Gibsoni naturalizmus: hús, vér és mocsok Párizs legnagyobb halpiacán. Az 1700-as évek közepe, sár és gyűlölet. És abban a mindent átitató fekáliabűzben szemünk láttára csusszan ki anyjából a gyermek, Jean-Baptiste Grenouille, hogy a sötét középkor minden bűzét magába szíva elinduljon a szagok útján, amelynek vége a tökéletes illatkreáció, a női lélek eszenciája lesz, szűz leányok bőréből nyert olaj, egy csepp paradicsomi parfüm, amely majd huszonvalahány év múlva annak a párizsi halpiacnak a mocskába csöppen. Porból porrá.
A Parfüm a tizennyolcadik századi antihős, a szag nélküli rém regénye. Grenouille az állatoknál is kifinomultabb szaglószervvel rendelkezik, lát az orrával. És amikor megérzi a minden máson felülemelkedő, semmihez nem fogható illatot, a nőét, ámokfutóvá lesz: az illatakkordok szenvedélyes vagy éppen szenvtelen gyűjtőévé, aki a tökéletes Mű megalkotására törekszik. Ámokfutása kegyetlen, de nem horrorisztikus, lelke üres, mégsem érzéketlen, hatalmat szerez, de nem teljességet. Bernd Eichinger német sztárproducer, forgatókönyvíró és Tom Tykwer rendező a látványvilágon kívül semmit nem kívánt hozzáadni Süskind regényéhez, és különösen annak szinte misztikus figuráihoz. Nem vájkál a lelkekben, nincsenek miértek és magyarázatok, Jean-Baptiste Grenouille élete pereg előttünk, kigyalogolunk Párizs kékes-sötét fertőjéből, hogy vándorutat tegyünk Provence levendulaföldjei és fűszerbokrai között. A süskindi alakok arcot és hangot kapnak (Ben Whishaw Grenouille-ként óriási terhet cipel, és el is bír vele, az már inkább a rendező hibája, hogy nem enged minket az arc mögé; Dustin Hoffman nagypapásan kedveset alakít a fösvény parfümplagizátor Baldini szerepében; Alan Rickman az utolsó áldozat apjaként kellően gondterhelt, aggódó). A Parfüm egyszerre rémmese, kosztümös thriller és a testtelen erotika filmje. Az évtizedeken át megfilmesíthetetlennek tartott Parfüm végül angol nyelven, német gyártással készülhetett el. Az 50 millió eurós alkotás minden idők legdrágább német filmje lett, amely, bár öt hét alatt négy és fél millió nézőt vonzott a német mozikba, túlzott szövegkövetése és kilengő szentimentalizmusa miatt a szakma előtt elhasalt. Miközben a kollégák kaján vigyorral dőltek hátra a felemásra sikeredett adaptáció müncheni premierje után, akadt talán, aki másra is odafigyelt. A filmvászonra kent illatokra.
Thomas Riedelsheimer – szintén német – Touch the Sound című dokumentumfilmje után újabb mozgóképes alkotás vállalkozott arra, hogy az érzékelés aktusát szuggesztív erővel fesse meg. Kevesebb sikerrel. Mindenesetre a filmművészetet megalapozó szovjet montázselmélet tankönyveiben bevezető fejezet lehetne a friss alma képét váltó, táguló orrcimpa szuperplánja.
Képes metonímiák, illatcsíkok egy nem létező parfümériából: a nő nyakszirtjén a bőr, a kibontott haj a szélben, Grenouille, ahogy az utolsó akkordot keresi az önmegváltáshoz, képeslapok, képeslapok…
„Minden teremtmény lelke az illata” – mondja Süskind. Hogy valóban meg is érezzem, felnyúlok a polcra a regényéért.
(Parfüm – Egy gyilkos története. Színes, német–francia–spanyol film. Rendezte: Tom Tykwer. Forgalmazza az SPI.)
origo.hu
Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben
