Mindhalálig Olaszliszka?

Olaszliszka – e helységnév egy ideje többet és kevesebbet jelent önmagánál. A Kossuth utca szélén október közepe óta égnek az örökmécsesek, gyászolnak, de vádolnak is. Senki nem gondolja, hogy már egytől egyig előzetesben vannak a tiszavasvári pedagógus agyonverői. A hátborzongató lincselés háttere, utótörténete tele van országos tanulsággal.

Először három olaszliszkai cigányt, aztán még egyet, hosszabb szünet után – november vége felé – további hármat tartóztattak le az október 15-én történtek miatt. Az egyik fogvatartott a helyi cigány kisebbségi önkormányzat Roma Polgárjogi Mozgalomhoz tartozó tagja. Bár Kompoltiné Jakab Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csak a nyomozás töretlen folytatását erősíti meg, úgy számolnak faluszerte, hogy még legalább ketten előzetesbe fognak kerülni. Sok – túl sok – szemtanúja volt a 2006. október 15-i halálra verésnek ahhoz, hogy fontos részletek ne lennének köztudomásúak. Többtucatnyi Kossuth utcai cigány nézte végig, amint kisebbségi társaik betörik Szögi Lajos autójának szélvédőjét, hogy kirángathassák a tiszavasvári pedagógust. Ki is rángatták, miután a földrajztanár a falun áthaladva egy óvatlanul a kocsija elé lépő cigány lánykát akaratlanul súrolt, majd kiszállt megnézni, történt-e baja, és mivel nem, visszaült járművébe. A földre taszított autósnak már az első egy-két percben negyven-ötven rúgás, ütés érte a fejét, ahogyan a bűnügyi orvos szakértő megállapította. A csaknem harmincfős „közönség” ezt is csak nézte. Az sem indította őket a feldühödöttek visszafogására vagy legalább rendőrért lódulásra, hogy az idegen férfi nem utazott egyedül, vele volt tizennégy és ötéves leánygyermeke. „Ne bántsátok tovább, már meghalt…” – csak miután ezt valaki megállapította, telefonáltak rendőrért, orvosért.

Átok és félelem

Olaszliszka tájékán hal akad elég. Amit a Bodrog – faji diszkrimináció nélkül – kínál, azt az orvhalászok sem keveslik. A Hegyalján jól terem a szőlő. De attól az októberi vasárnap délutántól fogva az átokszüret időszaka köszöntött a falura. Tenyészik a félelem is: ezért nem írhat a riporter minden helyszíni értesülése után nevet. Íme az utótörténet – a jelen felől indítva.
A legutóbbi napokban is foglalkoztak vele újságok: január 13-án, szombaton egy magyar autószerelő a cigány G. családnál volt autót javítani. Amikor D. Z. végzett, lefelé indult a kocsijával, és útközben – állítása szerint szívességből – felvett három, a Kossuth utcába igyekvő, tizenéves cigány gyereket. Elmondása szerint arra kérték, mutassa meg, hogy száguld a Toyota. Egyikük, G. R., az imént látogatott család sarja volt. A kocsi rövidesen nagy sebességgel egy villanyoszlopnak ütközött, a gyerekek kórházban kötöttek ki. D. Z. a rendőröknek azonnal elismerte, hogy ittasan vezetett. A sajtó egy része mégis úgy kapta fel a közlekedési balesetet, mintha azt akár a helyi magyarok romákkal szembeni megtorlási szándéka is vezérelhette volna. Annál is inkább, mert a gyerekek a későbbi részletes kihallgatáson azt vallották, hogy miután az autóba beültek, „Z. bácsi bukósisakot húzott fel, és azt kiabálta: »Most mindannyian itt fogunk megdögleni!«” A fiatal cigány utasok szerint a magyar férfi e szavak kíséretében „le akart velük leszámolni”, s ezért „ámokfutásba kezdett”. Ugyanezt a vádat – a karambol után négy nappal – feljelentéssé formálta az egyik szülő. Csakhogy a rendőrség nemhogy ezt igazoló bizonyítékot, de még bukósisakot sem talált. Azt sem árt tudni: a három fiatal közül G. R. korábban javító-nevelő intézetben nevelkedett. Másikuknak, A. J.-nek az a J. G. a féltestvére, aki a Szögi Lajos halálra verése miatt előzetesbe került hét személy egyike. Mindkét család érintett folyamatban lévő rendőrségi ügyekben.
Íme egy olyan, nem Kossuth utcai cigány férfi véleménye, akinek rokoni szinten sincs köze a Szögi-ügyhöz: „Füllentettek a gyerekek, hogy bosszút álljanak egy magyaron, amiért a gyilkosság óta sokat fenyegették a helybéli romákat névtelen, rasszista levélírók.” Ez az állítás mintha rímelne egy Kossuth utcai magyar ember közlésére. E közlés a tanár halála után, de még a közúti baleset előtt hangzott el: „Itt lakó romák egyike-másika a névtelen fenyegetések után megüzente: ha a szkinhedek bántani fogják őket, azt mi, itteni magyarok fogjuk megkeserülni.” A gyűlölködő leveleket egy cigányverés sem követte.
„Minél inkább vissza akarjuk szerezni a falu jó hírét, annál inkább szaporodnak a kellemetlen esetek, ráadásul ezeket valakik olykor elferdítetten kommentálják” – vélekedik Fekete Gyula polgármester. A szóban forgó, ittas vezetés miatti balesetre virradó vasárnap becsengetett hozzá a három apa közül kettő. Az éjszakát ugyan kórházba került gyermekeikkel töltötték, de pénzt kértek útiköltségre, hogy visszamehessenek beteglátogatóba. „Ekkor, a karambol másnapján nekem egy szóval sem említettek olyat, hogy D. Z.-t gyilkossági szándékkal gyanúsítanák” – jegyzi meg a faluvezető.

