Szerbia válaszúton

Szerbiában véget ért az eddigi leghosszabb – s talán legbékésebb – választási kampány, az ország polgárai ma és holnap, a kampánycsend napjaiban eldönthetik, hogy ha szavaznak, melyik pártot tüntessék ki bizalmukkal. A közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy az itteni körülményekhez képest nagy lesz a választási kedv: a részvételi arány megközelíti majd a 60 százalékot. A helyzetelemzők abban is egyetértenek, hogy ez az eddigi legbizonytalanabb kimenetelű választás. Senki még csak nem is próbálkozik jóslatokba bocsátkozni, hogy ne tegye tüstént hozzá: a meglepetést semmiképpen sem lehet kizárni. Meglepetés, de mihez képest?
Két párt is pályázik a győzelemre, illetve arra, hogy az ország legerősebb pártjává váljon. Mindkettő ellenzéki. Az egyik a Seselj nevével jelzett, ám Tomiszlav Nikolics alelnök által vezetett Szerb Radikális Párt, amely a legtöbb szavazatot kapta a korábbi megméretésen, s amely most okkal féltheti elsőségét, a másik Borisz Tadics államfő Demokrata Pártja, amely azonban azzal a „veszéllyel” találja magát szembe, hogy a feltörekvő kisebb, demokratikus irányultságú pártok elszívják tőle a szavazatokat. Miközben a nacionalista, Európa-ellenes, az elszigeteltséget választó oldal csak egy pártból, a radikálisokból áll, aközben a demokratikus, Európa-párti tábor jóval tagoltabb. A Demokrata Párton kívül jó nagyot kanyaríthat a szavazatokból a Liberális Demokrata Párt vezette négyes koalíció, amelynek minden egyes tagja népszerűnek mondható, elég ha a Nenad Csanak-féle Vajdasági Szociáldemokrata Ligát említjük közülük. A G17 Plusz ugyancsak átlepheti az ötszázalékos parlamenti küszöböt, szavazói pedig szintén a demokratikus oldalról valók.
A kisebbségi nemzeti pártok megint csak a demokratikus oldal részei, s mivel esetükben nem érvényes a parlamenti küszöb, várhatólag tucatnyi képviselőt juttatnak a parlamentbe – ennek jó esetben fele magyar lesz –, tehát ennek a tábornak nagy támaszai lehetnek a kisebbségek. Számukra a legideálisabb az lenne, ha olyan parlamenti többség jönne létre, amelynek a Demokrata Párton kívül tagja még a négyes koalíció, a G17 Plusz és a kisebbségiek. Magyarán kormányalakításkor ki lehetne hagyni a jelenlegi kormányfő vezette Szerbiai Demokrata Pártot, amelyről nem lehet pontosan tudni, hogy melyik táborhoz is tartozik. Ha figyelembe vesszük, hogy koalíciós partnere az Új Szerbia, egy tipikusan balkáni szervezet, vagy hogy e szövetség listáján a meggyilkolt Arkan pártjának jelöltjei is szerepelnek, akik inkább szélsőséges pártokhoz illenének, akkor a Szerbiai Demokrata Párt nem tekinthető a demokratikus tábor részének. Ám senki sem merné kizárni a koalíció lehetőségét Tadics és Kostunica pártja között, sőt állítólag már konzultációk is voltak ezzel kapcsolatban.
Van még egy párt, amely a szocialistákhoz hasonlóan a parlamenti küszöb előtt áll, ez a Bogoljub Karics dúsgazdag szerb üzletember vezette Szerbia Ereje Mozgalom. Színtelen, szagtalan szervezet, amelyet – bármilyen hangzatos jelszavakat is durrogtat – gazdasági érdekek irányítanak, s ennél fogva igen könnyen alkalmazkodik bármilyen koalícióhoz. E pártnak tulajdonképpen szurkolni lehet, mert jórészt éppen a radikálisoktól és a szocialistáktól, kisebb mértékben pedig Kostunicáéktól vonja el a szavazatokat. A választások jelentősége nagy. Vasárnap Szerbia polgárai azzal, hogy a 3795 jelölt közül kiket juttatnak be a 250 tagú törvényhozásba, melyik tábort juttatják kormányra, az ország jövőjét határozzák meg, sorsának szabnak irányt. Szerbia ismét válaszúton van.