(mi töri meg a hitet…)

Én nem tudom, hogy Tárnoki néni töretlenül hiszi-e, hogy az MSZP hivatott az ország és a főváros boldogítására, a dolgozó nép felemelésére és a fejlett kapitalizmus felépítésére. Egyébként ő, mint bennfentes, legtöbbször becézve emlegeti kormányfőnket nagysága ellenére, megfeledkezvén arról, hogy például Rákóczival vagy Deákkal ezt senki sem tehette meg. Időközben Tárnoki néni eszmei társa, a cs.-i nádasból ismert G. gyerek változtatni kényszerült kormányfőnkkel szembeni szkepticizmusán, ő ugyanis kezdetben Öcsinek nevezte őt, ily módon utalva rá, hogy az „igazi” mégiscsak az öreg nagymester, Horn Gyula.
Szerintem, de ebben nem vagyok biztos, a kapitalizmust Nyugaton nem kommunista ifjak építették fel, bár azt nem vonom kétségbe, hogy a vagyonszerzés készsége bennük épp oly fejlett, mint Rockefellerben. Arra akarok kilyukadni, hogy az öreg hölgy, aki immár a kilencvenedik életévébe lépett, valamiben alapvetően különbözik tőlem, és sajnos nem tudom nevén nevezni ezt a valamit. Fogalmam sincs, mi az, ami miatt ő miniszterelnökünket „jó arcnak” látja, míg én ettől az extrém figurától időnként elborzadok. Kíváncsi volnék, hogy azok az alaposan felserdült Kádár-kori kommunista ifjak, akik jelenleg az Országgyűlésben ülnek, és úgy tesznek, mintha önmagukon kívül képviselnének valamit, mit gondolnak énjük legmélyén arról a férfiúról, akinek vezér voltát tudomásul veszik.
Azt kérdezgetem magamtól, hogy van ez az egész. Valaki belép egy pártba, s attól kezdve számára egyértelmű a helyes út, az igazság és az élet? Hányféle az igazság? Én, aki sohasem léptem be sehova, miért érzem felettébb biztosnak, hogy azok, akik életem során számtalanszor ígértek jólétet, szabadságot és boldogságot, most is tévednek, hazudnak, csalnak, mint mindannyiszor. És Tárnoki néni meg G. gyerek miért nem érzi ezt? S azok a kommunista ifjak, akik meghallották az idők szavát, miért viselkednek úgy, mintha biztosak volnának abban, hogy nekik van igazuk ismét, mint már annyiszor, az ő vezérük a Messiás. Valóban ezt hiszik? Nem munkál bennük a lelkiismeret és a szégyen? Mi az, ami miatt az öreg hölgy millió társával együtt vígan tudomásul veszi az immár nyílttá vált és köztudott hazugságot, sőt büszke rá, s így részese lesz?
Ez nem politikai kérdés. Ha bele is nyugszunk abba, hogy a hála és az erkölcs a politikusok számára nem politikai kategória, mi van az úgynevezett egyszerű emberekkel? Azt még értem én, ha kiábrándulnának a politikusokból és a politikából az erkölcs nevében, de azt nehezen fogom fel, hogy a hazugságot valamely megfoghatatlan morállal éltetik és támogatják. Miféle lélek az, aki a tömegoszlató rendőrök pártjára áll, s azt mondja, nagyobbat kellett volna ütni? A szabadságszerető Kunczét még csak-csak értem, nyilván van, amit a szabadságnál is jobban szeret. De a sok ezer béke- és rendpártival, akik közül Tárnoki néni egy, igazából nem tudok mit kezdeni. Mert természetesen a legjobb a béke és a rend, de azért azt a kérdést, hogy ki forgatta fel a békét és a rendet, ki nyomorította meg az igazságot és a szabadságot, megtévesztésben és hazugságban, fel kell tennünk önmagunknak akkor is, ha bensőnket baloldali érzelmek fűtik. A szociális érzékenység ugyanis vonatkozik a gumibotra és a vízágyúra is, s rokon egy másik liberális eszménnyel, a szabad véleményformálás és véleménynyilvánítás jogával.
Hogy Tárnoki néni büszke és bátor miniszterelnökünkbe vetett hite egy icipicit megrendült-e mostanság, én nem tudom…