Roma belviszály egy kanapén

Egy hónappal a toyotás baleset előtt a Dankó Pista utcában történtek „szenzációk”. Ezt a településrészt egyöntetűen a cigányság lakja, szemben a tragédia helyszínével, a Kossuth utca alvégi szakaszával, ahol egy-két nem cigány lakos még a ’99-es árvíz után is maradt. Szerény méretű, a rendszerváltozás utáni években épült, viseltes szocpolházak jobbról-balról. Tetejükön sok a tátongó rés: a leesett cserepeket nem pótolták. Az egyik – lakatlan – hajlékban aztán, hogy, hogy nem, december 14-én kigyulladt egy kanapé. Országos hír lett belőle. Miként abból, hogy az azt megelőző napokban az utca több házának ablakát ismeretlen kődobálók betörték. Közelebbi egyik ügyről sem derült ki. Vannak, akik ekkor is a rasszistákat emlegették, vannak, akik ellenkezőleg… Hiszen a Dankó Pista utcát a legszegényebb cigányok lakják, olyanok, akik vétlenek a földrajztanár halálában. Sőt némelyikük még tévériporter mikrofonja előtt is elítélte a gyalázatos tettet. Rosszallották, hogy október közepe óta nekik is szorosan a fal mellett kell járniuk, s hogy a többtucatnyi szemtanúnak nem akaródzik kiadni a még szabadon lévő lincselők nevét. A Dankó utcában nem zárják ki, hogy helyben kellene keresni a szocpolházak megdobálóit s a gyújtogatót – miskolci vagy pesti bőrfejűek helyett.

