Két tűz között egyensúlyozik az ukrán kormány

Jobbról és balról egyaránt támadják ma az ukrán kormányfőt. Míg a „narancsos” tábor az euroatlanti integráció fékezőjének, oroszbarátnak tartja, addig Natalija Vitrenko harcos követői szerint erről szó sincs, s Viktor Janukovics, eltérve a kampányban hangoztatott geopolitikai iránytól, folytatja elődje nyugatos politikáját. Ukrajna helyzetéről, esélyeiről, Amerika világpolitikai szerepéről beszélgettünk Natalija Vitrenko közgazdásszal, akadémikussal, a legutóbb a parlamentből kiesett Ukrajna Progreszszív Szocialista Pártja vezetőjével, akinek népszerűségét mutatja, hogy korábban háromszor választották meg az év asszonyának.

A progresszív szocialisták természetes szövetségese logikus módon a szocialisták, a kommunisták és a Régiók Pártja lehetnének, mégis nagyon keményen bírálja az e három erő alkotta kormánykoalíciót. A látszólagos ideológiai közelség ellenére mégis miért ez az ellenségeskedés?
– Ezek a pártok egyszerűen megtagadták elveiket! A kommunisták és a szocialisták egyaránt azt hirdetik, hogy a munkások, a nép érdekeit képviselik. Ukrajna népe még a függetlenségről szóló deklarációt megerősítő 1991-es referendumon megerősítette, hogy blokkokon kívüli országban akar élni, Oroszországgal és Belorussziával szövetségben képzeli a jövőt és kiáll a föld össznépi tulajdona mellett.
– Ukrajna valóban más úton halad, de térjünk vissza a jelenlegi kormányhoz, amelyet nemes egyszerűséggel külföldön csak oroszbarátnak neveznek. Éppen ezért nem értem, hogy ön, aki nem is tagadja, hogy szimpatizál Moszkvával, éppen olyan hévvel támadja Janukovicsékat, mint a Mi Ukrajnánk…
– Ugyan már! Még hogy oroszbarát! Viktor Janukovics kormánya nagyon is nyugati orientáltságú. A mi pártunk az őszinte, igazságos politizálás híve, ezért fenntartásokkal fogadja, hogy Janukovics lenne Juscsenko alternatívája. Miben?! Mind a ketten gazdagok, s egyaránt oligarchák nyüzsögnek körülöttük. Mi itt a különbség? Az elnökválasztás idején annak ellenére támogattuk őt, hogy tudjuk, pártja a nagytőke érdekeit képviseli, tehát liberális, az általa hirdetett geopolitikai irány azonban közelebb állt hozzánk, mint Juscsenkóé. Janukovics azonban becsapott mindenkit. A legalapvetőbb geopolitikai kérdésekben támogatja Juscsenko elképzeléseit.
– Hogyan?! Hiszen a Mi Ukrajnánk főképp azért támadta, mert velük ellentétben népszavazáson döntene majd az esetleges NATO-csatlakozásról.
– Én ezt nem így látom. A nemzeti megegyezés koalíciójáról szóló szerződésben, az úgynevezett Univerzálban a külpolitikai irányvonal változatlansága, integrációs elkötelezettsége, visszafordíthatatlansága mellett tesz hitet. Ez pedig egyértelműen a szemünkben másik alternatívát jelentő, Oroszországgal és Belorussziával kötendő államszövetség elutasítását jelenti. Az Európai Unió ugyan láthatóan nem kér Ukrajnából, Kijev azonban oda, a NATO-ba és a WTO-ba törekszik.
– De a pártja által példaként emlegetett Oroszország is a WTO tagja szeretne lenni.
– Számunkra valóban Oroszország a szimpatikus geopolitikai irány, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenénk Moszkva elképzeléseivel. A WTO helyett én például a három szláv állam alkotta közös gazdasági térség létrehozását, a nyitott piac helyett a protekcionizmust támogatom. Magyarország ezt nem engedheti meg magának, egy olyan hatalmas állam, mint Oroszország, azonban igen. Önök ráadásul más kultúrkörhöz is tartoznak, így érthető a választás, Ukrajna ugyanakkor ezer szállal kötődik Oroszországhoz, így természetes szövetségese kell, hogy legyen.
