Mesezsák

Húzódj közelebb, kis unokám, mesél neked a nagyapó, de azt jól jegyezd meg, hogy a felnőttek is gyerekek, csak már régebben azok, nem úgy, mint akik három-négy éve látták meg a napvilágot, és eszükbe se jut, hogy csontlábain sántikálva hamarosan eljön értük a kaszás, mert az élet semmi kis idő, úgy elillan, mint ahogy a szél szétrebbenti a füstöt a kémény felett. Kegyetlen a halál, kis unokám, mert nincs tekintettel se jóra, se rosszra, nem törődik azzal, ha valakinek akadna még dolga ebben a tetves, nyomorult, keserves, fájdalommal terhes, értelmetlen életben, sőt a semmirekellők, a mások zsírján élősködő disznók mindig több időt kapnak. Elhiheted, a nagyapó se szeret temetésre járni, nemhogy a seprűnyélen süvöltő boszorkány vagy az aranyhajú tündér, aki elájul, ha guvadt szemű, elkékült hullát lát. De hagyjuk is a fekete halált, mert mesét ígértem neked, az pedig nem gyász, hanem mézes kacagás sok szép, aranygombos tanulsággal. Csak még azt nem tudom, melyik mesémet mondjam, mert más kell nyári alkonyatkor, a pislákoló tűz mellett, és megint más csillagfényes téli estén, amikor réges-régen kint, a pusztán farkasok tépték szét a fagyos bundában tévelygő utazókat, felfalták őket mindenestől, még a csizmájukat se hagyták meg, csak egy borzalmas piros folt maradt belőlük a hóban, de rosszul mondom, mert egyszer olyan is történt, hogy amikor már térdig lerágták egy disznókereskedőnek mind a két lábát, valami megzavarta a falánk ordasokat, otthagyták az illetőt, és képzeld el, még élt, amikor rátaláltak. Nagyon el volt keseredve, amikor megmondták neki, hogy nincsen lába! Gondolj bele, ha neked se lenne! Bizony, az élet több könnyes, örökké sajgó fájdalommal jár, mint örömmel, hiszen már te is tapasztaltad, hogy amikor a legjobban játszol, akkor kell megenni a tökfőzeléket kisütött császárszalonnával. A nagypapa persze nagyon szereti, mert úgy nőtt fel, hogy a szegény szülei sokszor csak szalonnát tudtak az asztalra adni. Az igaz, hogy az én drága édesanyám ünnepekre csirkét vágott, de mindig sírdogált, amikor a szárnyait öszszefogva a lábas fölé tartotta a vergődő állatot, és nyissz, elvágta a nyakát. Úgy rikácsolt, úgy könyörgött az a csirke a nyomorult, semmirevaló életéért, hogy a szívem akart megszakadni. Odabent, a szobában, az ágy alatt hasaltam, és befogtam a fülemet, de akkor is hallottam, és imádkoztam, hogy ne haljon meg. Hát igen, az imával is úgy van az ember, hogy elalvás előtt lehunyja a szemét, és csendesen elmondja a kívánságait, de tudja, hogy egy se fog teljesülni. Persze nem akarom én elvenni a kedved, imádkozz csak, úgy, ahogy eddig, de majd meglátod, hogy olyan csalódások fognak érni, hogy a lelked roppan össze, mert akármennyire nem szeretnéd, előbb-utóbb mindig beüt a baj. Na, hanem el ne felejtsük azt a mesét! Közben a nagyapó kitalálta, hogy Batykóról, a favágó fiáról mesél neked. Elég az hozzá, hogy ez a Batykó elhatározta, hogy kihozza a vérszomjas sárkány barlangjából a csodatévő aranyfejszét, és odaadja az édesapjának, aki dolgozott már éppen eleget örömtelen, sivár életében. Mert olyan fejsze az, amelyik magától kimegy az erdőre, és a gazdája nélkül is elvégzi a munkát. Persze nagyfiú vagy már, tudod, hogy ilyen fejsze igazából nincs, és ami dolog rád van kiszabva, azt más nem fogja elvégezni helyetted, éppen ezért az élet csupa veríték és hiábavaló igyekezet. Ha nagy leszel, csak ritkán tudod majd azt tenni, amihez kedved van, és rádöbbensz, hogy a pénz igenis boldogít, hiába tömik tele a fejed az ellenkezőjével. A nagyapó megjósolja, egy szép napon azt fogod gondolni, hogy nem érdemes becsületesnek maradni, mert akkor csak buta kis rabszolga maradsz. Látni fogod, hogy az ügyeskedők, a törtetők, a hazugok, a talpnyalók, a képmutatók és a kiskapun besurranók ölébe hullik a manna. A manna pedig fontos dolog ebben a nyúlfarknyi életben, amelyet amúgy is megrövidítenek az ifjú évek boldogtalan szerelmei, a végét pedig szétlapítja az öregség betegségekkel megrakott szekere. Keserves dolog öregnek lenni, majd átéled te is, ha egyáltalán eljutsz odáig, de akkor a nagyapó már nem lesz sehol, a zsákokat cipeli majd valahol fenn, a csillagok között. Elárulom neked, hogy jónak lenni se kifizetődő, de most hagyjuk ezeket a csúnya dolgokat, lássuk inkább a mesét! Ez a Batykó gyerek egy reggel szomorúan kelt ki az ágyából, mert azt álmodta, hogy az édesapja agyon akarja verni a moslékkeverő fával…
Elaludtál, kis unokám? No, sebaj, majd holnap befejezem ezt a szép mesét!