Árnyékkormányra várva

Rendben van, hogy az őszi események (tüntetések, zavargások, lázadások, rendőri atrocitások, randalírozások – kinek hogy tetszik) után a kormány megbízásából Gönczöl Katalin jogász vezetésével szakértőkből tényfeltáró bizottság alakult, és értékelte a helyzetet. Az is rendben van, hogy önkéntes szakemberekből alternatív vizsgálóbizottság jött létre, és ők is feltárták a tényeket, közzétették a maguk jelentését. Akkor most mire számíthatunk? Holnaptól másképpen lesz? Vagy minden marad a régiben?
Véleményem szerint a parlament nem mehet el szótlanul a történtek mellett, az Országgyűlés nem teheti meg, hogy annyit sem mond erre: mukk. Mert akkor ez, amiben itt élünk, nem nevezhető parlamenti demokráciának – hanem csupán egy nagy átverésnek. Az országgyűlési képviselőknek ezzel a két jelentéssel – azt gondolom – van tennivalójuk, legalább annyi, hogy azonnal állítsanak fel vizsgálóbizottságot, de ezt megelőzően szavazzanak meg a vonatkozó törvény módosításával valódi jogosítványokat a bizottság tagjainak. Azért, hogy ők is komolyan tudják venni magukat a vizsgálóbizottsági szerepkörben, meg mi, választók is komolyan vehessük őket.
Nagyon fontos lenne, hogy a parlament a két jelentés megállapításait is figyelembe véve feltárja végre, miért történhetett meg, ami szeptember–októberben a pesti utcákon történt, és kik a felelősök mindezért. Ha Gergényi Péter fővárosi rendőrfőkapitány a felelős, a főváros fossza meg a Pro Urbe-díjtól, és távolítsák el a rendőrségnek még a környékéről is. Ha a rendészeti ügyekért felelős miniszter, Petrétei József is hunyó, akkor ő is menjen Gergényi után. Ha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felelőssége, hogy a politikai hatalom kérésének megfelelően verték meg brutálisan a békés tüntetőket, akkor az Országgyűlés vagy levonja a megfelelő következtetést, vagy ha nem képes erre, akkor sürgősen oszlassa fel önmagát, és a köztársasági elnök írja ki az új választást. Ha a jelenlegi összetételű parlament ezt nem tudja megtenni, mert többségben vannak benne a megélhetési, pártjaik által szavazógéppé silányított „politikusok”, akkor az alkotmány alapján minden magyar törvénytisztelő polgárnak kötelessége az alkotmányos demokrácia védelme érdekében megtenni helyettük a szükséges lépéseket, a közhatalmát nem a képviselői eskünek megfelelően gyakorló Országgyűléssel szemben is.
Miután a nagyobbik kormánypárt, az MSZP, azzal, hogy pártelnökké is választotta a hét végén Gyurcsány Ferencet, azt üzente az ország népének, hogy hazudozva megszerzett hatalmát antidemokratikus eszközökkel is meg kívánja tartani. Ha kell, ezért a hatalomért békésen tüntető gyerekekre, öregekre, asszonyokra lövet. Sőt, ha a brutalitásban túlteljesít a karhatalom, akkor ki is tünteti a vele lojális fegyveres testület vezetőit. Mindezekre tekintettel a szocialista párttól nem várható el, hogy a polgári demokratikus berendezkedésünket óvja, védelmezze. Éppen ezért nincs is mire várni.
Az azonosító jelzés nélküli rendőrök gumibotjai gyorsan eljárnak, a fegyverek a kiadott parancsra bármikor eldördülnek, nemzeti zászlóinkat adóforintjainkon tartott rendőrök bakancsa büntetlenül bármikor újra megtaposhatja. Csak az igazság malmai őrölnek nagyon fájóan lassan. Mint arra a Morvai-bizottság is rávilágított jelentésében, Gyurcsány Ferenc egyik nyilatkozatának tanúsága szerint úgy gondolja: a miniszterelnöknek akkor kell lemondania, ha elveszíti politikája támogatottságát. Ő azonban – nyilvánvalóan parlamenti többségének és a most elnöksége alá gyűrt MSZP-nek betudhatóan – abban a hiszemben van, hogy politikáját a társadalom is támogatja.
