Mit tud ez a titokzatos madár? Hogyan lett Amerikától Japánig a közönség és a zsűri kedvence?
– Az animációs műfaj kedveli a hirtelen dimenzióváltást. A csattanó után a néző kénytelen újragondolni az addig látottakat. Ám a Maestro nem szimpla geg csupán, mély mondanivalója van, komolykodni azonban nem akar. Témája, a körülrajongott, ugyanakkor kiszolgáltatott sztárlét, világjelenség. Talán ezért keltette fel a föld minden táján az emberek érdeklődését. Ha az alkotó úgy fogalmazza meg a mondanivalóját, hogy az nem is túl nagy közhely, nem is száraz filozofálás, akkor van esélye rá, hogy a közönség megkedvelje a filmjét.
– Legalább ilyen fontos, hogy a zsűri tetszését is elnyerje…
– A Maestro technikailag annyiban különbözik sok más animációs filmtől, hogy „egysnittes” alkotás, ráadásul a folyamatosan mozgó „kamera” másodpercenként ugrik egyet. Ez nemcsak formalista bravúroskodás, hanem fontos dramaturgiai elem is. Az animációs fesztiválok zsűrije pedig szereti, ha a látvány és a mondanivaló erősíti egymást.
– A magyar animáció világhírű alkotói közül kit tekint példaképének? Követi-e valamelyik nagy mester iskoláját?
– Tudatosan nem, de az egykori osztályfőnököm, Jankovics Marcell vitathatatlanul nagy hatással volt rám. A filmjeim inkább közép-európai, mint magyar sajátossága például az, hogy a szereplők nem beszélnek. Annak idején a „mi vidékünkről” csak azok a filmek tarthattak számot nemzetközi érdeklődésre, amelyek nem nyelvi poénokra épültek. Az angolokra jellemző, olykor szociológiai tárgyú, dokumentációs jellegű animációnak nálunk nincsenek nagy hagyományai.
– Magyarországon a számítógépes animáció sem tekint vissza több évtizedes múltra. Idegenkedik is tőle a papírhoz, ceruzához szokott alkotó.
– Aki többnyire gyurmával, festékkel, homokkal dolgozik, az gyakran nem tud mit kezdeni az anyagszerűséget nélkülöző számítógépes műfajjal. Az Ikarosz című, kő- és poranimációs technikával készített filmemben például a repülés és a felemelkedni képtelenség kontrasztját a kő és a por fizikai tulajdonságainak segítségével érzékeltettem. A bénító földhöz szegezettség és a boldogító súlytalanság élménye akkor is jelen volt a képeken, amikor éppen semmi nem mozdult. A számítógéppel készített képek esetében a látvány elveszíti az efféle kézzelfoghatóan őszinte jellegét, de a 3D animáció módszerének – bár kétségtelenül léteznek hátrányai a hagyományos technikákkal szemben – rengeteg pozitív hozadéka is van. Például hogy a kúpokból, hengerekből elkészített virtuális modellt a legkülönbözőbb anyaghatású felületekkel ruházhatjuk fel. A mozgatást illetően pedig a jól előkészített figura „úgy táncol, ahogy az alkotó fütyül”.
– Harminckilenc fesztiváldíj után számított-e arra, hogy a negyvenedik a legmagasabb filmművészeti elismerés lehetőségét csillantja fel?
– Muszáj volt számolnunk vele, hiszen az Oscarra való jelölés esélyét mi adtuk meg a filmnek. Például találnunk kellett Los Angelesben egy mozit, amelyik vállalta, hogy heteken keresztül vetíti a Maestrót. És ez csak az egyik kritériuma volt annak, hogy harcba szállhassunk az aranyszoborért.
– Mennyi esélye van a Maestrónak a feltehetően a hazai átlagos filmköltségvetés sokszorosából készült amerikai, kanadai animációs filmekkel szemben? A négy vetélytárs között van például Roger Allers, akinek nevét az Oroszlánkirály című rajzfilm tette világszerte ismertté.
– Attól függ, hogy mennyit számít a lobbi és mennyit a film valódi értéke. Annyi biztos, hogy a világ négy legnagyobb és az egyik legkisebb stúdiója kel versenyre egymással az idén az animációs film kategóriájában. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium jóvoltából jelentős állami támogatásban részesültünk, ami segítséget nyújt ahhoz, hogy ne lógjunk ki a sorból, hogy az Oscar-gálán ugyanabban a szállodában lakhassunk, ugyanolyan minőségű ruhát vehessünk fel, és ugyanazokban a szakmai lapokban hirdethessünk, mint a többiek.
