Drámaian romlott a magyar cégek fizetőképessége tavaly: 2006-ban a fizetésképtelenségi eljárások száma 17,8 százalékkal emelkedett – ez háromszorosa a 2005-ös, 5,8 százalékos növekedésnek –, miközben a vállalkozások száma csak 2,13 százalékkal emelkedett – áll a Coface Hungary friss elemzésében. A világ egyik legnagyobb követeléskezelő társaságának magyarországi jelentéséből az is kiderül, hogy tavaly már minden harmincadik magyar cég válságba került.
Nógrád és Somogy megyében a legrosszabb a helyzet, az iparágak közül pedig az építőipar és a kereskedelem tűnik igen kockázatosnak. Mikael C. Szabo, a Coface Hungary ügyvezetője szerint a helyzet az idén tovább romolhat, és a kockázatok növekedése jórészt a gazdaságpolitika változására vezethető vissza. A megszorítások nyomán csökken a kereslet, miközben a dolgozók komoly béremelési igényeket támasztanak; csökkennek az állami megrendelések, holott versenyképességünk romlása miatt komoly külföldi beruházásokra sem számíthatunk – összegez a cég közleménye, amelyből az is kiderül, Magyarországon már így is kirívóan magas a fizetésképtelenné válási arány: tavaly a vállalkozások több mint három százalékát érintette. Nehéz két-három évnek nézünk elébe, és az egész gazdaságon átívelő kockázatnövekedésre kell számítanunk. Aggasztó, hogy a magyar cégek többsége még a legelemibb lépéseket sem teszi meg annak érdekében, hogy csökkentse a kinnlevőségekkel kapcsolatos kockázatokat.

Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter