Az árnyalt fogalmazás szükségessége

A honi vitakultúrában szokatlan az a tárgyilagos hangnem, amely Czettler Antal válaszlevelét jellemzi. (Magyar Nemzet, 2007. február 2.). Mégis, az engem és publikációimat ismerők körében derültséget keltett az az állítása, hogy „feltehetően marxista befolyások” alapján írtam cikkemet.
Bethlen István nem valószínű, hogy Czettler Antal jelenlétében azt mondta volna, hogy Horthy a valóságban nem létező „kormányzói vétóval” 1938-ban meg akarta akadályozni a zsidótörvények életbeléptetését, de erről Bethlen a Harmadik Birodalom erősödő nyomására hivatkozva lebeszélte. Valószínűtlen, hogy ilyen horderejű kérdésről egy kiskamasz (Czettler 1925-ben született) jelenlétében beszélt volna Bethlen. Sem Horthy, sem Bethlen nem írt emlékirataiban arról, hogy a Harmadik Birodalom kérte vagy követelte volna zsidótörvények bevezetését már 1938–39-ben. Ilyesfajta német beavatkozás belpolitikánkba ekkor még nem létezett. Teleki Pál miniszterelnöksége idején nem kevesebb mint tíz diszkriminatív törvényt és több tucat rendeletet adtak ki. Teleki készítette elő a fajvédelmi zsidótörvényt is.
Magyarországra nem 70 ezer, hanem körülbelül 20-25 ezer zsidó menekült 1933–1945 között. 1941 nyarán körülbelül 18000 „rendezetlen” állampolgárságúnak vagy hontalannak minősített zsidót deportáltak a magyar hatóságok Kamenyec-Podolszkijba, ahol többségüket a nácik lemészárolták. A további deportálásokat a németek igen határozott tiltakozására állították le.
A Kállay-kormány zsidóvédő politikája nem kerülte el a figyelmemet. Ennek okairól és történetéről legutóbb 2004 márciusában egy Washingtonban rendezett nemzetközi történészkonferencián tartottam előadást. Czettler Antal nem említi ennek a politikának az egyik fő okát: Mussolini zsidóvédő politikáját követte Horthy, majd Pétain, sőt Antonescu is. Az újabban feltárt külügyi iratok egyértelműen bizonyítják: a Kállay-kormány úgy hitte, az antifasiszta nagyhatalmakat érdekli, milyen zsidópolitikát folytat egy-egy ország. Többek között ezért is állították az 1942-es délvidéki mészárlásért (2550 szerb és 743 zsidó halott) felelősöket hadbíróság elé. Horthy 1944. július 6-án leállította a deportálásokat. Nem sokkal később meggondolta magát, beleegyezett a fővárosi zsidók deportálásába. Az újabb nagy akciót augusztus 25-én akarták elkezdeni, és azért nem hajtották végre, mert augusztus 23-án Mihály királyhoz hű erők puccsal megdöntötték Antonescu marsall uralmát, a románok átálltak az antifasiszta koalíció oldalára, összeomlott a déli front.
A magyar politikai és katonai vezetők már 1942 folyamán pontosan tudták, hogy a nácik megkezdték a zsidók fizikai megsemmisítését. Ezt nem 1944-ben, az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyvekből tudta meg Horthy. Egyetértek Czettler Antallal: Horthy 1944-es tevékenységét tárgyilagosan kell megítélni, fontos tények elhallgatása nélkül.
Karsai László, Budapest

