. Így aztán az sem biztos, hogy a méltóságos fülekig elér majd az Őrség panasza.