Kik és mit akarnak már megint tőlünk? – ez a felirat állt azon az újságkivágáson, amelyet a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója mutatott fel tegnap a társaság szűk körű sajtóreggelijén. Kuhl Tibor az erőmű faliújságjáról szedte le a fénymásolatot, az újságkivágáson pedig lapunk február huszadikai számának egyik írása szerepelt. A cikk az erőmű – és mellette érintőlegesen az egész magyar energetikai szektor – 1995-ös, a Horn– Kuncze-kormány idején végrehajtott első privatizációs hullámának történetét taglalta, helyesebben felidézte, hogyan látta a magánosítást 1996-ban készült jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az írás apropóját az adta, hogy a Manager Magazin pert indított az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. ellen, mert a vagyonkezelő nem hajlandó nyilvánosságra hozni a Dunamenti és a Mátrai Erőmű magánosításáról kötött szerződést, pedig a lap szerint ezek olyan közérdekű adatokat tartalmaznak, amelyeket jogunkban állna maradéktalanul megismerni. A kik és mit akarnak már megint tőlünk? kérdésre ez meg is adja a választ: tőlük semmit. Cikkünk a befektető magatartásával nem foglalkozott, csupán azt vette számba, milyen hibákat és mulasztásokat követett el az ÁSZ szerint a szerződéseket még mindig titkoló állam.
Kuhl Tibor helyenként vitatta lapunk, azaz valójában az ÁSZ megállapításait, és kijelentette: a Dunamenti Erőmű vezetése hajlandó lenne nyilvánosságra hozni a teljes privatizációs szerződést.
– Ennek eljött az ideje. Ezek a megállapodások és a rájuk épülő egész szerződéses rendszer olyan üzleti titkokat jelent, amelyek részünkről minden további nélkül feloldható – nyilatkozta a vezérigazgató, majd fel is mutatta a vaskos szerződéseket, betekintést azonban már nem engedett a papírokba. Ám a labda ezzel így is átkerült az ÁPV Zrt. vezetői, illetve a kormánypárti politikusok térfelére, vagyis most nekik kellene nyilatkozni arról, maguk is készek-e végre feloldani a titkosítást. A vagyonkezelő eddig arra való hivatkozással zárta el a nagyközönség elől a papírokat, hogy a tizenkét évvel ezelőtti előírásoknak megfelelően elegendő volt csupán kivonatokat közzétenni a megállapodásokból, azokat pedig idejekorán meg is jelentették.
Magáról a privatizációról Kuhl Tibor úgy vélekedett, hogy az „inkább volt fair, mint nem fair”, s szerinte az azóta eltelt idő megcáfolta az ÁSZ 1996-os félelmeit. Így nem volt túl nagy jelentősége annak, hogy a kormány túl nagy szerephez jutott a folyamatok irányításában az ÁPV helyett, annak sem, hogy egy rendelet úgy határozott az állam kezében maradó aranyrészvényről, hogy magát az aranyrészvény jogintézményét akkor még törvény nem rendezte, s az sem okozott nagyobb bajt, hogy a Pénzügyminisztérium egy olyan pillanatban adta áldását az ügyletre, amikor még a megfelelő garanciáknak nem lehetett birtokában. Kuhl Tibor emlékeztetett rá, hogy a Dunamenti volt az egyetlen erőmű, amely névértéken felül kelt el, s a befektető elvégezte a számára előírt fejlesztéseket. Vannak persze olyan előírt fejlesztések is, amelyek elmaradtak – ilyen például egy új, ötszáz megawattos erőművi blokk építésére vonatkozó kötelezettség –, ezek azonban a vezérigazgató szerint azért nem valósultak meg, mert „letiltották” azokat. Hogy kik, mikor és miért tiltották le, arról a vezérigazgató nem beszélt, az viszont kiderült, hogy a magyar szabályozás és az erőmű között ma sem felhőtlen a viszony, és még az sem kizárt, hogy az erőmű többségi tulajdonosa, a belga–francia Electrabel-Suez nemzetközi pert indít a hazai szabályozás, azaz gyakorlatilag a magyar állam ellen.
Tavaly olyan események történtek, amelyek sérthetik a befektetők érdekeit – jelentette ki Kuhl Tibor. Mivel részletekbe nem bocsátkozott, csak sejthető, hogy a befektetők, ha tényleg perre viszik a dolgot, valószínűleg arra a vitára koncentrálnak majd, amely az állami tulajdonban lévő nagykereskedő, vagyis a Magyar Villamos Művek és a Dunamenti Erőmű között zajlik bizonyos átvételi kérdésekről, de alapja lehet a pernek akár a hatósági erőművi ár megállapítása is. A nagykereskedő és az erőművek közötti ár megállapításának jogát tavaly december eleji hatállyal utalta vissza a gazdasági miniszter hatáskörébe a törvényhozás, ám a regurált tarifa a Dunamenti Erőmű szerint nem fedezi költségeiket. A per, ha lesz, a kétoldalú befektetésvédelmi egyezmények és az európai energiakereskedelem szabályait rögzítő energiacharta alapján indulhat. Egyelőre még vitarendezési periódusban van az ügy – igaz, annak már a végén. Egy, a Dunamenti Erőmű többségi tulajdonosainak kedvező döntés alapul szolgálhat arra, hogy később vagyoni jellegű kártérítési igénnyel lépjen fel az Electrabel, igaz, a bíróságok tempóját ismerve ezt valószínűleg többéves procedúra előzné meg. Kuhl Tibor azonban hangsúlyozta, hogy mindent elkövetnek majd a peren kívüli megegyezésért.
A privatizációs szerződések részei az erőművek és a Magyar Villamos Művek között lévő hosszú távú áramvásárlási megállapodások is. Ezeket az EU versenytorzító hatásúnak tartja, ezért valamiképpen fel kell azokat bontani. Kuhl Tibor közlése szerint az állam egy külön törvényben kívánja szabályozni a szerződések felbontását; a szerződéseket március 1-jén vizsgálják felül.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
