Tudatos leépítés

Már a nyolcvanas évek végére, a rendszer megváltoztatására irányuló tárgyalások idejére a határon túli magyarság ügyével kapcsolatban kialakult az az álláspont, hogy jelentős változtatásra van szükség: a proletár nemzetköziség elvét el kell vetni, s a kérdéssel a magyar államnak is foglalkoznia kell, ám nem szabad megterhelnie a kérdéskör iránt akkor szinte teljes értetlenséget (olykor ellenségességet is) tanúsító belpolitikát – mondja a kezdetekről Entz Géza, aki 1990–1994 között volt a HTMH elnöke. Ennek jegyében központi közigazgatási szervről született döntés, amely ugyan nem tárca, de Antall József személyes figyelme és támogató hozzáállása miatt minisztériumi súlyú volt. A gyakorlatban azonban az is kiderült – jegyzi meg Entz Géza –, hogy a közigazgatás működési rendjében, a hierarchiában elfoglalt, jogilag körülbástyázott helynek döntő szerepe van. A HTMH-nak legfontosabb feladatát – hogy a közigazgatáson belül biztosítsa az ügyhöz való egységes viszonyulást – a története során nem sikerült elérnie. Bebizonyosodott, hogy koordinálni jogilag alávetett helyzetből nem lehet! A HTMH közigazgatáson belüli helye és szerepe az ellátandó feladathoz képest az eltelt tizenöt évben soha nem volt kielégítő – folytatja a gondolatmenetet a hivatalt 1998–2002 között vezető Szabó Tibor. Érdekérvényesítő képessége mindig attól függött – teszi hozzá –, hogy a felügyeletét ellátó kormánytag mekkora politikai súllyal bírt. A HTMH ezt annyiban tudta befolyásolni, amennyiben szakmai tekintélye és „közigazgatási harcossága” lehetővé tette. Ebben a tekintetben a Máért és a státustörvény, valamint a kisebbségi vegyes bizottságok adtak komoly hátteret. A magyar közigazgatás és különösen a Külügyminisztérium apparátusa valójában folyamatosan akadályozta a határon túli magyar ügyek érdemi megoldását. A HTMH elszigetelődésének azonban Szabó Tibor szerint nem szakmai vagy közigazgatási oka volt, hanem politikai döntés született a szocialista pártban, amelynek lényege, hogy a nemzetpolitikát le kell építeni, mivel ez csak a jobboldal számára hozhat politikai tőkét. A Máért megszüntetése, a népszavazás és a státustörvény megszüntetése csak eszköz volt ennek az elvnek a gyakorlatba ültetésében.