Nemzetpolitika a pártállam éveiben

A Pro-Minoritate című periodika legújabb számában látott napvilágot Dévényi Árpád tanulmánya: Nemzetpolitikai kérdések Magyarországon 1948– 1989.
A diktatúra negyvenegy dicstelen esztendejét a szerző – a nemzetpolitikát illetően – szakaszokra osztja. A legsötétebb időszak a sztálinizmus kora, amikor a szovjetek teljesen elszigetelték nemcsak a Nyugattól, de egymástól is a csatlós országokat. „A magyar állampolgársági törvényt úgy módosították – írja Dévényi –, hogy az ne biztosítson lehetőséget a határon túli magyaroknak állampolgárságuk ürügyén kapcsolat tartására a határ túloldalával…” Ha a kisebbségi kérdés ritkán mégis szóba jött, csak a pozitívumokra hivatkoztak.
A határon túli magyar iskolákra, sajtóra és az 1952-ben létrehozott (kérészéletű) székelyföldi Magyar Autonóm Tartományra. Sztálin halála után némiképp oldódott a helyzet, lehetőség nyílt a szomszéd országokat felkeresni. Rokonok, barátok találkozhattak újra a sötét esztendők után.
Az ’56-os forradalom és a prágai tavasz között eltelt bő évtized alatt kezdetben a sajtó sokat feszegette a határon túli magyarok helyzetét, később viszont újra hideg szelek kezdtek fújni. Megszűnt Romániában a Bolyai egyetem és a Magyar Autonóm Tartomány, Szlovákiában a magyar többségű járásokat beolvasztották, Kádár azonban néma maradt, sőt „1958 elején éppen ő hirdette ki Székelyföldön, hogy Magyarországnak semmi köze az erdélyi magyarokhoz… 1959 őszétől a diákok olyan tankönyveket kaptak, amelyekben már igazságos a trianoni béke, és egyetlen szó sem esik arról, hogy Romániában és Csehszlovákiában magyarok is élnek.”
A prágai tavasz után némi engedményekre kényszerült a hatalom. A határon túli magyarokról a lapok „színes hírei” írhattak. Később némi szerény lehetőség nyílt a szomszédság – főként Románia – nemzetiségi politikájának bírálatára, mivel Ceausescu a maga külön útját járta, ami nemigen tetszett az oroszoknak.
Ezen időszakban meghatározó jelentőségű volt Illyés Gyula munkássága. Hatalmas tekintélye és szerteágazó emberi kapcsolatai lehetővé tették, hogy a magyarellenesség ellen felemelje szavát. Ilylyés hívei közé álltak többen is a kádári politikai vezetés soraiból, mindenekelőtt Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás, akik – az ellenzék prominens vezetőivel egyetemben – a rendszerváltás előkészítői voltak.