Cigányozás, rasszistázás

Vannak tehát jelei a helyi cigányság belviszályának… De mi az oka, hogy a Szögi Lajos meglincselésével enyhén szólva nem azonos fajsúlyú események kiemelt hírek lettek? S hogy ezek „tanulsága” valahogy mindig a többségi társadalom fejére hullik vissza? „Nem tiszta előttem a Dankó Pista utcai csekélyke tűzeset háttere – mondja erre a polgármester. – Gyanúsan hamar értek ki a kereskedelmi tévék munkatársai.”
Ami jól „adatolható” és „eladható” a tragédia utótörténetéből, az a Kossuth utcai romák címére érkező, fenyegető, gyűlölködő levélözön. E küldemények főként a lincselés utáni hetekben érkeztek. Országos Cigányellenes Vérbosszú Szövetség – sok levél feladójaként ez a provokatív zamatú szervezetnév szerepelt. Fercsák László, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke bár munkanélküli, és segélyekből él, igényesen berendezett lakásban fogad. A levél, amit kiválaszt a paksamétából, az aljasságot, sőt perverzitást a végletekig mutatja.
Fercsák a levélbeli fenyegetőktől magát nem, de családtagjait félti. „Nekünk nem hiányzott a nagypolitika, csak azért kértük Horváth Aladárék segítségét, mert az október 15-i eset óta minket, olaszliszkai cigányokat úgy ítélnek meg, mintha egytől egyig gyilkosok volnánk.” Ezzel magyarázza a helyi cigány kisebbségi vezető, hogy az itteni folyamatok országos tálalását a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM) első emberére, Horváth Aladárra – az egykori SZDSZ-es „barna párducra” – bízták. Persze az RPM-hez tartozik a teljes liszkai kisebbségi önkormányzat. Ez a szervezet indította azt a testületi tagot is, aki már az előzetes letartóztatottak között van. Netán egyebek mellett ezt a tényt igyekszik leplezni a fékeveszett „szélső-jobboldalizás”?
A Roma Polgárjogi Mozgalom gyámkodása Fekete polgármester szerint is inkább csak növelte a békétlenséget. Például azzal, hogy eltúlozta a rasszizmusveszélyt. Ez a tiszavasvári tanár halála miatt megrendült társadalmat felbőszítette, a helyi cigányokat pedig riogatta. Sok roma napokra eltűnt a faluból. „Úgy tüntette fel Horváth Aladárék szervezete a liszkai cigányokat, mint olyan mártírokat, akik ha alkalmi munkát vállaltak volna azokban a hetekben, feltétlenül bajuk esik. Pedig akkor is voltak gazdák, akik húszasával szállították őket dolgozni” – egészíti ki a képet a polgármester.
A helyi cigány önkormányzat elnöke viszont úgy érzi, ők a nyugalom helyreállításáért fáradoztak. Fórumot szerveztek a cigány közösségnek, azt kérve, hogy akik látták a lincselést, ha csak titkos tanúként is, de tegyenek vallomást a még szabadlábon lévő vétkesekről. „Máriapócson misét szerveztünk a tanár emlékére, Olaszliszkán gyertyás felvonulást: mert nagyon sajnáljuk, ami történt” – mondja Fercsák László.
Horváth Aladárék szerint a tettesek cigány voltát megemlíteni „szélsőjobboldali értelmezés”. Csak akkor miért kellett a 44 éves Szögi Lajosnak egy idegen falu főutcáján ártatlanul, gyermekei szeme láttára, egyazon etnikumhoz tartozó sokaság rúgásaitól, ütéseitől szörnyethalnia?