Karsai László, miután elismeri tárgyilagosságomat, azt írja: nem valószínű, hogy Bethlen István egy kamasz gyerekkel beszélt volna meg ilyen nagy jelentőségű kérdéseket. Ebben tökéletesen igazat adok neki. Bethlen, akivel személyesen sohasem találkoztam, nem is beszélt erről. Én a rövid és tömör fogalmazás kedvéért így fejeztem ki magam: „Bethlen Istvántól származó személyes közlés alapján.” Bethlen a kormányzónak a zsidótörvény megakadályozására irányuló tervét apámnak mondta el. Apám, Czettler Jenő, a felsőház tagja volt, és személyes barátság fűzte mind Bethlenhez, mind Teleki Pálhoz. Apám ezt az epizódot 1943 őszén mondta el nekem, amikor a Zichy János és apám által vezetett Keresztény Néppárt az „alkotmányos rend teljes helyreállítását és az állampolgárokat diszkrimináló törvények hatálytalanítását” tűzte ki céljául.
Karsai László vitatja, hogy a kormányzónak vétójoga lett volna. Ez erős tévedés. Figyelmébe ajánlom, tanulmányozza Tomcsányi Móric Magyarország közjoga című könyvét. Az 1937. évi XIX. törvény értelmében a kormányzó kétszer küldhette vissza az Országgyűlésnek a már megszavazott törvényjavaslatot. Ha a parlament e kétszeres visszaküldés után fenntartotta álláspontját, a vétójog érvényét vesztette, s a törvény hatályba lépett. Bethlen kétségkívül nemcsak a Harmadik Birodalom megerősödésétől félt, de a közvéleményben 1938–39-ben egyre erősödő Imrédy-barát és szélsőjobboldali eszmék forradalmi jellegű hatásától is.
Karsai úr ama állítása, miszerint Kállay Miklós Mussolini nyomására lett volna zsidóbarát, eddig semmilyen dokumentumból nem tűnt ki, és eléggé valószerűtlennek tűnik. Kállayt a közvélemény Bethlen emberének tartotta, és a szélsőjobboldali pártok, beleértve a kormánypárt szélsőjobb szárnyát, kezdettől fogva bizalmatlanul fogadták kormányfővé történt kinevezését, Szálasi naplójába ezt jegyezte be: „Kállay a félreérthetetlen reakció képviselője, tehát a főpapok, főnemesek és főzsidók szószólója”. Goebbels naplója szerint a németek is bizalmatlanul fogadták a Kállay-kormány kinevezését. A rendelkezésre álló hely nem engedi meg, hogy Karsai valamennyi állítását mélyebb elemzés tárgyává tegyem. Sajnálom, hogy nem tért ki arra a megjegyzésemre, amelyben azt ismertettem, hogy az 1943. áprilisi klessheimi tárgyalásokon Horthy milyen mereven zárkózott el a zsidók gettóba zárásától és a megkülönböztető jellel (sárga csillaggal) való diszkriminálására irányuló német követelések teljesítése elől.
Ez nemcsak Hillgruber professzor előző levelemben idézett könyvéből derül ki, de Ránki György Hitler 68 tárgyalása című munkájából is. Ami a 70 ezer zsidó befogadását illeti, e számot Kállay emlékirataira támaszkodva közöltem. Karsai úr „csak” 25 ezer zsidóról tud. A számok szerintem nem játszanak szerepet. Az elvakult nácik szemében egy zsidó befogadása is bűnnek számított.
Végül néhány szó az 1944-es, tehát a német megszállás alatti eseményekről. Karsai is elismeri, hogy Horthy 1944. július elején leállította a deportálásokat, csak a motívumot állítja be tévesen. Levelében arra utal, hogy 1944. augusztus 25-re tűzték ki a budapesti deportálásokat, amelyeket csak Románia kiugrása akadályozott meg. Erre vonatkozó utalást eddig sehol sem találtam. De ha ez igaz lenne, szeretném újra emlékezetbe idézni: az 1944 májusában és júniusában végrehajtott deportálásokat nem Horthy rendelte el, hanem a Sztójay-kormány – amelyet Horthy 1944 augusztusában lemondatott –, és e kabinet két tömeggyilkos államtitkára hajtott végre. Az augusztus 25-re kitűzött deportálás azért is valószínűtlen, mert a csendőrség újonnan kinevezett főfelügyelője, Faraghó Gábor, 1944 Szent István napján elmondott beszédében maga is elítélte a csendőrség közreműködését az embertelen deportálásokban. Amiért kritizálni lehetett volna Horthyt – s ezt előző írásomban részben meg is tettem –, az a körülmény, miért maradt passzív az Endre és Baki által végrehajtott deportálások idején. E passzivitásáért az általam egyébként tisztelt kormányzót ma is elmarasztalom.
A nyilas- és szélsőjobboldali propaganda a háború alatt terjesztett röpirataiban Horthyt és környezetét állandóan „zsidóbérencnek” titulálta. Szeretném, ha akár Karsai László, akár bármely más történészünk kimutatná, vajon milyen befolyás hatására lett 1945 után az addig „zsidóbérenc” kormányzóból hirtelen „fasiszta” Horthy, amely jelszót a történelmi tények hiányosságai miatt a nyugati publicisztika is átvette.
Czettler Antal, Svájc

(Szerkesztőségünk a fenti levélváltással a vitát lezártnak tekinti.)