A kormányfő figyelmen kívül hagyja, hogy az emberek tüntetésekre járnak szabadidejükben, mert ragaszkodnak a kormány által bezárásra ítélt kórházaikhoz, iskoláikhoz; ragaszkodnak az Európai Unió átlagához képest egyébként igen alacsony életszínvonalukhoz, így reálbérük megtartásához; ragaszkodnak megszerzett szociális jogaikhoz. És ragaszkodnak a hazájukhoz is, amelyet őseik a vérük árán is megőriztek az utódoknak. Nekünk is hasonló kötelezettségünk van az unokáinkkal szemben, éppen ezért fontosabb számunkra a nemzethez tartozó határon inneni és túli magyarok sorsa és jövője a Kárpát-medencében, mint a kormány szándéka szerint migrációval biztosított új, élő termelőeszközöknek tekintett idegenek érdeke, avagy a befektetőként szívesen látott és kedvezményezett ázsiai bevándorlók asszimilálása. Sőt, a nemzeti érdekeket, a hazai vállalkozások versenyhátrányának megszüntetését is előrébb valónak tekintjük a globális tőke hasznának – banánköztársaságok bábkormányaihoz hasonló – elvtelen kiszolgálásánál.
Ezért nincs igaza Gyurcsánynak, amikor azt hiszi, hogy csak a „ribillió” és az ő személye között lehet választani. Azért ott még nem tartunk, hogy vagy Gyurcsány Ferenc, vagy a ribillió a gumilövedékekkel. Sőt ott sem, hogy vagy a szocialista pártelnök-kormányfő, vagy az emigráció. Ott pedig egyelőre végképp nem, hogy vagy Gyurcsány, vagy a sintértelep. A világ sarka még nem Gyurcsány. Azért, mert nekünk most csak egy hazudozó pojáca jutott miniszterelnöknek, még nem jelenti azt, hogy polgárháború árán is meg akarna szabadulni tőle a nép. Kibírta ez a nép Kádárt is, pedig ő akasztatott is. Mi ahhoz képest a gumilövedék? Azért ez még mindig egy normális ország. A haza azért még mindig Szent Istvánt tekinti államalapítónak, és nem Fletót az Új Magyarországról, a pólusvárosokról festett víziójával. Ez az ország még nem zrt., mint a Motim, még nem a zárt osztály, itt azért – a Kossuth téri vasfüggönyön innen – még mindig az ép elmék fogják eldönteni a nemzet sorsát, vagy a parlamenti képviselők segítségével, vagy anélkül, és nem a kényszerzubbonyosok.
Az ellenzék persze azt tesz, amit akar. Ki-bevonulhatnak az ülésteremből, vagy ha akarnak, látványosan kordont bontanak. Megtehetnék azt is, hogy visszaadják képviselői mandátumaikat, és az utcán vívják tovább a politikai csatát, ezzel is kellő súllyal Európa népeinek tudtára adva, hogy nagyon komoly baj van a demokratikus berendezkedésünkkel. Mert semmilyen eszközük nincs a győztes párt választási ígéretei végrehajtásának kikényszerítésére, mert semmit sem tudnak tenni az alkotmány betartatásáért. Mert nem tehetnek mást, minthogy tétlenül szemléljék, amint a szociáldemokrata, illetve liberális programmal választást nyert pártok a multinacionális tőkét kiszolgáló bábkormányként nemzetellenes neokonzervatív és vadliberális katyvaszt erőltetnek a népre. És ha ez ellen lázadni mer a nép, akkor rendőrállami diktatúrára jellemző módon félemlítik meg.
Szerintem ebben a helyzetben az ellenzéknek legalább árnyékkormányt kellene felállítania, de azonnal, és folyamatosan tudatnia kellene az emberekkel minden egyes kormányzati intézkedésnél, hogy ők ahelyett mit lépnének. De legalább parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását kellene kezdeményezniük. A Morvai- és a Gönczöl-bizottság a munka nagy részét már elvégezte. De ha az ellenzék képviselőinek jogosítványai erre a vizsgálatra sem elegendők, akkor vívják tovább sehova se vezető meddő szócsatáikat a koalíciós pártok képviselőivel, de az utcát hagyják szabadon a parlamenten kívüli civil mozgalmak, szakszervezetek számára.