Kis Bodrog-parti romológia

A gyilkosok és az őket uszítók az 1800 főt számláló falu félezres roma kisebbségéből „választódtak ki”. Abból a közösségből, amely az utóbbi tizenhat évben két és félszeresére duzzadt, s a helyi jól felszerelt óvodában, iskolában már túlnyomó többséget képvisel. Arra nincs bizonyíték, és helyben nem is bizonygatja senki, hogy magyargyűlölet szabadult volna el a Kossuth utcában október közepén. „Itt olyan sohase volt, hogy az egyik etnikum nekiszalad a másiknak – hárít a polgármester is. – A falu nem cigány fiataljai a jobb megélhetés reményében elvándoroltak, az idősebbeknek meg kellett tanulniuk a messzemenő alkalmazkodást.”
Azt viszont egybehangzóan állítják az átlag liszkaiak – függetlenül bőrük színétől –, hogy némely Kossuth utcai cigány kiskirályként fitogtatja magát. „Néhány garázda természetű család csinálja mindig a fő bajt” – dörmögi egy kisebbségi. De azt sem tagadja, a felnőtt romák háromnegyed részének volt már összeütközése a törvénnyel.
Már rég nem csak orvhalászatról, fa- vagy tyúklopásról van szó. Pár évvel ezelőtt a Bodrog túlsó partján legelő tehéncsorda is fogyatkozni kezdett. Egy szerencsésebb marha hátában kapával, keservesen bőgve tért haza. Az idős, hat évtizede boldog házaspárhoz valakik bezörgettek a Kossuth utcában. Mivel addig sem zárkóztak el a cigányoktól, ajtót nyitottak. Ám a látogatók rabolni jöttek, agyba-főbe verték a bácsit és feleségét, hokedlivel s ami csak kezük ügyébe került. Egy másik idős asszonyt egy roma úgy ölt meg, hogy előtte megerőszakolta.
Szögi Lajos meglincselésében azonban a basáskodásnak, az önbíráskodásnak volt döntő szerepe. H. D., az apa, amikor a tiszavasvári tanár autója arrébb sodorta a kislányát, nem gyermekéhez sietett megnézni, baja esett-e, hanem a kocsihoz ugrott, hogy a sofőrt kitépje onnan. Ugyanez az ember tíz éve már „besegített” volna sógorának, hogy kiirtsák annak a falubeli embernek a családját, aki a sógor gyermekét ütötte el. Akkor, azt a tragédiát a rendőröknek sikerült megakadályozniuk.
Az olaszliszkai cigányság egyik rétege, bár a többiekhez hasonlóan munkanélküli, a legszegényebbekre szállt rá. A segélyosztás idején mindig áll a posta előtt néhány márkás személyautó. Azok tulajdonosai szedik össze a pénzt, amelyet száz-százhúsz százalékos kamatra adtak ki a rászorulóknak. Olaszliszkán uzsorások, szocpolcsalók zsebébe vándorol sok gyes, családi pótlék és segély.
Idézhetetlen az olaszliszkai cigányok mondása arról, miért nem dolgoznak, miért csak segélyből élnek. Sok kisebbségi ebben a zempléni faluban is igen korán családot alapít, pusztán a gyermekek sokasága után, alanyi jogon járó segélyezésre és szocpollakásra alapítva egzisztenciáját. Azt Németh József, a tokaji munkaügyi kirendeltség cigányreferense mondja, hogy a térségben sokuk azzal sincs tisztában, hogy az alkalmi munkavállalói kiskönyvvel való napszám beszámít a nyugdíjba. S hogy aki ilyen munkát vállal, nem esik el a segélytől. Németh egy ízben 3500 forint napidíjért sem talált falujában számottevő munkaerőt erdőtisztításra, bozótirtásra. De szól azokról a helyi cigányokról is, akik szorgosan végeznek szezonális munkát szőlőkben, bodza-, szeder- és ribizliültetvényeken. A burjánzó helyi bűnözésről azt tartja: „Az is baj, hogy az erre hajlamosak úgy érzik, a törvény velük van, vagy ha mégsem, akkor meg nem szereznek neki érvényt a hatóságok.”

Ez nem jó cselekedet volt

Csendes pihenő az óvodában, amelyet a kisebbségi gyereklétszám növekedése miatt rövidesen bővíteni fog a települési önkormányzat. Béke és csönd a termekben, ártatlanság és báj az alvó óvodások arcocskáján. Itt szundítanak azok is, akik látták a Kossuth utcai lincselést. Az óvónők annak idején hagyták, hogy kibeszéljék magukból az élményeket. „Persze igyekeztünk kialakítani bennük, hogy ami történt, nem jó cselekedet volt, hanem szomorú esemény” – idézi fel Smajda Istvánné, az óvoda vezetője. A kollektívát a részvét napjaiban aggodalom is megkísértette. „Egy óvodában sok minden előfordulhat… Egy vélt vagy valós sérelemre hogyan fognak velünk szemben reagálni a szülők? – kérdi, de hangja ismét határozottá válik: – Szeretjük a szakmánkat a különleges helyi kihívásokkal együtt, kivétel nélkül szeretjük az óvodánkba járó gyermekeket, s ezen nem változtat az sem, ami októberben és azóta történt…”