– Belegondolt már abba, hogy mi lesz, ha a zsűri mégiscsak a „világ legkisebb stúdiójának” ítéli az Oscart?
– Szakmai szempontból nem hiszem, hogy bármi megváltozik az életemben. A stúdiónknak rengeteg a munkája, májusra el kell készülnünk a következő filmünkkel. Azt sem tervezem, hogy elmegyek Magyarországról. Tavaly meghívott előadóként két szemesztert tanítottam a londoni Royal College of Arton. Lehetőségem lett volna, mégsem maradtam. A családom, a barátaim Magyarországhoz kötnek. Persze azért annak nagyon örülnék, ha mondjuk a Pixar stúdióban, a Disneynél vagy esetleg a Blue Skynál rendezhetném a következő filmem.
– Mit gondol, hol látták többen a Maestrót, Magyarországon vagy külföldön?
– Vetítette a Duna Televízió és a film főtámogatója, a Magyar Televízió. Bemutatták néhány hazai filmfesztiválon is. A tavalyi Anifesten például a közönség és a zsűri különdíját is megkapta. Kísérőfilmnek sikerült eladnunk Japánba, Franciaországba és Spanyolországba. Hogy Magyarországon játszhatták volna többet is? Lehet, de nem háborgok, tudomásul veszem, hogy a rövidfilm műfaja egyelőre nem találta meg a helyét a hazai televíziózásban. Két nagy film közé beszuszakolni egy ötperces alkotást, szinte lehetetlen vállalkozás. De azért reménykedem, hogy egyszer majd a fejéhez kap egy televíziós szerkesztő, és azt mondja, jé, én szeretem ezt a műfajt. És létrehoz egy heti rendszerességgel jelentkező adást, amelyben a legjobb hazai és külföldi animációs rövidfilmeket tűzi műsorra.
– Azt beszélik, hogy a Magyar Televízió és a Kedd Animációs Stúdió nagyszabású közös feladatra készül.
– Valóban tervezünk egy, a Híradó után naponta jelentkező sorozatot. Formailag talán egy kicsit emlékeztet majd a Magyar népmesékre, de képi világában, az animáció stílusában egészen más lesz. A témáját tekintve: rövid, városi történeteket szeretnénk megfogalmazni.
– M. Tóth Géza nemcsak Oscar-díjra jelölt filmes szakember és a Kedd Animációs Stúdió vezetője, hanem „főfoglalkozásban” a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára. Előfordul, hogy saját animációs filmjét is megmutatja a tanítványainak?
– Igen, rendszeresen. A Maestro születését is az motiválta, hogy a történetmesélés egy bizonyos módját szerettem volna megismertetni a diákokkal. A zenetévének készített egykori szkeccseim segítségével pedig szívesen szemléltetem, hogyan lehet a leírt szöveget „képnyelvre” fordítani. Az egyetemi hallgatók meglehetősen gyanakvók. Honnan tudja a tanár, hogy egy-egy film alkotója mit miért csinált? – érdeklődnek. A saját filmjeimmel kapcsolatban ez a kérdés fel sem merülhet. Ráadásul mivel igyekszem óráról órára rávenni őket arra, hogy az alkotás folyamatán keresztül tárják fel előttem a legbensőbb gondolataikat, szerintem az a legkevesebb, hogy én is megmutatom nekik a saját munkáimat.
– Mi az animáció: művészet vagy szakma?
– Számomra a művészet „csinálása” és az arról való beszéd, gondolkodás elválaszthatatlan egymástól. Vagy ahogy egyik neves írónk mondta: az enyém az, amit meg tudok fogalmazni.
– Mire készül?
– A két Bartók-adaptáció, A csodálatos mandarin és A kékszakállú herceg vára után most Liszt-kamarazenét és -zongoraszonátákat szeretnék animációra átdolgozni. Valamint készül az újabb rövidfilmem is. Témája a generációváltás. Ez jelenleg fontos kérdés az életemben, hiszen a szüleim most vonultak nyugdíjba, a nagyobbik lányom pedig nemrég lett gimnazista.
– Mit gondol, ki fog február 25-én a legjobban drukkolni önnek?
– A családom, a barátaim, valamint az az ötvenezer veszprémi, akik teljes joggal érzik, abban, hogy idáig eljutottam, nekik is hatalmas szerepük van. A szülővárosomban eltöltött idő, az ott élők szeretete a mai napig életem egyik legfőbb erőforrása.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
