Műveleti területté nyilváníttatott ország

Műveleti terület – a szó nem ismeretlen, főleg a nagy háborút átélt korosztály számára. Veszélyt jelent, olyan helyet, helyzetet, ahol megszűnt a polgári lét, a lakosság elmenekült, vagy elrejtőzött a vegetáció legmélyebb kényszereinek szintjére. Az élet minden formája torzult, önmaga tragikus karikatúrájává vált. A felszínen tombolt a téboly, emberek ölték egymást halomra, fiatal életek hunytak ki másodpercek töredéke alatt, iszonyú rendet vágott a halál, pokoli gépezetként működött a háború kegyetlensége.
A még mindig naiv, hiszékeny, jó szándékú olvasó, hallgató megdöbbenve értesül: a médiumokból újfent visszatért a híranyagokba, közbeszédbe a régi rossz emlékeket idéző, fenyegetően hangzó kifejezés. Hazánk híres terét, nemzeti identitásunkat szimbolizáló helyét 2006 ősze óta műveleti területté nyilvánították. Magyarország egésze nemsokára műveleti terület lesz. Nem ország, nem haza, nem egy európai nemzet otthona, része ennek a drámai sorsú Kárpát-medencének, nem, műveleti területként titulált valami, akár egy puszta földdarab. Tudjuk, a szavak jelentéssel bírnak, tartalmakat hordoznak. A szó a fogalom nevesített formája.
A múlt háború óta egyes elemek változtak, de a lényeg maradt. A megnevezés most is rosszat sejtető, vészjósló, semmi jót nem ígér. Felmerül a kérdés, kik, milyen erők, miféle érdekek mentén akarnak most itt művelkedni? Kikkel együttműködve, kik ellenében?
A múlt ősz megrendítő eseményei világossá tették minden gondolkodni képes ember számára, az inkriminált területekről a jelen regnáló hatalom kizárta a magyar népet, kordonokkal, kutyákkal, rohamosztagosok csapataival határolta el magát az ország népétől. Azoktól a polgároktól, akiket előbb megtévesztett, majd becsapott, de lelkiismeret-furdalás nélkül söpörte be voksaikat, amelyek révén hatalomban maradt. El kell ismerni, ördögi módon megtervezett, határtalan cinizmussal véghezvitt művelet volt a fenti történések sora. Művelkedett a hatalom önérdekében, a nemzet ellenében, mint az „igazi” háborúban harc folyt, ellenfelek közötti küzdelem megalázóan kiegyenlítetlen viszonyok között.
Közben egyre inkább távolodunk a demokráciának nevezett álomképtől, sebesen vágtatva az oly sokszor megélt, keserűen megszenvedett, kemény diktatúra felé. Vissza vagy előre? Nem lehet egyértelmű a válasz, ugyanis a történelem műveleti területén nem csak a múlt őrzi lelket-szellemet sorvasztó idők keserű emlékeit, a fogyasztói társadalom reklámok által fényesre suvikszolt jövőképe is rejteget titkokat. Újféle, mondhatnánk neokolonista önkényuralmi törekvések bujkodnak a csalóka díszletek között. Az új elit tagjai között túl sokan vannak, akik elkötelezett érdekszövetségesei a reformnak álcázott gyarmatosításnak, művelkednek is e cél érdekében szorgosan.
Az ígéretek meg nagy határozottsággal ömlenek, a valóságban pedig, hát a valóságban azt művelnek velünk, amit kényük-kedvük szerint akarnak. Újabb és újabb batyukat akasztanak a hátunkra, kemény megszorításokkal sanyargatnak, fülük befogva, szemük behunyva, a szent és sérthetetlen demokráciáról papolva, álszent módon magyarázzák hazugságaik özönét. Megmarad-e ez az áldatlan „műveleti terület” státus? Csakis rajtunk múlik meg a demokrácia tisztességes értelmezésén, nem önös célok, de az egész nemzet érdekében.
Wolf Györgyné, Budapest