– Már többször is említette, így vélhetően egy ukrán–belorusz– orosz államszövetséget tartana ideálisnak. Nem lenne ennél fontosabb és reálisabb is a független Ukrajna föderális berendezkedésűvé tétele?
– E két elképzelés nem zárja ki egymást. Egyébként mára Janukovics is elállt a föderalizáció kampányban még hangoztatott elképzelésétől. Ugyanazt csinálja, mint egykor Kucsma, aki például szintén az orosz nyelv hivatalossá tételével nyert, aztán gyorsan elfelejtett minden ígéretet.
– Összességében hogyan értékeli Janukovics eddigi kormányzását?
– Nagyon negatívan. Alapvetően a nagytőke érdekeit képviseli és Nyugat-barát politikát folytat. Így a NATO-val kapcsolatosan is az elődje által lefektetett úton halad, asszisztálva az észak-atlanti szövetség Oroszország ellen irányuló, a balti országoktól Ukrajnán át Grúziáig terjedő térséget előretolt bástyaként ehhez felhasználó törekvéseihez. Felhívnám egyébként a figyelmet arra, hogy Európának mindez nem érdeke. Számára ugyanis fontos a posztszovjet térség stabilitása, már csak az energiaellátás biztonsága miatt is. Nem véletlen, hogy Amerika engedi rá Oroszországra a csatlósait, a baltiakat, Lengyelországot, Romániát és Grúziát, elbizonytalanítva az egész régiót. Kinek az érdeke tehát Grúziát vagy Ukrajnát bevonni a NATO-ba? Hát nem Európának!
– Olvasva, hallva a nyilatkozatait, szavai sokszor egy letűnt kort idéznek fel bennem. Miként gondol vissza a Szovjetunióra?
– Nagyon sajnálom, hogy a Szovjetuniót szétrombolták.
– Mintha mások is így lennének ezzel! Az Egyesült Államok például mintha a Szovjetunió felbomlása óta nem találná a helyét a világban, s bizonyos tekintetben egyre inkább emlékeztet egykori halálos ellenségére!?
– Ezzel az összehasonlítással nem értek egyet, hiszen a Szovjetunió soha nem volt agresszor, s valutájával sem gyakorolt nyomást a pénzpiacokra. Az Egyesült Államok Iraktól Iránon, Észak-Koreán át Ukrajnáig most már az egész világon nemzeti érdekeit védi. Kihasználva a szociális elégedetlenséget, még Magyarországon is zavargásokat keltett, miután a kormányfő kicsit közeledni merészelt Oroszországhoz. Amerika számára azt jelenti az új világrend, hogy mindenhová a saját bábjait helyezi. Ennek már megálljt kell parancsolni!
– Azért ami az összehasonlítást illeti, mi még emlékszünk 1956-ra is! Az őszi budapesti zavargások magyarázata sem ilyen egyszerű, azok „megszervezéséhez” elég volt a magyar kormány. Ami pedig Amerika világban betöltött mostani szerepét illeti, abban lényegében egyetérthetünk. Térjünk azonban vissza Ukrajnához. Pártja tavaly nyáron a krími tüntetésekkel, a NATO-hadgyakorlat megakadályozásával hívta fel magára legutóbb a nemzetközi sajtó figyelmét. Vannak olyan vélemények, hogy a Krím még ütközési pont lehet Moszkva és Kijev között. Milyennek látja a félsziget jövőjét?
– Nézze, a Krím Ukrajna lőporos hordója, s a helyzet sok tekintetben hasonlít a balkánihoz. Úgy látom, vannak olyanok, akik a feszültség élezésében érdekeltek. Kijev például a tatárokat felhasználva mintha tudatosan provokálná Oroszországot. Mindez nagyon hasonlít Grúzia viselkedésére. S akkor még nem beszéltem arról, hogy erősödik itt az iszlám fundamentalizmus, amelynek támogatásában érdekelt néhány állam.